Eliasz Moszkosz: Jézus születése – 1658. Benaki Múzeum, Athén
(Fotó: Spitzer Fruzsina)
Az első kettőről Lukács evangéliumában olvashatunk. A híradás jelenetét igen részletesen írja le az evangélista: „Pásztorok tanyáztak a vidéken, kint, a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek. De az angyal így szólt hozzájuk: »Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek, és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában. Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.« Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: »Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!«” (Lk 2,8–14).
A kis Jézust imádó pásztorokat csak egyetlen mondatban említi. „Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket” (Lk 2,16).
A háromkirályok történetét csak Máté evangéliumában találjuk meg (Mt 2,1 skk): „Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket, és ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát” (Mt 2,11). Néhány ószövetségi részletre (Iz 60,3; Zsolt 72,10–11) hivatkozva királyokként is tekintettek rájuk, de a csillag követése miatt és ajándékaik alapján elsősorban mágusoknak, bölcseknek tartották őket. Az egyházatyák az ajándékokban jelképeket láttak, nevezetesen Krisztus királyságát (arany), istenségét (tömjén) és szenvedését (mirha).
A születés jelenetéhez kapcsolódik Jézus fürdetésének története is, két bábaasszony, Zelomi és Salome szereplésével. Salome az egyik apokrif evangélium szerint nem hitt Mária szüzességében, ezért büntetésből leszáradt a keze. Ám amikor hozzáért a kis Jézushoz, azonnal meggyógyult. A nyugati egyházban – noha az nem fogadta el az apokrif evangéliumokat – szintén ábrázolták ezt a jelenetet. A fürdetésre vonatkozóan nem ismeretesek régi írott források. Nyilván azért vált népszerűvé ez a jelenet, mert szimbolikus jelentésűnek tekintették: a megtisztulásra, a keresztségre való utalást olvasták ki belőle.
Az ökör és a szamár már nagyon régóta jelen van a Jézus születése-ábrázolásokon, holott az evangéliumok nem tesznek említést ezekről az állatokról. Valószínű, hogy a hagyomány gyökerei még az Ószövetségben találhatók meg. „Az ökör megismeri gazdáját, és a szamár urának jászlát, csak Izrael nem ismer meg, népem nem tud semmit megérteni!” (Izajás 1,3). Az egyházatyák sokat foglalkoztak az ökör és a szamár szimbolikus értelmezésével.
Az apokrif evangéliumok – mint például a Pszeudo-Máté-evangélium – a születés barlangjáról írnak, a keleti egyház ikonjai barlangban ábrázolják az újszülött Jézust. A nyugati egyház művészetében viszont az istálló a születés helye. Annak, hogy az ikonok mindig barlangba helyezik a születés jelenetét, talán az is oka lehetett, hogy Keleten igen elterjedtek voltak a barlanglakások, a remetebarlangok és a barlangkolostorok.
Ha a fentieket figyelembe vesszük, akkor valószínű, hogy könnyen kiigazodunk az első látásra talán szokatlan ikonábrázolásokon.
A bemutatott ikonok közül a legkorábbi egy bonyolult kompozíciójú és megkapóan élénk színű novgorodi ikon. Ezen jól megfigyelhetők az előzőekben említett ikonográfiai jegyek, amelyek azonban kiegészülnek egy helyi sajátossággal. Három, Novgorodban igen népszerű, kiemelten tisztelt szentről van szó. Eudokiát, Létrás Szent Jánost (Ioannész Klimakhoszt) és Uljanát (Julianát) láthatjuk az ikon felső részén, akik a megrendelő családtagjainak védőszentjei is lehettek.
Az ikon kompozíciója megragadó. A sziklás táj részei mintegy egyesítik és összefoglalják a különböző történeteket. Az ikon élénk színvilága igen hatásos. A sziklákon mesterien elhelyezett fehér fényfoltok jelennek meg. A domináló színek a cinóberpiros és a fehér: e két szín jellemzi e korszak egész novgorodi ikonfestészetét is. A koloritot tovább élénkíti a sok zöld cserje és bokor.
A posztbizánci görög ikonfestészetben ugyancsak szép példákat találunk Jézus születésének ábrázolására. Ezt az ikonfestészetet általában a sokalakos, részletező megfestés jellemzi. Eliasz Moszkosz ikonja jó példa erre (2. kép). A művész több jelenetet ábrázolt egy kompozícióban. A barlangot igen részletezően jelenítette meg. Fölötte, felhőkön, mozgalmas kontúrokkal megfestett angyalok láthatók. „Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent” (Lk 2,13). A posztbizánci görög ikonfestészet korából már több ikonfestő neve és életműve ismert. A bemutatott ikon – ez az ikonfestészetben ritkaság – szignált és datált. Eliasz Moszkosz festette 1658-ban.
A művész életét viszonylag jól ismerjük. A XVII. század elején született Rethimnonban, Kréta szigetén. A török háború elől menekülve 1646-ban áttelepült a Peloponnészosz félsziget nyugati oldalán lévő Zakinthosz-szigetre. Itt is halt meg 1687-ben. Nem sok biztosan neki tulajdonítható ikon maradt fönn, de ezek alapján megállapíthatjuk, hogy a koraiakat a bizánci tradíciókhoz való kötődés jellemzi, mint például az 1653-as Pantokrátor-ikont, vagy az itt bemutatottat. Későbbi ikonjain az itáliai manierizmus hatása érződik.
A két nagy ikonfestészeti régió, az orosz és a görög mellett jelentős volt a román is. A következő ikonon balra fent román nyelvű, cirill betűs feliratot láthatunk, jelentése: „Urunk, Jézus Krisztus születése”. A kompozíció itt az előbbiekhez képest egyszerű. Mindössze öt alakot festettek meg. Középen Szűz Mária áll a kis Jézussal, jobbra József, baloldalt pedig a kisdedet imádó két pásztor. A figurák az ikonfestészetben szokatlanul plasztikusak, térszerűek, és arckifejezésük is figyelemre méltó. E műalkotás éppen egyszerűségével érzékelteti a jelenet áhítatát és fennköltségét.
Végezetül vegyünk szemügyre egy nem sokkal később készült bolgár ikont, amely kedves, népies naivitásával ragadja meg a szemlélőt. Itt is, miként a görög ikonon, fent láthatjuk az angyalok seregét, középen a barlangot, oldalt a pásztorokat és a három királyt. A barlangban Szűz Mária és József térdel Jézus előtt. A szamár és az ökör ezen az ikonon idilli életkép érzékeltetői. Figyelemre méltó a dombos táj ábrázolása is a finoman megfestett, karcsú fákkal és az apró bokrokkal.
A négy ikon mindegyike más-más felfogású, igen eltérő stílusú, ám egyeznek abban, hogy erősen hagyományőrzők, és egyazon hit kifejezői, a Megváltó születésének ünnepélyes hírül adói.
