– A latin nyelvvel együtt megszerette a latin kultúrát és az olasz világot is?
– Minden esztendőben megrendezik Arpinóban, Cicero szülővárosában a középiskolások latinversenyét. Én is eljutottam oda. Egyik kísérőnk – a pannonhalmi könyvtár akkori vezetője, Bánhegyi Miksa szerzetes – megmutatta nekünk Monte Cassinót és Rómát is. Az ottani hatások tovább erősítették bennem a latin nyelv iránti érdeklődésemet.
– Miként lett a latin nyelv kedvelőjéből az ógörög nyelv tudósa?
– Egyetemi tanulmányaim alatt a latin szakon kötelező tárgy volt az ógörög is. Talán az is hozzásegített elképzeléseim megváltozásához, hogy az első éves vizsgáim után csoporttársaimmal eljutottam Görögországba. Emellett az is közrejátszott a döntésemben, hogy amint a történelmi korszakokban egyre közeledtünk a mai időkhöz, úgy erősödött bennem a meggyőződés: inkább a latin és a görög nyelvvel szeretnék foglalkozni. Azt gondoltam, hogy a levéltáros tudása csupán kiegészíti a történelmi ismereteket, s az ógörögből sokkal többet tanulhatok. Ezért végül az ógörög szakot kezdtem el harmadikként.
– Egyetemista korában is végzett már kutatásokat?
– Igen. Szerettem vizsgálni a kéziratokat. Eleinte a latin nyelvűeket, majd a görögöket. Úgy gondoltam, s később meg is tapasztaltam, hogy mindig találni bennük olyasmit, amit más még nem vett észre. Az ember, amikor könyveket olvas, megismeri a szerzők gondolatait, s bírálhatja vagy összevetheti azokat más szerzőkéivel. A kéziratokban ezzel szemben minden esetben valami új, addig ismeretlen mutatkozik meg, amit saját ötletemként könyvelhetek el, és szembesíthetek mások véleményével. Első szakmai sikereimet az ógörögnek köszönhetem. 2002-ben Erasmus-ösztöndíjasként e szakkal jutottam ki öt hónapra Londonba. Bár az ottlétem anyagi gondokkal járt, különleges élményt jelentett számomra, hogy megismerhettem a kultúra sokszínűségét, a nemzetek együttélését.
– Londonból hazatérve könyvtárban, kutatóintézetben kezdett el dolgozni?
– Egy évig Kőbányán tanítottam, egy gimnáziumban. A diákoknak kötelező volt latinul tanulniuk. Nem mondanám, hogy szívesen tették. Az alsóbb osztályokban a fegyelmezéssel is akadtak gondjaim, viszont megtanultam tanítani, aminek kutatóként is nagy hasznát veszem, hiszen az előadások során le kell tudnom kötni a hallgatóság figyelmét. Talán a tanítványaimnak is sikerült átadnom valamit a tudásomból. A következő évben jelentkeztem a Közép-európai Egyetemre. Elvégeztem egy évet középkortudományból, majd bekerültem a doktori programba. Idővel észrevettem, hogy az ember könnyen elfelejtheti az ógörög nyelvet, ha nem használja. Ezért megváltoztattam a doktori témámat. Mindig az újdonság, az ismeretlen felfedezése érdekelt, s azt tapasztaltam, hogy az ógörög nyelven írt kéziratokban sokkal több lehetőségem adódik erre. Ezért a latin helyett az ógörögöt, a kényelmes helyett inkább a nehezebbet választottam. Eközben jártam Oxfordban is, de amikor kilenc hónapos ösztöndíjat kaptam Athénba, megfogalmazódott bennem a szándék: jó volna mediterrán országban élni.
– Tudtommal azonban Magyarországon helyezkedett el…
– Egy kódexkutató csoport tagjaként külföldi utunk során megismerkedtem Monok Istvánnal, aki akkor az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója volt. Ő hívott dolgozni a kézirattárba, ahol 2008 májusában meg is kezdtem munkámat. Középkori kéziratokat katalogizáltam, közben megvédtem a doktori disszertációmat. Könyvtári munkám során született meg bennem az elhatározás, hogy a szép és díszes corvinák mellett a görög nyelvű, „kevésbé látványos” kódexekkel is kellene foglalkoznunk. Azt gondoltam, érdemes volna ezeket is feldolgozni, kideríteni, hogy mit lehet tudni róluk. Bő három évig dolgoztam a Széchényi Könyvtárban, majd 2011 őszétől a Max Planck Intézet munkatársa lettem Berlinben. Itt részt vettem egy különleges tudományos munkában, amelyet olyan amerikai tudósok kezdeményeztek, akik hasonló módszereket kívántak alkalmazni a szövegekkel kapcsolatos kutatásokban, mint a természettudósok a maguk szakterületén. Többek között azért dolgozták ki ezt a módszert, mert elterjedt az a nézet, hogy a természettudósok „hasznot” hajtanak a munkájukkal, a bölcsészek viszont nem. Ez persze így nem igaz. Tudni kell, hogy a tudósok egészen az újkor kezdetéig nem laboratóriumokban kísérleteztek, hanem a könyvtárakban olvastak. Az ott megszerzett tudásukkal bővítették természettudományi ismereteiket, s így jutottak el új felismerésekre, fedeztek fel dolgokat. Tehát a filológián keresztül elsajátított tudásukkal teremtették meg a természettudományok alapjait.
– E kutatást követően a Vatikánban kezdett dolgozni. Miként került a könyvtárba?
– Berlinben értesültem arról, hogy a Vatikáni Könyvtár munkatársat keres, mert az egyik szkriptora nyugdíjba vonult. Elküldtem az önéletrajzomat, majd kérték a publikációs jegyzékemet, utóbb pedig magukat a megjelent munkáimat. Hosszú idő elteltével egy beszélgetésre is behívtak. Újabb várakozás után jelezték: rám esett a választásuk. Tavaly januártól dolgozom itt, a Vatikáni Könyvtár kézirattárának egyik tudományos munkatársaként.
– Milyen munkát végez?
– A kézirattár tudományos munkatársainak fő feladata a kéziratok katalogizálása. Ezenkívül mi végezzük például a könyvtár történetét bemutató kötet összeállítását, szerkesztését, egy-egy kiállítás előkészítését, a latin nyelvű kódexek katalógusának revízióját, esetleg az állomány digitalizálásának segédmunkálatait. Idén például szerepet vállaltam a katalógus revíziójában. A munka elosztása racionális, mindenki a felkészültségének megfelelő feladatokat végez. Jövőre elkezdhetem a görög kéziratok katalogizálását. Az eddig csak részben feldolgozott kéziratokat kell majd bizonyos szempontok szerint megvizsgálnom. A IX–X. századtól a XVI. századig összegyűjtött, körülbelül százharmincöt kézirat megismerése lesz a feladatom.
– Milyen kéziratok ezek, és hány lapból állnak?
– E tartalmukat tekintve teljesen vegyes dokumentumokról évszázadokkal ezelőtt készült egy rövid ismertető. Terjedelmüket tekintve van közöttük, amelyik csupán harminc, de akad, amelyik hatszáz levélből áll. Feladatom egy olyan katalógus elkészítése lesz, amely minden lényeges adatot tartalmaz. Például, hogy milyen művek szerepelnek a kéziratban, hol írták, mi található a margóján, az írás alapján kitől származhatnak e bejegyzések, milyen a papír vízjele. Egykor írt valaki valamit, s a kézirattal aztán az idők során mindenféle események történtek: összefirkálták az utódok, véletlenül rácsöpögött a gyertya viasza, egy része megégett, átkötötték, szamárfület tettek rá, újból átkötötték, ráborult a tinta, belerágott a könyvkukac… Egy kutatónak úgy kell olvasnia a kéziratokból, ahogyan egy nyomozónak a bűnjelekből. Ezek a kódexek alapvetően nem teológiai művek. V. Sixtus pápa – aki a jelenlegi könyvtár épületét is építtette – pontifikátusa vízválasztónak tekinthető. Én az említett időszak előtt gyűjtött, elsősorban nem teológiai műveket tartalmazó százharmincöt kódexet fogom katalogizálni. Ezek között van tudománytörténeti, csillagászati, filozófiai, matematikai, retorikai mű és történeti szöveg is.
– Ha ráakad egy-egy Önt különösen érdeklő dokumentumra, kutatóként is dolgozhat?
– A Vatikánban ez szinte elvárás. Akik itt dolgoznak, azokat elsősorban nem a fizetésük ösztönzi a feladataik ellátására. Ehhez több kell. Azt a munkát, amit el kell végeznünk, csak jól érdemes csinálnunk, követve elődeink színvonalát, amely rangot adott a könyvtárnak. Egyéni kutatásra talán nincs annyi időnk, mint annak, aki kutatóintézetben dolgozik, viszont itt nem hátráltatja a munkát a személyes rivalizálás, és óriási előnyt jelent, hogy bármikor bemehetünk a raktárba, használhatjuk ezt a hatalmas kincset érő anyagot.
– Egy kutatónak, tudós embernek talán nem is lehet nagyobb vágya, mint hogy a Vatikáni Könyvtárban dolgozhasson. Önnek sikerült. Elégedett?
– Örülök, hogy itt dolgozhatok. Szívesen segítek a könyvtárba érkező egykori kutatótársaimnak, ugyanígy – lehetőségeimhez képest – azoknak is, akik Magyarországról jönnek. Teljesült az a vágyam is, hogy mediterrán országban éljek. Csodálatos világba kerültem. Amikor XVI. Benedek pápa lemondott, történelmi pillanatot élhettem meg egészen közelről. Jelen voltam az új pápa beiktatásán is. Belülről láthatom a Vatikánt. Nyáron találkozhattam Ferenc pápával, aki az egyik magánmiséjét a könyvtár munkatársai előtt mutatta be. Nagy élmény volt számomra a vele való találkozás is.
