Forgács István gondolataival, úgy látszik, mégis találkoznom kellett. Egy este a televízió csatornái közt keresgéltem, míg meg nem torpantott az m1 esti műsora. Pesty László újraindított Fekete dobozának első adását sugározták. Cigánysort mutattak a maga februári és nem mellesleg kelet-magyarországi, kemény valóságában, meglehetősen hatásvadász zenei aláfestéssel. Akkor ennél könnyedebb műsorra vágytam. Már nyúltam is a távirányítóért, amikor egy nem szokványos monológ részletei következtek.
„Nem tartozom közétek, ha szerintetek fiatalon szülni és a nyomorba sokat szülni kulturális jog és érték. Nem tartozom közétek, ha a családon belüli erőszakról nem akartok tudni a cigánysoron, vagy arról, hogy mennyi a cigány gyerek a lelencben, az elítélt cigány férfi Baracskán. Nem tartozom közétek, ha egy társaságban az hangzik el, hogy a többségi társadalomban mindenki rohadt rasszista, és nem tartozom közétek akkor sem, amikor mindenáron sorsközösséget kellene vállalnunk más kisebbségekkel… Nem tartozom közétek akkor sem, amikor értetlenkedtek, hogy miért nem a cigánytelepen nőttem fel, vagy miért is nem kaptam soha azért rosszabb jegyet az iskolában, mert éppen cigánynak születtem. Nem tartozom közétek, mert nincs bennem valós és nincs bennem öngerjesztett sérelem a gádzsókkal szemben… Közétek tartozom majd akkor, amikor megértitek, hogy a gádzsók az egyetlen megoldás elsősorban a teljes magyar társadalom, de mindenekelőtt rengeteg cigány ember számára is. Mondom ezt azért, mert a gádzsók rendelkeznek minden olyan erőforrás felett, amire nekünk magunknak is szükségünk van, illetve szükségünk lenne. De nem jutunk hozzájuk, mert, és ezt sokan nem ismeritek el, mára már mi magunk zárjuk el magunkat előlük.”
Borzongás futott végig rajtam. Alig mertem hinni a fülemnek. De ezzel a különös tévéműsornak még korántsem volt vége. A képernyőn megjelent ugyanis egy előadást tartó fiatal roma férfi, akit a Rendőrtiszti Főiskola növendékei hallgattak cigányságról, sőt cigánybűnözésről. A férfi mondandóját bátran, elegánsan, humorral fűszerezve, mégis véresen komolyan adta elő. Hallgatósága szinte megszeppenve figyelte. Még a vicceken is alig mertek nevetni. A fiatal rendőrök arcáról leolvasható volt a sok kérdés: Mi ez? És legfőképpen ki ez? Cigány rasszista? Áruló lovári? Egy diplomás, gyökereit vesztett roma? Vagy éppen ellenkezőleg: cigány próféta? Vakmerő harcos? Provokátor? Vagy egyszerűen egy cigány értelmiségi fiú, aki túl sok Cicerót olvasott? (Mert a retorikája briliáns.) Ki hát ő? A felsoroltak közül egyik sem.
Ő „egyszerűen” Forgács István, romaszakértő Zalaegerszegről, akinek megadatott egy tisztes, cigány családi háttér, aki továbbtanulhatott, és számos ideológiai útvesztőből kikeveredve eljutott valahová. Hogy hová?
Arra a pontra, ahonnan kiindulva végre érdemes nyitott és józan gondolkodású „gádzsókkal” és cigányokkal komoly kérdésekről beszélgetni, netán vitázni. De arra a pontra is, amely sokak szemében („gádzsók” és cigányok számára egyaránt) elfogadhatatlan és gyűlöletes. Miért is? Mert ez a (néző)pont némelyek üzleti és politikai érdekeit sérti. Ugyanis kevés célravezetőbb és aljasabb politikai és üzleti fogás van annál, mint amely a tanulatlan és a peremre vagy annál is kijjebb szorult cigányokat szembeállítja a többségi társadalommal. Nem röstellve a rasszizmus és a kollektív bűnösség már-már lemoshatatlan és hazug bélyegét ütni a magyarságra, elterelve ezzel a figyelmet a cigánysággal szemben elkövetett valódi bűneiről, leginkább mulasztásairól – hisz a mulasztás is bűn. Ezáltal viszont lehetetlenné válik az őszinte párbeszéd, a kölcsönös kiengesztelődés, a közös megoldáskeresés. Mindennek ráadásul nem beláthatatlan, nagyon is belátható, keserves következményei lesznek. Vannak.
A romaszakértő álláspontja azért gyűlöletes sok cigány ember szemében is, mert a fentieket hallva úgy érezhetik, az ilyen beszéd önbecsülésüket ássa alá. Az ilyesmi pedig szinte mindig megbocsáthatatlan. Kiváltképp akkor, ha sokaknak egyebe sincs már, csak az önbecsülése, függetlenül attól, hogy azt hamis illúziók vagy tévképzetek táplálják-e vagy sem.
Forgács István nem próféta, nem provokátor, nem harcos, nem rasszista, nem áruló, nem gyökértelen. Szózata és dühös nemjei mögött – csak a vak nem látja, a süket nem hallja – ott a féltés, az aggodalom és a segítségnyújtás szándéka. A legtisztább vágy arra, hogy végre vége legyen azoknak az évtizedes csúsztatásoknak és hazugságoknak, amelyek nemcsak a többségi társadalom céljait nem szolgálják, de magukat a cigányokat is egyre mélyebb és kilátástalanabb szakadékba lökik.
