Nyár – örökre másképp

Ha nyár, akkor számomra a Duna holtágának illata, a nádas susogása, a nyárfa levelek rezgése, fagyi az Árpád utcában. A forróságtól kiürült terek csöndje és békéje az álmos kisvárosban. A görögdinnye íze. És az első úszóleckék az idős egykori bajnoknőtől, akinél több generáció tanult meg úszni. Most is hallom a hangját: „Csak bátran, lazán. Megtart, ne aggódj. Hagyd, hogy sodorjanak a hullámok. Hunyd le a szemed.” Érzem, ahogy elenged. Lebegek. Félek, majd néhány másodperc múlva már biztos a boldogság: a víz tart. Megtart. Később aztán, amikor engedély nélkül először érek át a túlsó partra, ahol a víz mélyebb, a nádas sűrűbb, a csend tömörebb. Lábam végül iszapot ér. Nem jó és mégis jó. A kis hidat más szögből látom, a parti tornyot is. Félek ugyan, de az izgalom erősebb. Bizonytalan vagyok, de a szabadság erőt ad. A tanárnő integet, jelez felém. Egyszerre szigorú, büszke és jóságos. Maradnék, de szót fogadok. Tempó vissza, ötvennyolc, ötvenkilenc, hatvan. Számolom a visszaút ütemét. Csillog a víz. Majd a sekély, homokos, ismert parton állok újra. Megyek, ahová a többiek. Úszom ott, ahol kijelölik. Követem a szabályt. Tartom a mértéket. Úgy, ahogy addig. Úgy, ahogy illik. Mégis örökre másképp.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..