A Szépművészeti Múzeum Medici-kiállításán mondta egy neves művészettörténész: Firenze vidéki porfészek volt Mátyás udvarához képest, Észak-Itália művészei számára Rómába vagy Budára kerülni, ez volt az igazi előmenetel. A híres corvinák költséges elkészíttetését a pápán kívül nem sokan engedhették meg maguknak a korabeli Európában, a könyvtárak sorából is kiemelkedett az Örök Városé és a magyar királyé. Ezek a magyar fül számára jóleső, tényszerű megállapítások azonban egy fontos körülményt árnyékban hagynak. Azt, hogy volt magyar reneszánsz Mátyás udvarán kívül is. A Nemzeti Galéria kiállítása éppen ezt szeretné bemutatni, ezért 1490-től 1699-ig terjed a műkincsekben gazdag tárlat kronológiája.
Mikó Árpádnak, a kiállítás kurátorának meg kellett küzdenie a termek ésszerűtlen elrendezésével: ezért a tárlat több részre tagolódik. Mindjárt az első teremben valódi csemege fogadja a katolikus látogatót: a csíksomlyói kegytemplom középkori oltárképe. A Szepességet egy frissen restaurált Sienai Szent Katalin-táblakép sorozat képviseli. (Az egyik alaknak azonban ki van kaparva a szeme, testén pedig nyílhegynyomok éktelenkednek. Szó nincs arról, hogy ez elkerülte volna a restaurátor figyelmét. Inkább a festmény történetére és a korabeli hívek mentalitására való utalásként maradtak meg ezek a „hibák” a Katalint lefejezni készülő hóhér alakján: a jámbor hívek így próbálták „védelmezni” kedvelt szentjüket.) Külön egységet képez a történelmi keresztény felekezetek művészetének bemutatása. Egyházunkat liturgikus könyvek és tárgyak képviselik, köztük az emlékezetes, A magyar kereszténység ezer éve című kiállításra felújított, ékköves Bornemissza-mitra. A Biblia éve is feltűnik a reneszánsz kiállításon. A latin, héber és görög bibliák után a magyar szentírás-fordítások sorát az első magyar nyelvű nyomtatott könyv (1533, Krakkó) nyitja meg Szent Pál leveleivel. Sylvester János Újszövetség- fordítása az első hazánkban nyomtatott magyar könyv 1541-ből. A Vizsolyi Biblia egy példánya mellett látható még Káldy György katolikus Biblia-fordításának (1626) első két kiadása különböző címlapokkal, ezek töredékesen megmaradt vörösréz nyomólemezeivel együtt.
A kiállítás gazdag válogatást nyújt az úrihimzéses textilemlékekből, és az erdélyi zománcokkal ékes ötvöstárgyakból. A sírkövek és ravatalképek között gyászba öltözve fekszik Zichy György soproni város plébános, mintha a sok műkincs után a történelmi Magyarország letűnt fényét és gazdagságát siratná… A Magyar Nemzeti Galéria igazgatója büszkén emlegette ennek a tárlatnak az előzményét, egy 25 évvel ezelőtti Mátyás kiállítást, mely 550 ezres látogatottságával azóta is magyar rekordnak számít. Hogy ezt sikerüljön túlszárnyalni, abban segíthet a gazdag híradás, az utazási kedvezmény, a jegyelővételi lehetőség. Ami hiányzik viszont: a tapintható tárgyak és anyagok, a könnyebben hozzáférhető érdekességek, vagyis a kiállítás interaktivitása. Ennek ellenére a megnyitó beszédek egyik gondolata még most is a fülembe cseng: „Legyen több ilyen reneszánszunk!”
