Teológiai előadásokat hallgatott az ágostonosoknál és a Sapienza egyetemen. Megismerkedett Loyolai Ignáccal is, tőle tanulta a belső imádságot. Betegeket látogatott a Szent Jakab-ispotályban. Hirtelen szakította meg tanulmányait. A Szentíráson és Szent Tamás Summáján kívül eladta könyveit, melyeknek árát a szegényeknek adta. Napjai ettől fogva az utcai apostolkodással teltek. Ezért nevezik Róma második apostolának is. Bizalmat keltő modorának senki sem tudott ellenállni. Éjjel azonban Istené volt. Éjszakáit gyakran töltötte Róma kapui előtt, a San Sebastiano-katakomba föld alatti vértanúsírjainál. Belső élete Isten és az ő titka maradt. Talán akkor tapasztalta meg azoknak az imádságoknak az erejét, amelyeket később ifjú barátainak ajánlott. Ezekben az órákban költeményeket is írt, időnként látomásai voltak.
A papi rendet 1551-ben vette föl. Lelki gyermekeinek tábora egyre nőtt. Fülöp megalapította a San Girolamo della Carità nevű közösséget. Ez a fiatalokat imádságra és elmélkedésre hívó laikus közösség lett később az Oratórium Kongregációjának a magja. Amikor az oratórium több tagja pap lett, Fülöp megalapította a kongregációt, amelyet XIII. Gergely is engedélyezett. Fülöp a legegyszerűbb emberektől a pápáig mindenkivel szót értett. 1595. május 25-én hunyt el. 1622-ben Loyolai Ignáccal, Xavéri Ferenccel és Avilai Terézzel együtt avatták szentté.
