Számomra nem a doboz bonbon vagy a méregdrága ékszer jelenti azt, hogy a férfi megbecsüli a nőt. A pénzért meg nem vehető ajándéknak – dicséretnek, biztató mosolynak – örülök igazán. Az év minden napján… És tudom, hogy a férfinak is szüksége van ugyanerre. Egy-egy apró meglepetés, különleges módon tálalt ebéd, asztalon felejtett üzenet vagy egy mókás vadgesztenyefigura gyakran csodákra képes. Az évek során arra is rájöttem, hogy nem csak a nők törékenyek, nem csak nekünk van szükségünk gyengédségre. A „teremtés koronái”, bár rendszerint nem mutatják, nem mondják, nagyon is sérülékenyek. És ha kevés beszédűek, a legrejtettebb üzeneteiket a szívünkkel, lelkünkkel érzékelhetjük.
Sosem értettem, miért csak nőnap van. A férfiaknak miért nem jár hasonló elismerés? Igaz, ma már hazánkban is egyre elterjedtebb az Amerikában a XX. század eleje óta ünnepelt apák napja, amely június harmadik vasárnapjára esik. A március 8-i ünnep kapcsán szinte minden évben előkerül a női méltóság témája. Szerintem azonban az emberi méltóságról kellene szót ejteni.
Ahogyan a nemrég indult talita.hu keresztény női portál főszerkesztője, Konkoly Edit is tette a Magyar Kurír munkatársának adott interjújában: „…a férfiak is ugyanúgy sérülnek a szeretetlenségtől, a bizalmatlanságtól, az ő méltóságuk is odalett a női emancipációval… Ma a nők legtöbbször nem tisztelik a férfiakat, inkább versenytársai, mint segítőtársai. Pedig Isten nem arra teremtett bennünket.”
Hogy mire teremtetett a férfi és a nő, s mik az erényei, bűnei, vágyai és szenvedélyei, arról a Biblia pontos képet ad. A női méltóságról gondolkodva Kenessey Béla A Biblia női alakjai című nagyszerű könyvét lapoztam föl újra. Eredetileg 1894-ben jelent meg, majd egy magántulajdonban lévő példány alapján száz évvel később a Magyar Könyvklub újra kiadta. Az Ó- és az Újszövetség nevezetes nőalakjait külön fejezetben mutatja be az író, s a rokonszenves asszonyok mintegy tükröt tartanak elénk, hogy magunkra ismerjünk és okuljunk is sorsukból. Éva, az első asszony, Lót felesége, aki sóbálvánnyá vált, Mária Magdolna, az adakozó özvegy, a szamaritánus asszony, Pilátus felesége elevenedik meg a kötet lapjain, és történetüket olvasva kiderül, hogy a nő befolyása mindig érvényesül, hol rejtve, hol kevéssé észrevehetően. Ahogyan élet csak életből támadhat, úgy erő is csak erőből fakadhat. S ki adhatna nagyobb erőt, mint a szeretet erejével felvértezett nő, feleség, anya…
Több mint húsz éve olvastam a könyvet, ám a szerző gondolatai mélyen belém ivódtak, s elszomorít, hogy még ma is, vagy ma talán még inkább időszerűek: „Társadalmi életünknek is sok a baja. Meglazultak azok a szent kötelékek, amelyek az embereket egybefűzték. A családi élet a maga bensőségéből sokat veszített. Az életnek tisztességes, becsületes felfogása mind kevesebb embernél található.” A kulcs az emberi méltósághoz a tisztelet, a kölcsönös elfogadás. És az erőszak elítélése, kerülése. Gárdonyi Géza mondatai jutnak eszembe a Bűntárgyalás című novellából: „Az embernek arca a lélek virága. Aki az arcot megüti, a lelket üti meg! A lélek pedig Istentől való részünk, örökkévaló!”
