Ezüstkék boglárka

A tölgyes zöldje elmélyül, a réteken a kalászok bomlani kezdenek, és a kökény hamvassága alatt látszani kezd a bogyók lilája. Mintha az egész teremtés arra várna, hogy az Úr Jézus lejöjjön a hegyről és lába elé tegye mindazt, amit a tavasz és a nyár folyamán összegyűjtött és beérlelt.
Ennek a nekem oly kedves ünnepi időszaknak a lepkéje az ezüstös boglárka (Polyommatus cordion). Bár egyes kósza hímek nyár derekán is fel-feltűnnek, de rajzani csak augusztus elején kezdenek igazán. Vannak évek, amikor feltűnően sok van belőlük. Ilyenkor egy-egy pocsolya mentén ezrével gyűlnek össze szívogatni a nap folyamán. Esténként pedig védettebb, mélyebb fekvésű helyeken a fűszálak hegyén alvócsoportba verődve, a nap felé fordulva kitárt szárnyaikkal még befogják az utolsó sugarak melegét. A barna szárnyfelszínű, szerényebb nőstény példányok a fű között repkednek, kevésbé vonják magukra a figyelmet. A pocsolyák mentén vagy az alvóközösségekben sem láthatók. Céltudatosan gyűjtögetik az egyre ritkább virágok nektárját, a földön ülve kitárt szárnyakkal sütkéreznek, és érlelik petéiket, hogy azokat minél hamarabb lerakhassák a virágzó szarvaskerepre. Csinos, szárnyuk szegélyét díszítő fekete-fehér rojtozatuk alapján könnyen felismerhetők. Ahogy a naplementében járom a rétet, lépteimre fel-felrebbenek a nyugovóra térő lepkék. Azon gondolkodom, mikor Jézus lejött a Táborhegyről, vajon ugyanígy szétrebbentek-e előtte a lepkék. Persze a Szentföldön nem él az ezüstkék boglárka, de ez a nyár végi boglárkalepke-gazdagság a palesztinai hegyi rétekre is jellemző – az én boglárkáim más fajai ott is bőven előfordulnak. Vajon a tanítványok megértették-e, hogy Jézus hófehér ruhájában a szivárvány minden színe ott van – jelképezve, hogy az Atya valóban mindent neki adott? És hogy a nyár végi hegyi rét füveiben, lepkéiben és virágaiban mindaz benne van, amit addig az élet oly féltve hordozott – kimentve az idők téli zordságából a tavaszi fiatalságon át a nyár ünnepi komolyságába érlelve? Mennyei Atyám, add, hogy mi olyan tanítványok lehessünk, akik meglátják ezt!

   

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .