Benne járunk a nagyböjtben, a hamvazószerdai elhatározások után vagyunk, és már nagy erőkkel „teljesítjük” a ránk szabott negyven nap feladatát. De hogy mi vár ránk a végén, az kétséges. Hiszen, ha a fenti szemlélet szerint éljük meg ezt az időt, akkor vagy mindent kipipálva, de kiüresedve köszönthet ránk a húsvét, vagy magunkban csalódva így sóhajthatunk fel: idén sem sikerült. A szent negyven napnak azonban semmi köze a teljesítményhez, a feladatmegoldáshoz, az örökös megfelelésekhez, a sikerhez vagy a sikertelenséghez.
De mi is akkor a nagyböjt lényege? Mit üzen ez az időszak egy ma élő kereszténynek, aki, hiába is tagadja, éppúgy lót-fut, mint a világban mindenki, s akire szintén hatnak a fogyasztói társadalom jelszavai?
Fekete Ágnes református lelkész idén megjelent böjti áhítatos könyve nagy segítséget ad olvasóinak a válaszok meg találásához. A nemes egyszerűséggel 40 nap címre keresztelt vékony könyv afféle útravaló. Józan, világos, a gyakorlati életből vett példákkal megírt elmélkedéseket találunk benne. Minden mondaton érezni, lelkész írta, vagyis olyan ember, aki néhány lépéssel előtte jár olvasóinak. Megfelelő tudással és tapasztalattal tesz fel kérdéseket és keresi rájuk a választ, miközben szinte észrevétlenül vezetgeti a rábízottakat, mint pásztor a nyájat. Ugyanakkor egy percig sem érezzük, hogy az, aki közös gondolkodásra ösztönöz bennünket, különbnek tartaná magát nálunk. Az elmélkedések elénk rajzolnak egy, a világban nagyon is benne élő nőt, aki egyszerre feleség, anya, rádiós szerkesztő és természetesen lelkész.
A könyv ezzel az őszinte felütéssel kezdődik: Nem tudok böjtölni. Nem tudunk böjtölni. S itt már sejti is az olvasó: nem dörgedelmes prédikációkat kap százharminc oldalon, hanem értő és megértő lel ki – vezetést. Minden elmélkedés egy, a Szentírásból vett idézettel kezdődik, ezekre az igékre fűzi fel a szerző a gondolatait. Alaposan körbejárja azokat a kísértéseket, amelyek közt ma élünk. Hiszen nem a rablógyilkosok súlyos terhe tart bennünket fogva, hanem a kis, olykor fel sem tűnő bűneink: az állandó fogyasztásra való hajlamunk, az elcsendesedni nem tudásunk, a technikai eszközök okozta rabságaink, hálátlanságaink, ítélkezéseink, türelmetlenségeink, gondolataink, mulasztásaink, összezavarodott sorrendjeink, visszalépni, nemet vagy éppen igent mondani nem tudásaink, mániáink. A szerző egy szerű és bölcs szavakkal, mintegy madártávlatból mutatja meg hétköznapjainkat s a nagyböjti időszakot, amely bár lemondással és fegyelemmel jár, de a krisztusi öröm forrása.
A lelkész kifejező képei és hasonlatai megkapóak. Az első elmélkedésben ezt olvashatjuk: „Éppen hamvazószerdán történt, hogy kivittem a hamut a kályhából a kertbe, és sikerült teljesen összekormoznom magam. Elgondolkodtam, milyen jó lenne nem korommá, hanem hamuvá válni. A földet tápláló hamu nem korom… Ha nem megfelelően ég a fa, ha nem rendeltetésének megfelelően használjuk a kályhát, rettenetes korom rakódik le benne. Talán így kormozzuk a világot, amikor takaréklángon tartjuk magunkat, vagy éppen önmutogató módon lángolunk akkor, amikor nem kellene. Vajon miért nem tudunk böjtölni? Nem tudunk ellenállni annak, amit mindenhol szajkóznak: neked kell, neked jobb lesz, neked olcsóbb lesz. Így kormozzuk be a világot. Pedig semmi sem születik ezen a földön, ami nem lemondásból lett… A böjt nagy lehetőség arra, hogy végre ne jajgassunk, hogy ne kormozzuk be ezt a világot, hanem szelíden és lassan hamvazzuk be, azaz termékenyítsük meg életünkkel, alázatunkkal.”
Fekete Ágnes könyve, bár a nagyböjt idejére szól, az év bármely napján elővehető. Hiszen a szent negyven nap lényege csakugyan nem a teljesítmény és a feladatmegoldás, hanem egy életmód és egy világlátás elsajátítása. Annak a megtanulása: miképp kell időnként hátralépni, csendben maradni, figyelni, jót tenni, lemondani és átértékelni. Mindezt azonban nem csupán negyven napig kell gyakorolnunk.
(Fekete Ágnes: 40 nap – Böjti áhítatos könyv, Kálvin Kiadó, Budapest, 2014. A könyv kapható az Új Ember könyvesboltjában.)
