De súlyos szívbetegen, fél szemére vakon, hallókészülékkel élve is több benne a derű és az élni akarás, mint sok fiatalban. Érték és érik mostanság is méltatlan bántások, de – mint megvallja – ő maga sem volt mindig méltó. De az evangéliumok tanúsítják, hogy az evangélium hirdetése nemcsak a hiba nélkül valók kiváltsága, hanem minden kereszténynek küldetése.
– Az első világháború végén apám élete összeomlott: katonatiszt volt… Édesanyám remélte, hogy az én születésem erőt ad majd neki. És azt is mesélte, hogy mosolyogva születtem, nem sírtam, mint minden más újszülött. Sokáig azt hittem, ez csak az ő emlékezetében él így, egyszer megkérdeztem egy híres szülészorvost: lehetséges-e, hogy valaki mosolyogva és nem sírva jön a világra, az orvos azt válaszolta: nagyon ritkán előfordulhat.
– Azóta is mindennek igyekszem látni a jobbik oldalát: a pusztulás közelében mindig ott az élet, a gonoszság hézagaiban is megterem a jóság. Az életem tele van ennek példáival. Hogy csak egyet említsek: az internálótábor elkülönítőjében, Tökölön egy éjszaka kihívott az őr. Az őrszobán leültetett, elém tett egy kosár buktát: a felesége sütötte. Olyan valószínűtlen volt a helyzet, hogy mozdulatlanul ültem, valami rosszat sejtve megint. Erre az őr elővette a tárcáját, és mutatott egy fényképet: az elsőáldozó kislányáról… Úgy éreztem magam, mint a katakombák keresztényei… Ciszterci szerzetes pap lett, magyar-olasz-művészettörténet szakos tanár. A szerzetesrendek betiltása után minden tanári, nevelői, papi szolgálatától eltiltották. A családoknál tartott hitoktatásért, hittanos gyerekek táboroztatásáért államellenes összeesküvés vádjával bebörtönözték. Amnesztiával szabadult, de munkát sokáig nem kapott. Mélypontra került az élete. Hogy visszakerülhessen a papi szolgálatba, arról nem is álmodhatott.
Erre csak a nyolcvanas évek elején kerülhetett sor. Közel a kilencvenedik életévéhez nyugdíjasként is nyughatatlanul, fáradtsága ellenére is fáradhatatlanul dolgozik: Székesfehérváron lelkipásztori munkát végez, és magánkiadásban adja ki könyveit, amelyek többsége Prohászka püspökről szól. Tizenöt éve adja ki folyamatosan a püspök Elmélkedések az Evangéliumról című művét.
Mikor beszélgetésünk végén megkérdeztem, honnét ez az erő és derű, mosolyogva felelte – úgy, ahogy született -: „Az Isten szeretetéből. Meg vagyunk váltva!”
