Közösen keresni a válaszokat

Nyáron választotta meg a rend káptalanja új általános elöljáróját (generálisát) Pedro Aguado személyében. A most ötvenkét esztendős szerzetes megválasztásáig a spanyolországi Emmausz provincia, előtte pedig a baszkföldi rendtartomány elöljárója volt. A találkozó során a résztvevőket fogadta Erdő Péter bíboros, akinek a rend elöljárója konfráteri diplomát adományozott, mellyel a főpásztor a rend lelki családjának tagja lett. Az esztergomi találkozót követően kérdésünkre Pedro Aguado a többi közt elmondta: ma a világban körülbelül ezernégyszáz piarista szerzetes él. Karizmájukat az alapító atya, Kalazanci Szent József szellemében a kicsik, a szegények, a rászorulók oktatásában, nevelésében lehet meghatározni. Persze a szegénység, a rászorultság mindig relatív. Mást értünk rajta mi, európaiak, mást az afrikaiak, megint mást az ázsiaiak vagy a dél-amerikaiak, ahol a rend tagjai szintén munkálkodnak. A piaristák rendkívül fontosnak tartják az integrált oktatást, amely a keresztény életre való nevelés mellett figyelembe veszi a társadalmi hasznosságot is. „Ha ebben a szellemben tudjuk a gyerekeket nevelni, iskoláinkból kikerülve – reményeink szerint – ők lesznek azok, akik a társadalmat megújíthatják. Ezt a mai piaristák egyetemes küldetésként élik meg – mondta Pedro Aguado generális. – A mai világban nem feltétlenül az utcáról szedjük össze a gyerekeket, amint alapítónk tette annak idején. Azt viszont fontosnak tartjuk, hogy az ő szellemében neveljük a fiatalokat – szerte a világban a helyi »rászorulókat« próbáljuk nevelni, oktatni. Mindez nem von le semmit a lényegből: Kalazanci Szent József ideálja szerint dolgozunk a világban, hiszen azokra az értékekre, melyeket egykor ő képviselt, ma is mindenkinek szüksége van.” A magyarországi piaristák munkájáról szólva a rend generálisa elmondta: rövid ideje áll a rend élén, de tapasztalata szerint pedagógiai gyakorlatukban a fiatalok testi, lelki, szellemi fejlődését igyekeznek előmozdítani, mely összhangban van a rend egyetemes céljaival. Pedro Aguado hozzátette: „Látszik az a törekvés is, hogy iskoláik egységes válaszokat akarnak adni a kor kihívásaira, a felmerülő kérdésekre. A fiatalokat arra nevelik, hogy az országnak, a társadalomnak hasznos és tisztességes polgárai legyenek. Emellett megmutatják nekik a keresztény értékeket, így a piarista iskolákban tanuló fiatalok látják, tudják, hogy az életnek értelme van.” Arra a kérdésre, hogy a hivatások csökkenő száma miként érinti a piaristákat, Pedro Aguado így válaszolt: „Pontosítanék: a rend tagjainak összlétszáma ugyanis növekszik, a területi eloszlás azonban nem egyenletes, Európában például csökken. A szerzetesek és a világi tanárok karizmája, hivatása közös, ennek szellemében együtt dolgoznak.” A papi, szerzetesi hivatásokról szólva hangsúlyozta a rend legfőbb elöljárója, hogy a fiataloknak meg kell ismerniük a piaristák missziós tevékenységét. Az érdeklődőknek látniuk kell a munka lényegét, a keresztény élet szépségét. Csak ezután lehet a szerzetesi élet örömeit és nehézségeit megmutatni nekik, s aki mindezt vállalja, azt személyesen kell végigvezetni a megkezdett úton. Végül Pedro Aguardo a rend új feladatairól is beszélt. Mint mondta, keresik azokat a kereteket, melyek meghatározzák, mit jelent ma piaristaként európainak lenni, mit adhat a rend ennek a kontinensnek, illetve mit várhatnak a piaristák Európától. Emellett az esztergomi háromnapos konferencia arra a kérdésre is választ keresett, hogy az egyesült Európában miként működhetnek együtt a különböző országokban élő, tanító piarista szerzetesek, világi oktatók, hogy közösen tudjanak válaszolni a felmerülő kihívásokra.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .