– Mivel „ebben éltem”, nem ér váratlanul, ha azzal keresnek meg, hogy a II. vatikáni zsinatról beszéljek. Számtalan hasonló előadást tartottam már. Ezúttal elsősorban a zsinat módszeréről és tartalmáról szóltam a hallgatóknak. Módszerét illetően ez teremtő zsinat volt. Ugyanis minden várakozás ellenére a püspökök – akik látszólag azért érkeztek Rómába, hogy a már előkészített iratokat jóváhagyják – körülbelül három hét után az eredeti tervektől eltérve „teremtő módba” váltottak. A liturgiáról szóló iratot kivéve majdnem mindent visszavetettek, illetve csak részleteket vettek át a meglévőkből. Új belátásokat oltottak a régi hitbe, amelyek többnyire az egyházra vonatkoztak: az egyház egységének és közösségének megértésére. Erre egy latin szót használtak: communio, ami a belső egységet jelenti, amelyet a Szentlélek teremt a hívők között, de jelenti ennek külső, szervezeti kifejezését, a kollegialitást is. A nagyobb egység keresése nemcsak az egyház belső életére áradt ki, hanem a más keresztény egyházakkal, sőt a nem keresztény társadalmakkal való viszonyra is. Mondhatnánk: az egész teremtésre…
– A zsinat ideje alatt éppen Rómában, a Gergely Egyetemen tanított…
– A zsinat életem részévé vált. Az is szerepet játszott ebben, hogy az egyetemen oktatott témáim (az egyház szervezete, egyház és állam viszonya, vallásszabadság stb.) mind a zsinat fő tételei közé tartoztak. Én persze nem vehettem részt a zsinaton, de jó helyzetben voltam, hiszen a résztvevőknek dolgoztam. Megkaptam a különböző iratokat, így mindig tudtam, éppen mi történik. Vagyis benne voltam a folyamatában, a szó szoros értelmében mindennap.
– A konferenciának volt valamiféle speciális szempontja is, olyasmi, amiről általában kevesebb szó esik a zsinat kapcsán?
– Az utóbbi időben sok vita volt arról, hogy a II. vatikáni zsinat vajon egy fejlődési folyamat része, vagy pedig szakítás a múlttal. Szerintem mindkettő. Folytatás volt, mert a hagyomány mélyebb megértését kereste; újítás volt, mert régi féligazságokat vagy felesleges és terhes szokásokat visszavetett. Mostani előadásaimon ezért több időt szenteltem a történeti háttér magyarázatának. Vagyis nemcsak arról beszéltem, ami a zsinaton történt, hanem arról is, hogyan fejlődnek az egyházban az elvek, a gyakorlatok, amelyek másnak látszanak, mint a régebbiek, ugyanakkor új mederbe terelve valójában azok következményei.
Szóba került az is, hogy mi minden történt a zsinat után. Nem kétséges, hogy az egyházban felmerültek feszültségek és zűrzavarok. Ez jórészt azzal magyarázható, hogy az egyház nem volt előkészítve a zsinat eredményeinek befogadására. Azok hirtelen jöttek, és a legtöbbször magyarázatok nélkül, és a hívek nem értették őket.
– A szimpóziumon elhangzó kérdések bizonyára arról is képet adtak, hogy ma mi foglalkoztatja leginkább a lelkipásztorokat, szerzeteseket, világiakat…
– Az egész hetet úgy szerveztük, hogy a kérdésekre közel annyi időt hagyjunk, mint az előadásokra. A feltett kérdések jó része arra vonatkozott, ki mit tud tenni a maga helyén, egy plébánián, egy egyházmegyében, az egyetemes egyházban… A megoldásokat helyben kell kitalálni, teremtő értelemmel továbbvinni mindazt, amit a zsinat elindított.
– Az ön által említett „zavar” a zsinat megítélésében, értékelésében, gyakorlati kibontakoztatásában ma is gyakran tetten érhető…
– A zsinat meglepő volt, hiszen új irányt adott az egyháznak, amely addig szervezetét és kormányzását mind jobban és jobban központosította. XXIII. János hallgatott az általa összehívott zsinatra, jóllehet az másképpen alakult, mint ahogy eltervezte. A zsinat elterelte az egyházat a centralista mozgalomtól, és elindított egy új folyamatot, amelynek következtében a helyi egyházaknak jut nagyobb szerep. Jelentős fordulatról van tehát szó, amelynek megértéséhez, befogadásához, gyakorlatba ültetéséhez sok időre van szükség. Ennek illusztrálására a következő képet szoktam használni: képzeljünk el két folyót, melyek a hegyekből lezúdulva a völgyben találkoznak. Mi történik? A vizek összeütköznek, keverednek, örvények keletkeznek. A XI. században a nyugati egyházban megszületett egy kormányzási módszer, amely mind erősebb központosításra vezetett, ami a XX. században érte el a csúcspontját; a zsinat viszont a „vidéki” értékeket, a helyi egyházak fontosságát akarta visszaállítani – új egyensúlyt keresett. Amikor ez a két irányzat összeütközött, az ott lévők érthetően megzavarodtak. A hasonlatra visszatérve: a vizek energiája idővel egyensúlyba jut, kialakul egy nagyobb folyó, amelyben nem lesznek örvények; de még nem tartunk ott.
– Kánonjogászi, tanári hivatását hogyan befolyásolta a zsinat?
– A megújult egyházkép azzal is járt, hogy sok egyházi törvény elavulttá lett. A megújulást az új Egyházi Törvénykönyv megjelenése is mutatta. Az egyházjog művelése, tanítása, alkalmazása töretlenül folytatódott, de nagy figyelemre volt szükség, hiszen másként dolgoztunk az átmeneti időben, és másképpen, amikor megszületett az új egyházjog. A zsinati határozatok gyakorlati alkalmazása mindig nehezebb, mint interpretálni egy-egy nagy meglátást…
– Mi az, ami ma különösen foglalkoztatja a zsinat utóéletével kapcsolatban?
– Két dolgot említenék: az egyik az egyház belső szervezése, a másik, ami talán még nehezebb, a keresztény egyházak közötti viszony építése, az egyházak közösségének, egyesülésének előmozdítása. Ehhez persze arra is szükség van, hogy együtt munkálkodjanak velünk.
– Dolgozik éppen valamin?
– Hamarosan megjelenik Amerikában a zsinat befogadásáról szóló könyvem, amely nem elsősorban a szakembereknek szól, hanem mindazon érdeklődőknek, akik rendelkeznek némi teológiai, bölcseleti háttértudással.
– Most hol tartunk a zsinat által kijelölt és megkezdett úton?
– Legjobb, ha a saját tapasztalatomat említem. Közel ötven éve annak, hogy a zsinat lezajlott, és csak most kezdem jobban megérteni – annak ellenére, hogy ott voltam, és követhettem a menetét… A zsinat mélységének feltárása, tanításának elsajátítása időbe telik. Ez az egész egyházra is érvényes. Sokan beszélnek róla; de behatóan kellene tanulmányozni és gondolkozni rajta. Minden jelentősebb zsinatot zavar követett, néha száz-kétszáz évnek kellett eltelnie, hogy eredményeit az egyház teljesen fel tudja dolgozni. Mivel ez a zsinat nemcsak kis változásokat hozott, hanem új irányokat, új gondolatformákat is adott, a befogadása hosszú folyamat eredménye lehet. Azt mondanám: száz év múlva jobban megértjük majd, mint most. Nem kell türelmetlenkednünk…
