Veni Sancte a győri bencés gimnáziumban

Fotó: Kleininger Tamás

 

A tanévnyitó szentmisén Tóth Konstantin OSB iskolaigazgató Szent Benedek reguláját idézve buzdította a diákokat: bármely jó cselekedetbe kezdenek, állhatatos imával előbb Istentől kérjék annak véghezvitelét. Az igazgató Szent Pál nyomán felhívta a figyelmet arra, hogy a gondolkodásmód megújítása által felismerhetővé válik Isten akarata, az, hogy mi kedves, helyes és tökéletes előtte.
Tóth Konstantin a hétköznapi, gyakran monotonnak tűnő iskolai munka keresztjének felvételére biztatta a diákokat. Kiemelte, hogy bár az iskolában igyekeznek a világot még jobban megismerni, közben nagyon fontos, hogy lelkiekben, kereszténységükben, Krisztus követésében is előrehaladjanak: „Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Mk 8,36)
A szentmise végén Sárai-Szabó Kelemen perjel és Tóth Konstantin a pápa áldását tartalmazó elismerő oklevelet adtak át Szalayné Kürthy Juditnak, a tantestület tagjának. A tanárnő több évtizeden keresztül magas szakmai színvonalon oktatta a bencés diákokat, továbbá önzetlen segítséget nyújtott az egyházközségeknek és a karitatív szervezeteknek.

Forrás és fotó: Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .