A konferencia második napján részt vett Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius is. Mind az előadások, mind pedig az azokat követő hozzászólások és viták számos új információval és szemponttal gazdagították eddigi ismereteinket Bacsinszky András életútjával és tevékenységével kapcsolatban. A konferencia jelentős eredményeként könyvelhető el, hogy nemcsak a témával behatóan foglalkozó szakemberek eszmecseréjére kerülhetett sor, hanem az ismeretterjesztés égetően fontos feladatának is sikerült eleget tenni. Így az érdeklődő, de a püspök életútját és tevékenységét közelebbről vagy egyáltalán nem ismerő közönség is tudásban gazdagodva térhetett haza. 1809 novemberében Grigássy Mihály verhovinai esperes ezekkel a szavakkal tájékoztatta papjait Bacsinszky András munkácsi püspök haláláról: „Napkeleti egyházunk szemfénye, a ruszinok reménysége, a munkácsi egyházmegye dicsősége, szeretett atyánk, Bacsinszky András őexcellenciája november 7-én elszenderült…” Az esperes soraiban nem nehéz felfedezni a főpásztor iránt érzett szeretetet és megbecsülést, valamint a halála okozta őszinte fájdalmat. Bacsinszky András halálával a munkácsi egyházmegye addigi történetének legnagyobb főpásztorát veszítette el. Kortársai valóban „világító szövétneknek” tartották hite, imádságos lelkülete, egyházhűsége, tudása és népe iránti elkötelezettsége miatt. Olyan főpásztor volt, akire történelmi feladat – az 1771-ben kánonilag felállított munkácsi egyházmegye megszervezése – várt, és aki ezt a történelmi feladatot elvégezte. egismerve a főpásztor püspöki szolgálatának részleteit, a konferencia végén a résztvevők lélekben csatlakozhattak a kortársak ítéletéhez: Bacsinszky András személyében olyan kimagasló főpapot ismerhettünk meg, akire kétszáz év távlatából – a munkácsi egyházmegye örökségének hordozóiként – hálával és büszkeséggel kell emlékeznünk.
