A virágvasárnapi szentmise evangéliuma a jeruzsálemi bevonulásról szólt. A barokk kortól – a nagyhétre való készületként – este passiót adtak elő. E két hagyomány azóta is összekapcsolódik az e napi szentmisében. Az ünnep neve a legtöbb nyelven pálmavasárnap. Virágvasárnapnak a magyarokon kívül csupán az örmények nevezik, s talán ez az elnevezés még szebb is. Ám mivel e nap a győzedelmes Jézusról szól, az ő szimbóluma pedig a pálma, érdemes megismerkednünk ennek a mély jelképnek az értelmével.
A datolyapálma a mediterráneum keleti felének ősi növénye. Mint a fák királynőjét mindig is mély hódolat övezte, a termékenység, az anyaság és a születés fájaként tisztelték. Főnícia neve a pálmáéval (phoenix) egy tőről fakad, csakúgy, mint a főnixmadáré, amely a pálmafa elhamvadó tüzében születik újjá. A babiloni teremtésmítoszban az „élet fája”, maga az életadó anyaistennő. Dávid királyi házának is Pálma, héber nevén Támár volt az ősanyja. A pálma – a mi karácsonyfánk déli párjaként – Jézus születésének, az évkezdetnek a fája lett, az örökkévalóság ősi szimbóluma.
Jézus utolsó útját olajfák is szegélyezték. Az ókori egyiptomi halottkultuszban az olívaolajat rituális kenetként használták, amely megakadályozza a test bomlását, ezáltal biztosítja a meghalt személy életét a túlvilágon. Az olajfa Minervának, az egészség és a gyógyítás istennőjének is kedves fája, a termékenység, a tavaszi megújulás jelképe. A Noéhoz visszatérő galamb csőrében tartott olajág nemcsak az élet újraindulását jelentette, hanem a Teremtő békekötését is az emberrel. Az Ószövetségben az áldás, a bölcsesség, a kegyelem és az Istenbe vetett bizalom jelképe. Jézus az Olajfák hegyén készült halálára, a Getszemáni-kertben, amelynek jelentése: olajprés. Itt fogták el a tavaszi virágnyílás idején, hogy kipréselt vére legyen megújuló életünk tavaszi olaja.
