Nevetünk, jó a hangulat. Érezhető, hogy összetartó, befogadó, az idegennek is örvendő közösségbe csöppentünk. És egy olyan plébánia közösségébe, amelyben volt erő, tehetség egy ilyen színvonalas kiadvány összeállításához, kiadásához. A könyv középső fejezete is a mai életről szól (az első a két templom történetét idézi meg, a harmadik pedig az itt szolgált papok személyes hangú visszaemlékezéseit tartalmazza). „Mert ez a templom nemcsak műemlék” – folytatja András. Hanem sokak számára afféle második otthon is – gondoljuk, miközben körülnézünk –: olyan hely, ahol a tagoknak feladatuk van, ahová barátságok fűzik őket. Nagy hagyományú egyházközség, amelyhez rengetegen kötődnek, mert rengeteg közösséget egyesít.
E közösségekkel ismerkedhetünk a kisteremben. Elsőként a Városmajori Katolikus Egyesülettel, amelynek 1989-ig nyúlnak vissza a gyökerei, és legnagyobb vállalkozásai talán az évről évre megrendezett, százötven fős családos táborok. De egyébként is rendkívüli aktivitás jellemzi: focit, kosarazást, pingpongozást, filmklubot, a kicsiknek a vasárnapi misék utáni kézműves-foglalkozást, családi napokat szervez.
A következő előadó a városmajori közösségek hálózatának bemutatására tesz kísérletet. Bár az előadás nagyon szabatos, és power pointos ábrák is segítik a megértést, a legerősebb érzésünk az, hogy itt annyi és annyiféle közösség működik, hogy az szinte átláthatatlan. Csak címszavakban: Szív Gárda, diákklub, cserkészek négy korosztályban, ministránsok és az egyetemisták csoportjai, gitáros kórus. A következő órában a Városmajori Kolping Család Egyesület, az imacsoportok (köztük a Jézus Szíve- és a Szeretetláng-csoport), az Alpha közösség, majd a házas hétvégések és az ifjú házasok mutatkoznak be. „Nyitott közösség vagyunk, és mindenkit meghallgatunk. Sokszor az a gondokkal küszködő emberek legnagyobb fájdalma, hogy nem tudják kibeszélni a bánatukat. Nálunk megtehetik, és kérhetik az imáinkat” – hangsúlyozza az egyik előadó. Fischer Eszter pedig az Alpha-kurzusról beszél, amely az ő életében is nagy változást hozott, és amelyet nem hívőknek és „újrakezdőknek” egyaránt ajánl.
Fotó: Kissimon István
A szívek templomai
„Ha a számadatokat tekintjük, egyértelmű, hogy minden téren fogyunk. Kevesebb a gyerek, a fiatal, a templomot rendszeresen látogató hívő – mondja Lambert Zoltán plébános, aki 1968 óta szolgál a városmajori plébánián. – Ma csak az igazán elkötelezettek, erős meggyőződésűek jönnek. A létszámcsökkenésnek az is oka lehet, hogy sok katolikus iskola van, és akik oda járnak, ott aktívak, nem feltétlenül jelennek meg nálunk is. De mi történik, amikor véget ér az iskola, széthullik az osztályközösség? A plébániai kötődésnek mégiscsak nagy jelentősége, megtartó ereje lenne.
De nem tagadom: rendkívül sok kegyelmet kapunk, és az önzetlen segítőkészség, odaadó munka számtalan példája jellemzi a plébánia közösségét. Különösen örvendetes számomra a Városmajori Család Katolikus Egyesület intenzív közösségépítő munkája, és lelkesítőek a családi nagytáborok nyaranta. A templom életében a belső felújítás volt fontos lépés 1995-től két-három éven át. Azt pedig szívmelengető tapasztalnom, hogyan épülnek »a szív templomai«: hogy sok család milyen hűségesen kapcsolódik a plébániánkhoz nemzedékről nemzedékre. Ennek a közelmúltban egy egészen kivételes példájával találkoztam, amikor egy 1968- ban általam esketett házaspárnak már a dédunokáját keresztelhettem a templomunkban.”
