– Mi az, amit másfél év munkája után ma már tisztábban lát? Kellett-e valamin változtatni menet közben?
– A programot folyamatosan csiszolgatjuk, finomítjuk. Nagy öröm, hogy ebben a szakkollégisták is aktívan részt vesznek a kezdeményezéseikkel: most éppen országos szakkollégiumi konferenciát szerveznek. Miskolci specialitás a kötelezően végzendő segítőmunka. Fontosnak tartjuk, hogy a diákjaink eljussanak általános és középiskolákba, osztályfőnöki órákon beszéljenek a maguk útjáról, szakkollégiumi életükről, szakmai sikereikről, terveikről. A nyári gyakorlatokat igyekszünk minél hasznosabbá tenni a számukra, hogy megérezhessék az erejüket, a nálunk tanultak hatását. Legutóbb az Emberi Erőforrások Minisztériumában és a Magyar Nemzeti Banknál voltak gyakorlaton. Derűs színfolt az elmúlt időszakból a szakkollégiumi hálózat focikupája, amelyben egy államtitkársági, egy papi és egy egyetemi oktatókból álló csapat is pályára lépett.
– Mit érez szakkollégiumi munkája eddigi legnagyobb sikerének?
– Óriási ajándékként élem meg, hogy a kollégiumban remek légkört sikerült kialakítanunk a munkatársaimmal. Akár anyagi, akár tanulmányi gondokról van szó, bizalommal fordulnak hozzánk, hozzám a hallgatók. Sikerről egyelőre nem beszélhetünk, hiszen második tanévünket kezdtük el, és még mindig nagyon sok munka áll előttünk. De van értelme dolgozni ezért az ügyért, s egy apró sikert máris elkönyvelhet a keresztény roma szakkollégiumi hálózat. Egy pedagógus, aki az evangélikus roma szakkollégium diákja volt, most a Sója Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában tanít Nyíregyházán, a Huszár-telepi iskolában.
– Melyek a miskolci szakkollégium szikár adatai?
– Húsz szakkollégistát képzünk. 2011-ben tizennégyen voltak, a létszám jövőre tovább bővül. Tizennégy mentor foglalkozik a diákjainkkal, mindannyian egyetemi oktatók. Egy mentornak legfeljebb két diákja lehet. A kollégiumot hárman: egy tanulmányi vezető – a bölcsészkar adjunktusa –, egy kollégiumi titkár és én működtetjük. Három oktatási modulból áll össze a kollégiumi képzés: kulturális és közismereti, nyelvi, valamint spirituális modulból. Mindháromból harminc órát hallgatnak a diákok. A spirituális modulban, amelyet én tartok, ezt alaposan túlteljesítjük, ami éjszakába nyúló beszélgetéseket, vitákat jelent.
– Milyen karokra járnak a szakkollégisták?
– Példaértékű a kapcsolatunk a Miskolci Egyetemmel és a rektor úrral. A kollégisták a legkülönbözőbb karokon, szakokon tanulnak: mérnök- és gazdaságinformatikusok, jogászok, a műszaki, a földtudományi, a zeneművészeti kar hallgatói.
– A szakkollégiumi hálózat többi intézményeinek vezetőivel milyen az együttműködés?
– Azt hiszem, ha az elmúlt másfél év „csodáját” akarjuk felmutatni, a történelmi egyházak együttműködése a szakkollégiumok ügyében mindenképpen szívélyesnek, szeretetteljesnek, példaszerűnek nevezhető. Havonta találkozunk, egyeztetünk. Minden alkalommal megvitatunk egy-egy részterületet; mi legutóbb a mentorprogramról számoltunk be. Egységes minőségbiztosítási rendszer kidolgozása a célunk. 2012-ben a szegedi szakkollégiummal öttagúra bővült a hálózat, és reményeink szerint előbb-utóbb minden magyar nagyvárosban jelen leszünk, ahol egyetem van.
– Kérem, idézzen fel egy-két emlékezetes pillanatot az elmúlt másfél évből, amelyekben hirtelen megérezhette: máris gyümölcsei vannak a munkájának.
– A kápolnaszentelésünkkel kapcsolatban volt egy ilyen élményem. Átküldtük az államtitkárságra az eseményről készült fotókat, amelyeken a kollégiumban tanuló fiatalok Orosz Atanáz püspök úrnak asszisztáltak a liturgián. Ezeket látva kedves válaszlevélben érdeklődött az államtitkársági kapcsolattartó, hogy papokat is képezünk-e a kollégiumban. Ez egyszerre volt számomra vicces és elgondolkodtató kérdés. Csakugyan, még az sem kizárt, hogy egy-egy diákunknak papi hivatása támad! Rendkívül tehetséges diákjaink vannak: kétharmaduk már rendelkezik nyelvvizsgával, s többen a felsőfokú nyelvvizsgára készülnek. Három hallgató első helyen TDK-zott a múlt évben, egy negyedik pedig esélyegyenlőségi díjat nyert a TDK-dolgozatával – ezek az eredmények is megerősítettek abban a tudatban, hogy jó úton járunk.
