John Henry Newman 1801. február 21-én született Londonban egy bankár fiaként. Tizenöt évesen „tért meg először", amikor tanítója és anglikán plébánosa hatására az anglikán egyház evangelikális irányzatához csatlakozott. Voltaire és Hume könyveit olvasta ekkoriban. Az oxfordi Trinity College (Szentháromság Kollégium) hallgatójaként 1817-től egyre mélyülő vallásosság jellemezte. 1822-ben – bár közepes eredménnyel végezte tanulmányait – az oxfordi egyetem tanári testületének tagja lett. Ekkoriban kezdett közeledni az anglikán egyházon belül akkoriban megerősödő, a katolikus formákhoz és hagyományokhoz közeledő szárnyhoz. Teológiai munkásságában az egyház apostoli folytonosságával és a szentségek objektív hatékonyságával foglalkozott. 1825-ben pappá szentelték az anglikán egyházban. Ettől kezdve tanár és egyetemi lelkész lett. 1828-ban az oxfordi egyetemi templom plébánosaként is működött. Elmélyülten olvasta az egyházatyákat, első művét 1832-ben adta ki, A IV. század ariánusai címmel. Ebben a korai egyház teológiai küzdelmeit elemezte, de saját korának vallási és teológiai liberalizmusára is utalt az ariánus nézetek bemutatásával.
1832-33-ban hosszabb földközi-tengeri utazása során Rómába is eljutott. Hazatértekor történt, hogy a brit parlament megszüntetett néhány írországi püspökséget. Az állam egyházi ügyekbe történő beavatkozása ellen Oxfordban tiltakoztak a legélesebben, és a megalakult Oxford-mozgalomhoz Newman azonnal csatlakozott. 1833 és 1841 között jelent meg Tracts for the Time (Korrajzok) című sorozata: röpiratok, cikkek, tudományos dolgozatok. Ezek egyre élesebben támadták a teológiai liberalizmust, hangsúlyozták a püspöki hivatás apostoli eredetét és jogállását, küzdöttek az anglikán egyház függetlenségéért. Írásaiban rámutatott az anglikán egyház katolikus gyökereire. Templomában 1834-től bevezette a napi liturgiát, 1837-től pedig a fülbegyónást. Előadásaiban azt igyekezett bemutatni, hogy az anglikanizmus középúton áll a korai egyház hagyománya és a katolikus, valamint protestáns egyházak között. Idővel egyre inkább elszigetelődött. 1843-ban katolikus hitre tért. 1847. május 30-án Rómában katolikus pappá szentelték. Az oratoriánus rendbe lépett. 1848-ban öt pappal megalapította az első angliai oratóriumot Maryvale-ben. A dublini katolikus egyetem rektoraként ellentétei támadtak a korabeli egyházi vezetéssel, mert ragaszkodott elveihez a világi katolikusok teológiai illetékessége ügyében. Lemondott a rektorságról.
Apologia pro Vita sua címmel 1864-ben kiadta máig leghíresebb művét, amely azután jelent meg, hogy hiteltelenséggel és opportunizmussal vádolták meg. A mű Szent Ágoston vallomásaihoz hasonló mélységű önéletrajz. A pápai tévedhetetlenség dogmáját sok vita és meggondolás után elfogadta, miután tisztázta, hogy az csak az „ex cathedra” kijelentésekre vonatkozik. A hetvenes években ismét megkapta a tudományos közélettől a neki járó tiszteletet. 1877-ben tiszteletbeli professzor lett az oxfordi egyetemen. XIII. Leó pápa 1879-ben bíborossá nevezte ki. Ez a tény megváltoztatta a római katolicizmus tekintélyét az angol társadalomban. Az utolsó teológiai kérdés, amellyel foglalkozott, a Szentírás sugalmazottsága volt. A nagy angol teológus 1890. augusztus 11- én hunyt el. A magyar olvasók a Szent István Társulatnál 1969-ben megjelent Newman breviárium révén ismerték meg, amelynek 2001-ben bővített kiadása is napvilágot látott.
