a nyár tékozolva szórja kincseit
a tünékeny nesz most még tünékenyebb
a szél pár kínlódó levélen segít
többnek tűnik ami veszendőbe megy
nyárnak már késő ám ősznek korai
türelmüket elveszítik a zöldek
próbálgatja magát bennem valaki
lélegzetenként hagyva el a földet
aranyköszörűként zümmög a darázs
mézzel teltek a gyümölcsök beértek
nem próba ez maga az előadás
szilvák hamvas kékjénél van-e kékebb
úgy tombol a fény az ablak üvegén
mintha a nap haláltánca volna ez
mit küszködve megszereztem nem enyém
a hallgatag húsban a halál neszez
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..
