Török Ágnes református egyetemi lelkész, az összejövetel kezdeményezője elmondta, az istentiszteleteket havi rendszerességgel szeretnék megtartani, mindig más felekezet otthonában, és más-más felekezet lelkipásztorainak szolgálatával. Ezúttal Márfi Gyula érseket kérték fel az igehirdetésre. „Akik az Úrban bíznak, olyanok, mint a Sion hegye, amely nem inog, hanem örökre megáll” – hangzott fel a liturgia kezdetén a zsoltáros imája. Az istentiszteleten egyetemista fiatalok szolgáltak muzsikával, igeolvasással, imádsággal. Márfi érsek igehirdetésében Szent János evangéliuma alapján – „az Ige testté lett, és közöttünk lakozott” – a megtestesülés titkáról és valóságáról és jelentőségéről beszélt, rámutatva: ez az emberiség történelmének legünnepélyesebb pillanata. A megtestesülés Isten akarata volt, s ez a teremtésnek a központja. Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, egylényegű az Atyával, más megfogalmazásban az Atyának a képmása; ugyanaz a valóság, és mégis egy másik személy. Mikor ezt az egylényegűséget az Atya és a Fiú felismeri, a mérhetetlen és szavakkal kifejezhetetlen szeretet fellobban közöttük, majd megszemélyesül, s ezt a megszemélyesülő szeretetet nevezzük Szentléleknek. Szent Ágoston szerint így lehet legjobban megközelíteni, megérteni a Szentháromság titkát. A keresztény világszemléletről szólva az érsek hangsúlyozta: nem beszélhetünk általánosítva a világról, mint valamilyen velejéig rosszról. Sokan a világ szót szélsőségesen pejoratív, elítélő értelemben használják. Tudatosítanunk kell magunkban, mondta, hogy Isten szereti a világot, s hogy a teremtett világ szép. Bár igaz, hogy az embernek a szabad akaratból fakadó bűne rávetül a földünkre, de ez nem jelenti, hogy a világ gyökeresen rossz. A dualista vallások a szellemet a jó istenre, a testet meg a rossz istenre vezették vissza. Az Isten azonban nem teremt rosszat soha, csak jót. Mi mindannyian Isten teremtményei vagyunk, s bár a bűn miatt ez sokszor nem látszik rajtunk, nem gyűlölhetjük a világot. Őriznünk és védenünk kell a nekünk adott környező természetet. Téves az a szemlélet, hogy minden ember csak a maga üdvéért felelős, mert az ember nem izolált, elszigetelt valóság. Felelős a környezetéért is, az embertársaiért is, feladata, hogy a bűn okozta sebeket helyreállítsa, s hogy Isten képére és hasonlatosságára teremtettsége minél inkább megnyilvánuljon környezetében.
