Kupolája nagyobb ívet fog át, mint a Parlamenté. Hossza pedig minden irányban legalább ötven méter. Hatalmas ablakain sárga, barokkos fényét vetíti be a nap: mintha csak a régi, keletelt templomokban lennénk, a novemberi, alacsonyan járó sugárözön tisztító látváynyá teszi a hosszú szőnyegfolyamot, utána megemeli az oltárt, és fölötte a korpuszt, amely ott lebeg föld és ég között, egyszerű, világos képként, mégis mi, emberek mennyire nehezen értjük a krisztusi misztériumot – s ezáltal a mi valódi sorsunkat. Ilyen gondolatok állnak körül a dunaújvárosi Krisztus Király-templomban, s arra Nagy Mihály esperes-plébános hívja fel a figyelmet: a függő korpusz nem tövis-, hanem királyi koronát visel.
Már abból a birodalomból tekint ránk, amelyet velünk is meg akar osztani. Bazilikaszerű, sokszögű épület emelkedik Dunaújváros közepén (a hajdani Sztálinvárosban, s ezt a múltat mai neve sem fedi el még – az idősebbek gondolatában biztosan nem). A II. János Pál pápáról elnevezett téren, a várost átszelő főút mentén két hatalmas torony emelkedik. Takács Nándor püspök azzal a szándékkal küldte oda az újonnan kinevezett plébánost, Nagy Mihályt 1991 végén: templomot kell építeni! A történelmi keresztény vallások hívei a sztálinvárosi időkben is szép számmal éltek itt, hiszen az ország minden részéből ide települtek (ide telepíttettek), hozták a maguk vallásosságát, s mint a helybéliek mondják, meg is tartották – ha félelemből, kényszerből sokan közülük nem is járhattak templomba. Hatalmas tér. Legyezőszerűen nyílnak szét a padsorok. Nagy Mihály mondja: az ezer négyzetméteres templom vasárnaponként nyolcvan százalékban megtelik. Amióta itt misézik, kétszeresére nőtt a szentmisén részt vevők száma.
Magyar-kommunikáció szakon végzett Halász Gyöngyvér, s az egyik helyi középiskolában tanít. Gyerekkora óta hittanos, Nagy Mihály plébánosnak kedves tanítványa. Most végezte el a lelkipásztori kisegítő tanfolyamot.„Harmadik-negyedikes korom óta járok hittanra, mondja, s hozzáteszi: jó érzés volt az épülő templom mellett fölnőni: hogyan lett a semmiből Isten háza.” Megindult a tervezés, emlékezik Nagy Mihály. „Nyolc tervezőt hívtunk meg, végül Oláh Zoltán építész elképzelését fogadtuk el. A kiírásban szerepelt, helyben található anyagokból, tehát betonból és acélból kell felépíteni a templomot.” Horganyzott acél vázon nyugszanak a betonelemekből „összerakott” falak és a kupola. A templom alagsorában kétszintes urnatemető, ezenkívül közösségi terek, könyvtár, hitoktatóterem és karitászhelyiség kapott helyet.
Sokan kérdezték: miért építettek ekkora templomot Dunaújvárosban? Nem túlméretezett ez? Miért nem emeltek helyette három kisebbet? „Püspök úr jól látta a jövőt, magyarázza Nagy Mihály. Aligha várható belátható időben a papok létszámának növekedése. Ha három kisebb épült volna a város különböző pontjain, ugyan ki misézne bennük?” A kérdés helyénvaló, hiszen a plébános Mojzer György káplánnal alkotja a mintegy hatvanezer lakosú város papságát. „S lesz-e itt káplán jövőre, vagy utána?” Gyöngyvér lelkesen magyarázza: az oltár fölötti korpuszt fiatal lengyel képzőművészek készítették. S bizakodik, mert „az a korosztály, amelyhez tartozom, ezekben az években házasodik, gyermekeket szülnek, s most térnek vissza egyre inkább; az ő gyermekeik már »belenőnek« a templom életébe.” A fiatalokat megszólítani: Dunaújvárosban is ez a feladat. „Hetente bibliaórára jövünk össze, s közösségi munkára: nemrégiben a templom körüli tér kialakítása után faültetésre és parkosításra.” „Közösséget kell találnunk, s ezért mindannyian felelősek vagyunk, annál inkább, mert hitünket nem élhetjük meg elszigetelten, Jézus Krisztus arról beszélt: éljünk közösségben, felelősséggel egymásért.” Nemrégiben, augusztus elsejével került Dunaújvárosba Mojzer György, tavaly fölszentelt káplán. „Biztató jeleket látok. Akik rendszeresen járnak templomba, istenszerető, jó szándékú emberek.” S ő is utal a templomtér „hetvenkét óra kompromisszum nélkül" felhívás jegyében végzett szépítésére.
Mojzer György ifjúsági hittant tart egyetemistáknak és főiskolásoknak a plébánián. Tizenhatan-tizenheten minden alkalommal eljönnek. „Ami itteni papságom egyik motiválója: hétfő esténként bibliaórát tartok, ezen általában negyvenen-ötvenen vesznek részt. Nemcsak idősebbek, hanem fiatal házasok és értelmiségiek is.” „Amikor idekerültem – mondja a plébános -, másfélszer annyi egyházi temetés volt, mint ma. A munkások, mint említettem, tartották a maguk vallásosságát, de gyermekeiket már nem biztos, hogy vallásosan nevelték, mert annyira »fogták őket« a munkahelyen. S a gyerekek már nemigen igénylik a vallásos életet. A kommunizmus ártó hatása ma is jelen van…” A millennium évében, 2000-re tető alá hozták a templomot, elkészült a rézlemez borítás, de még mindig csupaszon meredtek a betonfalak. Leicht Ádám mérnök Németországból küldte a rézlemezt, a cserepet, később a belső berendezést. Edmund Meissernek Dunaújvárosban működik a cége. Neki köszönhető az orgona és a négy harang. Krisztus király vasárnapján, 2000. november 26-án Takács Nándor főpásztor megáldotta a templomot. Meg kell küzdeniük azonban a jelentkező ellenszenvvel. Amikor az első karácsonyi éjféli szentmisére érkezett Nagy Mihály a káplánjával, a bejárati ajtók előtt kutyaürülék fogadta őket. Nem lehetett véletlen. Majd amikor egy-két évvel ezelőtt felkerültek a harangok – négy kicsi és egy nagy – a toronyba, följelentették a plébániát a polgármesteri hivatalban, zajokozás címén. A harangozásból végül peres ügy lett, a legfelsőbb bíróságnak kellett kimondania: a harangszóhoz a polgári hatóságnak semmi köze, annak használata az egyház belügye. Nem szórakozásból harangoztat az egyház, hanem valamire fölszólítja vagy hívja a tagjait.
„Ezzel együtt úgy döntöttem, reggel hatkor mégsem harangozunk: emiatt ne káromkodjanak az emberek.” Az egyházközség világi elnöke a helyi OTP nyugalmazott igazgatója, Horváth István. A máról azt mondja: az egyháznak, papjainknak és nekünk, hívőknek is van mit tennünk. Példát kell mutatniuk. „A mai nagy demokrácia mindent megenged, az emberek vasárnap reggel inkább alszanak, minthogy misére menjenek. Mégis nagyon kellett ez a templom a városnak, folytatja Horváth István, mert hála Istennek, vasárnaponként öt-hatszázan is vannak. Nagy ünnepeken, az éjféli misén vagy húsvétkor pedig megtelik a templom. „Másoknak is jutna még hely benne. Ne mondják, hogy pogány, hanem istenhívő város a miénk.” „Amikor idekerültem – mondja Nagy Mihály -, tizenkét iskolába jártunk hitoktatni, mára nyolc maradt, igaz, három éve az óvodákban is jelen vagyunk.”
Az ifjú káplán bizakodik a következő nemzedék vallásosságában. „Dunaújvárosban sok fiatal él, a tizenhét-tizennyolc tagú ifjúsági csoport talán nem tükrözi ezt, de ennek is örülni kell. S személyes példámmal igyekszem megtenni, amit lehet.” A vallási élet alakulását így jellemzi a plébános: ha az elsőáldozók húszan voltak, közülük nyolcan-tízen jutnak el nyolcadik osztály végén a bérmálkozásig. „Huszonegyezren vallották magukat katolikusnak, közülük ezerkétszázan- ezerháromszázan járnak templomba, ez öt-hat százalékot jelent. Budapesten sem sokkal jobb az arány…” A főállású hitoktató, Prosek Erzsébet egyben a kántori teendőket is ellátja. Szerepét fontosnak tartja a plébános, mert „az egyik korábbi káplánhoz ötven-hatvan gyerek is kötődött, aztán amikor elhelyezték, a gyerekek széjjelrebbentek”. Prosek Erzsébet pedig marad. A templomépítés kezdeteitől tizenhat év telt el. November 22-én jelentős naphoz érkeznek: Spányi Antal megyés püspök felszenteli az istenházát.
