Fotó: Mészáros Ákos
Samu. Csak így hívták barátai a főiskolán Kondor Bélát. „Az, hogy zseni volt, nem kétséges” hallottam többször is grafikus és karikaturista egykori évfolyamtársától, Hegedűs Istvántól, aki Hihi néven volt kiemelkedő alkotója az egykori Ludas Matyi szerkesztőségének.
A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány nagy feladatra vállalkozott: március 31. és július 2. között megtekinthető gyűjteményes kiállítást rendezett Kondor Béla életművéből a Várkert Bazár Testőrpalotájában. A mester halála óta, 1972-től számítva legalább négy-öt kiállítást láttam már a képeiből, de ilyen gazdagot, teljességre törekvőt talán még egyet sem. Kondor minden műfajban alkotott valami maradandót, nála az eszközt mindig a mondanivaló, a közlés tartalma határozta meg. Ha kellett, rézkarcot, ha arra volt szükség, akkor táblaképet festett, versillusztrációkat készített, vagy éppen grafikákat színes ceruzával, krétával, nagyon finom vonalakkal, leheletnyi tónusokkal. Maga is írt verseket, amelyeket számon tart az irodalomtörténet. Nagyon szerette a zenét. Megpróbálkozott a zeneszerzéssel is, hangszereket készített, bécsi utcai műtermében harmónium meg orgona is helyet kapott. Ezen a tárlaton sok mindent láthatunk gazdag, szerteágazó életművéből.
Kondor művészete mindig is gondot okozott a Kádár-korszak kultúrpolitikájának. Nem nagyon tudták elhelyezni az akkori művészeti elvárások horizontján. Az 1950-es években járt az akkori Népköztársaság úti (ma Andrássy út) főiskolára. Akkoriban a szocialista realizmus volt „divatban”, az ő elképzelései azonban távol álltak a Rákosi-kor követelményeitől. Eleinte Szőnyi István osztályába járt, a zebegényi mester a freskótanszak vezetője volt. Kondor vonzódott a monumentális falképekhez, azonban a sokszorosító grafikai osztályon, Koffán Károlynál és Ék Sándornál otthonosabban érezte magát. Rövid idő elteltével átkérte magát hozzájuk.
A Testőrpalota kiállításának rendezői elsősorban tartalmi szempontok szerint válogattak, motívumok, sorozatok és témák alapján építették fel e gazdag életművet felvonultató tárlatot. Kondor alkotásainak állandó szereplői az angyalok, és sok helyen tűnnek fel próféták és szentek a Biblia ihlette jelenetekben. Az ószövetségi próféták közül Jónást és Ezékielt kedvelte és ábrázolta több alkotásában. Számos művében örökítette meg ismert szentek legendáit: a prédikáló Szent Ferencet, Szent Antal megkísértését, Szent György és a sárkány történetét, valamint Szent Péter és Keresztelő Szent János alakját.
A mostani kiállítás termeiben több helyen is találhatunk értékes magyarázatokat a kondori életmű megértéséhez. Az egyik falon ezt olvashatjuk: „Kondor számára a kisméretű magánáhítat céljára készült korai, trecento oltárok, például Duccio alkotásai jelentették a mintát. Ilyen hatás érezhető a gótikus formákat követő hármas osztatú Katalin-oltár (1961) vagy a szintén csúcsíves, a piros, arany és fekete színek kontrasztjára épülő Négy szent (1958) esetében.
A Liberius (1965) témaválasztásában egy kora keresztény történet, a Havas Boldogasszony legendája mozgatta meg Kondor fantáziáját. Liberius, az első, Máriának szentelt római templom alapítója a Kolostoralapítás I–II. főalakjaként a felajánlásjeleneteket követve tartja kezében a templom kicsinyített modelljét.”
A tárlat egyik nagyobb termében a festő falképterveit láthatjuk, amelyek közül néhány szerencsére nemcsak vázlatban maradt meg, hanem meg is valósult. Legnagyobb méretű és talán a legizgalmasabb, faliképnek szánt alkotása a Szentek bevonulása a városba című pannóterv, amely végül is múzeumba került. Ezt a munkáját művészete csúcspontjaként tartják számon. Óriási kavalkádot ábrázol ez a kép, a tobzódó, színes társaság mindenféle harsonákkal és más zajkeltő eszközökkel vonul a városkapu felé, ahol egy glóriás, szakállas szent várja már. Elöl egy hosszú farkú, macskának látszó állat kíséri a szenteket. Talán kissé komikus e népség vonulása, mégis van benne valami vészjósló is. A sötét éjszakában minden feloldódik, bizonytalanná válik. Zajosságuk ellenére valamiféle baljós csend üli meg a tájat. Amikor csak láthattam, mindig csodáltam Kondornak ezt a reneszánsz hangulatú vízióját.
A kiállítás egyik érdekessége, hogy a mester diplomamunkája, a Dózsa-sorozatnak ez a lenyomata a „kultúrpápának” is nevezett Aczél György tulajdonában volt a hetvenes években. Nyilván Aczél is nagyon jól tudta, milyen értéket képvisel Kondor Béla művészete.
Kondor nem volt ellenálló, nem akarta megváltoztatni a fennálló rendet, de létezni akart benne, öntörvényűen, saját akarata szerint. És ezt, amennyire lehetett, meg is valósította. Nagyon sok embert ismert a művészvilágból, írók, költők, műtörténészek, képzőművészek voltak bejáratosak belvárosi műtermébe. Jó barátságot ápolt Pilinszky Jánossal is, aki egykoron az Új Ember munkatársa volt. A költőről készített rajza, amely a kiállításon is megtekinthető, valamint a róluk készült néhány fotó is ezt bizonyítja. A nagyszerű fotóriporter, Molnár Edit szintén Kondor baráti köréhez tartozott, ezt tanúsítja a rengeteg fénykép , amelyet a művészről a műtermében készített.
Külön fejezetet érdemelnek a képein, karcain mindenütt feltűnő repülő szerkezetek, alkalmatosságok, gépmadarak, űrjárművek megjelenítései. Egyik legszebb műve a Férfi konstrukcióval című, a Géprepülés géniusza nagyméretű, emblematikus alkotása pedig meghatározó az életműve szempontjából. Művein gyakran szerepel Ikarosz figurája, különösen munkásságának korai szakaszában. Képein jól megfigyelhetők a repülőgépek típusai, felségjelei is. Nyilván nagy hatással lehetett rá az 1944-es bombázások ideje. Erre utalnak a Bombázás (1964) vagy az Égi háború (1966), illetve a Nagy madár című képei.
Nem kétséges, hogy Kondor Bélát, az alkotót az ember érdekelte. Önmagában a tájat sohasem ábrázolta. Talán hagyományos értelemben vett portrét sem nagyon készített, mégis alkotásaiban mindenütt ott van az ember. Önarcképe sem nagyon van, látens módon művein mégis fel-feltűnnek markáns arcvonásai. A régiek közül fontos szerepet játszott életében Bartók Béla és József Attila. Műveikből gyakran merített ihletet, és sok-sok illusztrációt készített azokhoz.
„Kondor nagy próbálkozása, úgyszólván »modellálási kísérlete« volt, hogy mindent magába szívjon, valamiféle médiummá váljon, amelyben a kor egész valósága visszatükröződik. Az emberi egzisztencia léthelyzeteit élte át képzeletbeli világában csakúgy, mint való életében. Maga teremtette mitológiájában szüntelenül küzd egymás ellen az angyali és az ördögi, a jó és a gonosz. Életművének mottója lehetne nagy szellemi rokonának, William Blake-nek néhány sora: Rendszert kell alkotnom, különben más rendszere igáz le, nem okoskodni és hasonlítgatni fogok – az én dolgom a teremtés.” Ezt a szöveget Németh Lajos művészettörténész írta Kondor Béla születésének 50. évfordulójára a Tolna Megyei Népújságba 1981. február 22-én.
(A kiállítás július 2-áig tekinthető meg a Várkert Bazár Testőrpalotájában.)
