Oremus – Beszélgetés egy tokaj-hegyaljai „borhumanistával”

Fotó: Fazakas András

Nézzük először is a borbirtok szép nevét. Miért éppen „Oremus”, miért „imádkozzunk”? Esetleg a birtokot alkotó tizenhárom tolcsvai dűlő nevének egyike volt a névadó?
– Ez csak részben igaz. Mint Nagy Kornél Oremus szőlőhegy című kiváló tanulmányából is kitűnik, a birtok tizenhárom dűlője közül az egyiket valóban az egykori szerzetes tulajdonosok, majd Lorántffy Zsuzsanna tiszteletére nevezték el így, aki Szepsi Laczkó Máté lelkész jóvoltából egy alkalommal épp innen kapott húsvéti úrvacsorai bort. Az „igazi” név mégsem ez, hanem egy másik, ugyancsak szakrális vonatkozású: valójában az Oremus a görög-latin Hyero­mus keresztnév (magyarul: Jeromos, azaz: Szent Jeromos, a műfordítók atyja és ősmintája) középkori és kora újkori alakja. Az ő nevéből lett „Iremus, Iremos”, végül az Oremus/Orémus alak.

„A világ legnemesebb édes borának vagyok a szolgája… Nem önmagam ura vagyok, hanem egy birtokot képviselek, egy birtokon próbálok meg egy filozófiát megvalósítani.” Ezek a szavak április 29-én, Budapesten, a Boscolo Hotelben akkor hangzottak el, amikor Bacsó András, jelölttársait kedvesen és szerényen maga mellé szólítva, átvette a 10. Borászok Borásza díjat. Tudjuk, hogy a magyar és a külföldi borlovagok és borlovag asszonyságok, ha nem is gőgösen, de változatos díszruhákban, méltósággal állnak az emberek elé. Ehhez képest Bacsó András szinte észrevétlen, finom, parádézás nélküli jelenléte meglehetősen szokatlan. Tudatos vagy ösztönös magatartás ez?
– Abszolút tudatos! Azt mondom, egy szolga ne parádézzon. Egy birtok életében soha nem a borász a főszereplő. Hiszen, legyen valaki bármilyen elkötelezett szakember, szakmája-szerelmese „borosgazda”, élete és munkássága legfeljebb csak egy korszakot jelezhet. Olyan munka, olyan szolgálat ez, amely nemzedékek munkáját tükrözi. Így tehát nincs, nem lehet helye semmiféle gőgnek. Hiszen a bor keletkezési körülményei is szerények: a kövek termik ezt a tiszta gyönyörűséget, a tokaji bort. Ha kimondjuk: „tokaji aszú”, az ünnepek jutnak eszünkbe, s nem lepődünk meg, ha egy présház ezt a nevet viseli: Bortemplom.

Van egy több mint tizenkét éves Bacsó-emlékem, egy 2004-es, Balassi-Gyöngyösi művészetével foglalkozó, sárospataki „régi magyaros” konferenciánkról, ahová a birtokigazgató úr saját kezűleg cipelt be egy ládányi Oremus-borajándékot a konferenciázó és szomjas torkú irodalomtörténészek számára. Vajon miért? Irodalombarátnak tartja magát, esetleg „boros” szépirodalmi, szak- és bortörténeti könyvek gyűjtője is?
– Igen, tény és való, hogy szeretem az irodalmat, a zenét, s általában a művészeteket. Ezért gyűjtöttem össze régi hegyaljai bordalok kottáit, s ezért készítjük most elő Hegedűs Sándor, egykori tarcali vincellériskola-igazgató 1908-as, nagyon értékes kis könyve, a Királyok boráról, borok királyáról, tokaji nektárról, folyékony aranyról hasonmás kiadását. A kiadásban nagy segítséget nyújtott nekünk a világhírű sárospataki Nagykönyvtár, ahol egy ép és teljes eredeti példány található. Az Oremus gárdájának, tulajdonosainak művészetbarát lelkületét mutatja továbbá az is, hogy a birtokközpontul szolgáló szép klasszicista Kört­vé­lyessy-, majd Kurucz-kúria (hátborzongató „irodaházi állapotából” két építész, László Tamás és Takács Tamás tervei alapján állíttattuk helyre) nagyszalonjában hangversenyeket is szoktunk rendezni. A negyven év alatt elkallódott egykori berendezés helyére pedig árveréseken, régiségkereskedőktől stílusban ide illő bútorokat vásároltunk. Nem a „luxuskergetés”, hanem az egykori állapot valamelyes visszaállítása, rehabilitálása érdekében. Ez szőlőművelésünk egyszerre modern és hagyománytisztelő jellegét is tükrözni kívánja. Gyönyörű présházunk terve pedig egy Sárospatakról Pestre elszármazott neves építész, Sugár Péter munkája.

Oremus és az Ön egyik legnagyobb személyes sikere a klasszikus édes tokaji borok mellett az igényes-elegáns asztali borként kiváló Man­do­lás, egy száraz borfajta meghonosítása. Láttam azt a filmrészletet is, amelyben szinte költői szépséggel, érzékletességgel írta le e bor fehér virágok (természetesen: mandulavirágok!) illatára emlékeztető, sajátos „légkörét”. Ahogyan a Mandolásról beszélt, az sokkal inkább borfilozófusi töprengés volt, mintsem a borkóstolókon megszokott, sokszor túlszínezett lelkendezés. Elfogadja a „borfilozófus”, vagy még inkább a „borhumanista” címet?
– A „borfilozófus” címet túlzásnak érzem, ám a „borhumanista” titulust készséggel és örömmel elfogadom. De fogalmazhatunk így is: olyan borász vagyok, aki lelkülettel bír, aki gondolkodó, tűnődő ember, s aki szereti a szépet és a jót. Aligha véletlen, hogy a bor része a katolikus szentáldozásnak éppúgy, mint a protestáns felekezetek úrvacsorai „ékes, szép rend”-jének, ráadásul kétszeresen közösségteremtő módon: az agapéban egyrészt Jézussal, másrészt egymással is közösséget vállalnak a benne részt vevők. S akkor még nem szóltunk arról a sok bibliai igehelyről, amelyben szerepe van a bornak. Most csak a legfontosabbat hadd említsem meg: a kánai menyegzőt, a borrá változtatott víz történetét.

A spanyol Vega Sicilia szőlőbirtok részeként működő Oremus borászat központjában ott áll a szőlőskertek egyik védőszentje, Szent Cecília kápolnája. Ez a hispán–magyar társulás 1993 óta sikerrel működik, Pablo Álvarez vezérigazgató huszonhárom éve dolgozik együtt Önnel és munkatársaival. Erről ismét eszembe jut egy nyilatkozata. Ebben a „borászok közötti párbeszédet” emlegette, amelyet a nyereségvágy nem tehet tönkre. Elképzelhető, hogy a boros berkekben, a Bortársaság keretein belül s Hegyalja-szerte különösen mindennaposnak számító versengés, a megkerülhetetlen üzleti szempontok, illetve az Ön francia szellemiségű, de magyar talajban gyökerező szaktudása mellett szerepet játszik az Oremus sikerében ez a kápolna, ez a szakrális háttér, ez a borhumanista filozófia is?
– Jól látja: tartós egyensúlyi helyzet, s nem pillanatnyi, múlékony és tünékeny siker csak akkor koronázhatja munkánkat, ha megtaláljuk a termelés és a kereskedelem, illetve a szellemiség harmonikus egyensúlyát. A spanyol tulajdonos jelenléte egy pillanatig sem jelenti azt, hogy egy nem magyar tulajdonoscsalád elidegeníti az Oremust saját múltjától, gyö­kereitől, s borainak eredeti íz­vi­lá­gá­tól. Ellenkezőleg: mindezen garanciák mellett biztosította újabb keletű, nagyon nemes ízű száraz borunk, az Ön által már említett Mandolás világsikerét, továbbá azt, hogy a tokaji borra ne csak a múlt, de a jelen hun­ga­ri­ku­maként is odafigyeljenek. A spanyol tulajdonos gondoskodik arról is, hogy az Oremus borai minden eddiginél több helyszínre eljussanak, hogy boraink ne csak a magyar, de a külföldi borbarátok számára is sokat jelentsenek.

Milyennek látja az Oremus jövőjét?
– Minden dicsekvés nélkül ki merem jelenteni: nagyon biztatónak. Az itthoni forgalmazást például rendkívüli módon segíti, hogy borainkat a méltán népszerű Bortársaság boltjaiban is árusítják. S – természetesen – a patinás és az újabb hegyaljai vendéglőkben is meg lehet kóstolni őket.