A tó északi partja mögött húzódó kiterjedt nádasban hangosan karicsolnak a nádirigók, pirregnek a nádi tücsökmadarak, a szomszédos Cinkotai-erdőben énekes rigók dalolnak, erdei pintyek csattognak, és mindenfelé szól a széncinegék „nyitni-kék”-je. Most csendes volt a környék, amit csak néha tört meg egy-egy tőkés réce jókedvű „háp-háp”-ja. Egyesek kisebb csoportokban úsztak a part mentén, mások, lehettek vagy húszan, a szárazon pihentek, és még csak fel sem álltak, amikor néhány lépésnyire elmentünk mellettük. A parton horgászok ültek, akik olykor valószínűleg etetik őket, nem véletlen tehát, ha mindig a közelben vannak. A tavon egyébként más madarat nem láttam. A környék szép, rendezett, mindenfelé ismeretterjesztő táblák. Ami csúnya és szomorú, az a sok szemét a horgászállásoknál. Igaz, szeméttartót sehol sem találtam.
Az erdőből azért ilyenkor is érkeznek madárhangok. Két csuszka feleselt egymással, zöld küllő kiáltott, majd kis őszapócsapat vonult az ágak között. Nagyon szeretem ezeket a hosszú farkú, kedves, mindig bizalmas madárkákat. Volt közöttük két északi típusú, fehér fejű példány, ezek különösen szépek. A többiek szeme felett és a fültájékon sötét csík húzódik. Halk cserregő hangokon beszélgettek egymással, miközben légies könnyedséggel repültek ágról ágra, hogy aztán egymást követve továbbszálljanak.
A tóparton virágok nyíltak, sárga szirmú mezei csorbóka, fehér cickafark, a nádszálakra is felkúszó szulák, és mindenfelé kéklett a katáng. Egy kis bodzabokrot teljesen befutott a bércse iszalag, fehér virágai közül csak néhol bukkantak elő a fekete bodzabogyók. A bokor felett tarka szitakötő vadászott. Kirepült a tó fölé, fordult egyet, aztán újra a bokorra szállt, mindig ugyanarra a vékony száraz ágacskára. Két átrepülő örvös galamb után néztem, amikor a távcsőben magasban vadászgató füsti fecskék és sarlósfecskék jelentek meg. Az utóbbiak nem fecskék, még csak nem is énekesmadarak, magyar nevük nem szerencsés. Igaz, a levegőben sarló alakjukkal valóban emlékeztetnek a fecskékre. Augusztusban már vonulnak Afrika felé. Később újabb füstifecskecsapat érkezett, ezek a tó felett repültek, egyikük alacsonyra ereszkedett, kortyolt egyet, aztán csatlakozott a többiekhez. Nem láttuk a mocsári teknősöket, pedig sokan élnek a tóban. A reggeli napsütés valószínűleg még nem volt elég meleg ahhoz, hogy kimásszanak sütkérezni. Az utolsó madár, amit ezen a reggelen láttam, egy erdei pinty volt. Kiszállt az útra, de nem volt szerencséje, alig kezdett keresgélni, autó jött, mire visszarepült a fák közé.
