Amióta a Központi Statisztikai Hivatal az országos népszámlálásokat szervezi, azok adatbázisa a kormányzati munka megkönnyítését hivatott szolgálni. A gyűjtött adatok többsége éppen folyamatos ismétlődése révén szolgáltat szükséges adatot a népességmozgalmi változásokról, más részük – esetről esetre változó módon – egyes kényes politikai kérdések megoldásához adhat támpontot. Ha az addig gyűjtött adat egyszerre lekerül az adatlapról, az vagy azért történik, mert aktualitását vesztette, vagy mert léte zavarólag hat(hat) a kormányzati munka során. 1870 óta a magyar népszámlálások adatot szolgáltatnak a lakosság vallási megoszlásáról. Csak a kommunista rezsim nem volt kíváncsi erre az adatra, nyilván azért, mert az igazság e téren zavarta volna ideológiai céljai megvalósítását. – Az Országgyűlés a 2011. évi népszavazásról megszavazott törvényben most újra kihagyta ezt az adatot. Alattomos módon történt ez a kihagyás. Ha a törvényt szövegezők úgy vélték, hogy erre az adatra már nincs szükség, vagy hogy gyűjtése esetleg érdeket sért, netán ellenkezik az Alkotmánnyal, akkor érdemes és szükséges lett volna e véleményt a közvéleménnyel megvitatni, az érintettek nézetét tudakolni. Ez azonban nem történt meg. Remélték, átcsúszik. Szerencsére nem így történt. A keresztény egyházak egységben fel is szólaltak az adat elhagyása ellen. „Az adatgyűjtés a kormányzati munkát szolgálja. A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik” – így szól az Alkotmány (60. §/3). Minek akkor ez az adat, kérdik nyilván álságosan, a tetten ért szövegszerkesztők. – Az alaptörvény szövege az írja elő, hogy mindkettő működik, párhuzamosan. Egyház is, állam is. Az egyház(ak) a vallásszabadság alapszabadságának védelmében szabadon fejthetik ki tevékenységüket. Állam és egyház ugyanazon társadalmi csoportban működnek. Egymástól függetlenül. Ám az egyház a polgárok emberi alapszabadsága révén bontja ki a lelkiismereti és véleményszabadság, valamint egyesülési alapjog védelmében a maga tevékenységét, az állam mint szervezet, a társadalmi csoport polgárainak felhatalmazása, megbízása révén látja el az alkotmányosan rábízott feladatkört. Így az alapjogok védelmét, biztosítását is. Az egyházban a polgárok közvetlen élnek alkotmányos szabadságokkal, az állam a polgárok felhatalmazása, megbízása révén él a nemzet által ráruházott hatalommal.
Az egyház ezért a maga szigorún megvont működési körében nem veszi igénybe, nem terheli az államot azzal, hogy a vallásos meggyőződést egyénileg és csoportosan, közösségben kinyilváníthassa, gyakorolhassa, taníthassa. Csupán az alapjoggyakorlás zavartalanságát köteles az állam biztosítani. Ahol pedig a vallásos közösség szociális, oktatási, nevelési, egészségügyi téren intézményeket kíván – a hívek kívánsága szerint – létesíteni és működtetni, a közteherként jelentkező ellátást biztosítani, valamint a megfelelő jogi környezetet kialakítani kötelessége az államnak.
Kell ehhez az adatgyűjtés?
A rendszerváltás előtt vallásszabadságunk sokféle módon és sok eszközzel volt korlátozva. Az új alkotmány ennek, elvben, véget vetett. Az egyházi iskolák újraszervezésével kapcsolatban az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy a vallásos intézmények működésének beindításában az állam nemcsak tűrni tartozik, hanem tevőlegesen köteles a polgárok – iskolaügyben a szülők – alapjogainak érvényesülését a maga eszközeivel elősegíteni. Már ebben a vitában felmerült az álságos érv, hogy a vallás magánügy, azt nem szabad kérdezni, így nem is lehet megállapítani, hogy milyen nagy az igény a vallásos szellemű szociális, oktatási stb. intézmények iránt. Az állam ezt nem kutathatja, így arról nem is szerezhet tudomást. Az Alkotmánybíróság elutasította ezt a sanda érvelést. A vallás gyakorlásának szabadsága a megvallás szabadságával kezdődik. Nem vagyok köteles nyilatkozni vallási meggyőződésemről, hitemről, de jogom van hozzá. Akár nyilvántartásba is vetethetem, ha ennek alapján követelem a közszolgáltatások alakítását. Az olyan törvényhozói aktus, amely most egyszerre el akarja vonni a vallásosság létezésének felmérését a köztudomásból, aligha célozhat mást, mint hogy kihúzza – a volt kommunista rezsim utódpártjának még létező parlamenti többségét az utolsó percben is kihasználva – ezt az adatot a közélet és közszolgáltatások alakításánál számba vehető és veendő adatok sorából. Az MSZP többször is nyilatkozott úgy az elmúlt évek során, hogy meg kívánná tagadni az egyházaktól, vallási vezetőktől a politikai kérdésekben való állásfoglalás szabadságát. Közéleti etika a gyakorlatban című könyvem 16. fejezetében ezt elvi szinten elemeztem. Az ott írtak most is érvényesek. A vallásos polgároknak joguk, hogy ebbéli mivoltukat – ott, ahol az érdekes lehet – közügyekben figyelembe vegye a közhatalom. Alkotmányt sért a hatalom, ha nem teszi. Az alkotmánysértés kockázatát vállalja a törvényhozó, ha megfosztja magát – szándékosan – azon adatoktól, amelyek a vallásszabadságból folyó kötelezettségei teljesítéséhez szükségesek! Joggal és idejében figyelmeztetnek e veszélyre a püspökök is, a köztársaság elnöke is.
