– Ön a Bécsi Egyetem díszdoktora, külföldön és itthon is egyetemi tanár, nemzetközi tudományos társaságok elnöke, tisztségviselője. Mi a jelentősége az újabb elismerésnek az Ön számára?
– Egy munka elismerése mindig öröm, de itt többről van szó. A Magyar Tudományos Akadémia négy évtizeden át nem engedélyezte vallási témájú dolgozat benyújtását. A hivatalos propaganda pedig egyfolytában a vallás megszűnéséről beszélt. A minapi vita annak szakmai, tudományos elfogadása, hogy a vallás jelen világunkban is érték, a hívők és nem hívők javát szolgáló társadalmi tőke, ami hozzájárul a jobb jövő építéséhez. A megvitatott dolgozat címe A vallás a modern világban, alcíme A szekularizáció értelmezése.
– Sokan nyilvánvalónak tartják, hogy korunk társadalma egyre inkább elvallástalanodik. A szekularizáció kifejezés is erre utal.
– A szekularizáció kifejezés magyarul valóban elvallástalanodást jelent. A liberális értelmiség több mint egy évszázadon át magától értetődőnek tartotta, hogy a nyugati civilizáció egyre inkább elvallástalanodik. Sőt, a társadalomtudományok ezt jóformán dogmaként hangoztatták, mondván, a társadalmi fejlődés mindig és mindenütt a vallás háttérbe szorulásához vagy akár halálához vezet. Ez téves ideológia, amit Nyugaton évtizedek óta cáfolnak, és már csak kevesen képviselnek. Magyarországon az akadémiai doktori disszertációm védése során lehetett a legmagasabb tudományos fórumon az ellenvéleményt elmondani.
– Tehát Ön szerint nincs elvallástalanodás?
– Itt több dologról van szó. Először is, semmi nem igazolja a folyamatos elvallástalanodást. Az egyháztörténelem ismer nagyon vallásos és kevésbé vallásos korokat. A közömbösséget követheti a vallásosság fellángolása, és fordítva. Másodszor, nem igaz, hogy „minél modernebb, annál kevésbé vallásos”. Amerika sokkal vallásosabb, mint a kevésbé modern Európa. Harmadszor, semmiképpen nem lehet világméretű elvallástalanodásról szó, hiszen Ázsia, Afrika, Latin-Amerika országaiban napjainkban éppenséggel élénkül a vallásosság.
– Térjünk vissza Európához, ahol tanúi lehetünk az elvallástalanodás jelenségének.
– Pontosítsunk! Európában is vannak megújulási mozgalmak, az iszlám erősödéséről nem is szólva. Kelet-Közép-Európa sok országában pedig virágzik a vallásosság, és újjáépül az egyház. Lehetséges viszont, hogy Nyugat-Európa sok országában, mint ahogyan talán Magyarországon is, valóban vége a vallási élet egy formájának. Mégis tévedés és félrevezető elvallástalanodásról beszélni.
– Nem az elvallástalanodás jele, hogy az Európai Parlament sem Isten nevét, sem a kereszténységre való hivatkozást nem volt hajlandó belevenni az alkotmányába?
– Tény, hogy Európában sokan nem vallásosak. A nem hívők a politikában és a médiában is jelen vannak és hatalmat képviselnek. A meggyőződések különbözősége akadályozza a közös vallási állásfoglalást. Mégsem a vallásnak van vége, hanem annak a kornak, amikor azt hitték, hogy lehet „keresztény társadalmat” teremteni a politika, a szervezés vagy éppen az erőszak eszközeivel. Évszázadokon át az emberek keresztény alapon szervezett kultúrában és közrendben éltek. Ám éppen a világ látszólag keresztény volta állt útjában annak, hogy Isten országa megvalósítását mindenki saját személyes feladatának tartsa.
– Hogyan értékeli azt, hogy hazánkban például csökken a templomba járók száma, és sok „hívő” életében nyoma sincs a vallásosságnak?
– Jegyezzük meg: a vallásosság egyik formájának van vége. Az egyház egyik fő ellensége, Voltaire vasárnaponként templomba járt, mert félt, hogy faluja lakói ennek hiányában majd nem tartják erkölcsösnek. A társadalmilag elvárt vallási formákhoz való igazodás még nem kereszténység. A törvénytisztelet önmagában még nem Jézus-követés. Valóban, a szokásvallásosságnak egyre inkább vége. Éppen ez nyitja meg azonban annak az útját, hogy az emberek szabad elhatározásból legyenek vallásosak. Szent István kötelezővé tette a vasárnapi templomba járást. Aki nem ment, azt megbotozták vagy kopaszra nyírták. Sok helyütt néhány évtizede még megszólták azt az embert, aki nem járt templomba. Tehát az emberek elmentek, de vajon ettől vallásosak is lettek? A látszatvallásosság az, ami csökken. Az pedig, hogy az istenhívők száma csökkenne, tévedés. Az ellenkezője igaz. Ma Magyarországon az emberek három-négy százaléka ateista, nem több! Igaz ugyan, hogy az állam negyven éven át erőlködött, hogy kiirtsa a vallást. Az is igaz, hogy az emberek megtanulták, hogy nem trónol a felhők fölött egy aranykoronás öregúr, de érzik, hogy van, és keresik a kimondhatatlan Istent.
– Az egyház hitében és gyakorlatában való részvétel helyett sokan saját istenkereső útjukat járják.
– Nem is olyan régen megelégedtünk azzal, hogy a gyereket megkeresztelik, és azt mondtuk, hogy akkor ő keresztény. Így számoltunk össze több mint hétmillió katolikust, és közel hárommillió protestánst, mit sem törődve azzal, hogy a gyermekek felnőtté válva mit szólnak ehhez. A tízmillió „kereszténynek” minden bizonnyal korábban is csak kis része próbált tudatosan Jézus-követő lenni. Ma sincs másként. Egy vonatkozásban változott a helyzet. Csökken azok száma, akik magukat kereszténynek mondják, de ennek semmi jelentőséget nem tulajdonítanak életükben. A vallásosság egyre inkább személyes keresés, választás, döntés.
– A szekularizációs elmélet szerint a modern társadalom a haszonhoz és a sikerhez igazodik, tehát nincs szüksége vallásra. Igaz-e a tétel?
– Az ilyen naiv utópiák figyelmen kívül hagyják a világ rendjét és az ember természetét. Úgy tesznek, mintha a fejlődés meg tudna oldani minden problémát, meg tudná szüntetni a csalódásokat, a szenvedést, a halált. Úgy tesznek, mintha az embernek elég lenne, ha sok a pénze, ha tele a hasa, ha kielégíti érzékeit. Szomorú, ha valaki így gondolkodik az emberekről. A valóság más. Az embert szeretetvágya és az a hajlama teszi emberré, hogy meg akarja haladni a mindennapok kis örömeit és nyomorát, és tudatosan vagy ösztönösen újra és újra megindul a szerető és tökéletes Isten felé. Ez az igény ma sem kisebb, mint bármely előző korban.
– Ugyanakkor hiányzik a vallási nevelés és a társadalmi környezet vallásgyakorlata. A mai rohanó, fogyasztásra orientált világban nehezebb Istent megtalálni, mint korábban?
– Régen, amikor a kereszténység uralkodó többségi kultúrává vált, a társadalom elvárta a vallási részvételt. Az emberek megtanulták a kereszténység alapfogalmait, hozzászoktak a szertartásokhoz, a vallásos magatartás rutinná vált. Ezt a gyakorlatot ápolta a papság, amely bízhatott abban, hogy megértik a szavát. Viszont éppen azért, mert a vallás a megszokások része volt, ahhoz csak igazodni kellett – minden személyes mérlegelés nélkül. Ennek a helyzetnek vége. Napjainkban a társadalom nem várja el, hogy az ember vallásos legyen. Kevesen hoznak otthonról jó vallási nevelést. A keresztény gyakorlat szavai és cselekményei a legtöbb ember számára idegenek, kevéssé érthetőek, egy, a mindennapoktól távoli világ részei. A papság szava csak a társadalom kis részéhez jut el, mások talán meg sem értenék. A kereszténység kisebbségbe került. Ezt a helyzetet többféleképpen lehet értelmezni. A nem hívők a létszámcsökkenést látják, és azt a vallás hanyatlásának minősítik. A hívők viszont tudják, hogy a kereszténység Jézussal és néhány tanítványával kezdődött; hogy a korai kereszténység, szerte a Római Birodalomban piciny közösségekben vert gyökeret; hogy a missziók később is mindenütt először kicsiny közösségek voltak. A keresztények emlékeznek arra, hogy Jézus sóval, mustármaggal, kovásszal, gyertyalánggal példálózik, és arra küld, hogy követői útmutatók legyenek. Ez a jézusi lehetőség! De megvalósításához az egyháznak meg kell változnia. A híveknek rá kell ébredniük, hogy a kereszténység: küldetés, Jézus ügyének képviseletére a nem keresztény világban. A modern kor újfajta, példaadó, missziós, a társadalomban is tevékeny vallásosságot követel.
– Kérem, mondjon néhány szót a Magyar Tudományos Akadémián zajlott tudományos vitáról!
– A résztvevők sokféle véleményt képviseltek. Ellenben néhány ponton, úgy érzem, egyetértésre jutottunk. A társadalomban jelentkező új helyzeteknek és formáknak csak az egyház új formáival lehet megfelelni. A kereszténység nagy változások korát éli. Egymás mellett léteznek a hanyatlás és a megújulás jelei. Azt a hamis ideológiát pedig, hogy az elvallástalanodás szükségszerű, a legjobb lenne elfelejteni.
