Missziós lelkülettel – Ferenc pápa szellemében

A harmadik szinten, a tetőtérben alakították ki az Apor Vilmos egyházi vendégszállást 1990 után. 1950-et követően nem gyakorolhatta tovább eredeti funkcióját az intézmény. Kerékgyártó atya továbbra is vezette a kápolnában a hitéletet, de az épület többi részében lakásokat alakítottak ki, illetve a földszinten egy szövetkezet (úgy emlékszem, hogy nem a Szolidaritás volt ez, csak dolgoztak benne egyháziak) kapott helyet. 1991 után Blanckenstein Miklós atya vezetésével – a püspöki kar megbízásából – jött létre az OLI, de az épület adott otthont a Zászlónk és az Igen folyóirat szerkesztőségének, a Márton Áron Kiadónak. 2005-ben az OLI kiköltözött, a házat átvette az Esztergom–budapesti főegyházmegye, amely mindig is tulajdonosa volt. Erdő Péter bíboros 2005-ben alapította meg a Szent József Házat, amelyben a főegyházmegye különféle intézményei működnek: a Szent József-templomigazgatóság, az egyházmegyei karitász szenvedélybetegeket segítő lelki szolgálata, a pasztorális helynöki iroda, az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság (EKIF). Újabban pedig itt talált otthonra a Kanter Károly Felnőttképzési Intézet, amelynek igazgatójává 2014. augusztus 1-jével Füzes Ádám lelkipásztort nevezték ki.

Mikor, milyen céllal jött létre a felnőttképzési intézet?

– Azzal bízott meg főpásztorom tavaly nyáron, hogy szervezzem meg az intézetet. December 4-én írta alá bíboros úr az alapító okiratot. Addig sokfelé jártam, sokakkal beszéltem, igyekeztem megfogalmazni az intézet célját. Ez a következőkben körvonalazódott: elsősorban egyházi munkatársakat képezünk, ugyanakkor nyitottak vagyunk a későbbiekben az általános felnőttképzésre. Jelenleg arra törekszünk, hogy a világi egyházi munkatársak megfelelő képzést kapjanak. Ide tartoznak az állandó diakónusok, sekrestyések, ministránsok, áldoztatók, missziós munkatársak.  A felsorolás a képzésekre vonatkozik, amelyek
keretében a diakónusok felkészítése is itt folyik majd. Természetesen a diakónusok az egyházi rend fokozatában részesülnek felszentelésükben, nem világi munkatársak szentségi értelemben.

Miért van erre szükség?

– Számos olyan istentiszteleti hely található Budapesten, amelyekkel kapcsolatban föl kell tenni a kérdést: eladjuk-e ezeket a kápolnákat, vagy továbbra is hitéleti célokra használjuk őket? Ferenc pápa arra biztat bennünket, hogy – képletesen szólva – kilométerenként legyen olyan imahely, ahol az emberek rendszeresen összejöhetnek és imádkozhatnak. Bíboros úr ennek szellemében határozta el: nem zárja be a legkisebb kápolnát sem, hanem olyan világiak képzését szervezi meg, akik ott litániát, szentségimádást, taizéi imaórát, karitászügyeletet, katekézist tartanak.

Missziós munkatársakat említett. Mit értsünk ezen a jelen körülményeink között?

– Az említett helyeken szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy kevesebb pap kevesebb szentmisét tud bemutatni. Nem a szentmise „helyettesítéseként”, hanem a minden katolikus keresztényre érvényes missziós küldetésnek megfelelően igeliturgiát vezethetnek arra rátermett munkatársak. Ez szemléleti változást is jelent: megszólító, befogadó, tanúságtevő módon kell jelen lennie a világban minden megkereszteltnek, s akkor megvalósul az, hogy Isten népe együtt imádkozik, együtt járul Isten elé.

Bíboros úr kijelentette, nőket is szívesen fogad ebben a szolgálatban, hiszen – látjuk a katekéták körében – igen sok rátermett hölgy szervezi és mozgatja a közösségeket. Lelkipásztori vonalon tehát a következő három fő képzési irányt említhetem: liturgikus és missziós munkatársak, valamint állandó diakónusok.

Sokat hallani mostanában a plébániai rendszer átalakításának szükségességéről.

– Ebben az átalakulásban fontos, hogy a pap megtalálja a helyét, amelyet csak ő tölthet be. Egy pap ügyes lehet műszaki kérdésekben, az ingatlanok karbantartásában, irodavezetésben és adminisztrációban, de jobb, ha ezeket megbízható világiak kezébe adja. A legtöbb plébánia nem engedheti meg magának, hogy főállásban alkalmazzon világiakat adminisztratív vagy műszaki ügyek intézésére, de minden plébánián, ahol élő a közösség, sokan vannak, akik önkéntesen vagy fél-önkéntesen, szívesen segítenek ezekben a feladatokban. Ami azonban sokszor hiányzik: a megfelelő szaktudás. Ez nemcsak azért jelent gondot, mert a munka rovására megy, hanem azért is, mert zavarja azt, aki örömmel segítene, de nem tudja igazából, mit kell tennie.


Megindult-e már a képzés?

– Igen, az első kurzust már ősszel megtartottuk. Az irodavezetői képzésre harmincketten jelentkeztek a plébániai irodákról, s negyvenórás kurzust tartottunk számukra. Nemcsak az anyakönyvezés és a pénzkezelés került elő, hanem az egyházi kultúra is, az a gondolkodásmód, amely a másokkal való együttműködésen alapul. A plébános, amikor megkér valakit a segítségre – vagy önkéntesen, vagy csekély díjazás ellenében, félönkéntesként –, elküldheti erre a képzésre, ahol a segítő megtudja azt is, mit vár el tőle az egyházmegye.

Milyen más – konkrét – képzési formát terveznek?

– Szükségesnek tartjuk a sekrestyések képzését. A püspöki kar hamarosan kiadja az új temetési szabályzatot, s ezután temetőgondnoki képzést tervezünk. Ezen a területen számos anyagi és világi jogi kérdéssel találkozunk.

Február végén tanulmányi napot tartunk a nagyhét liturgiájáról. Ezt a ministránsoknak, sekrestyéseknek, kántoroknak, hitoktatóknak, mind – azoknak ajánljuk, akikben eleven a vágy, hogy közösen végigvegyük a nagyhét történelmi és teológiai alapjait, valamint celebratív – szertartásbeli – vonatkozásait.

A képzések – az elmondottakból kiderül – különböző időtartamúak. A résztvevők kapnak-e a végén valamilyen oklevelet, igazolást a kurzuson való részvételről?

– Egy-egy komolyabb képzés – úgy látom – legalább hatvanórás kurzust igényel, heti egy alkalommal, egy féléven át. Jelenleg nem adunk ki oklevelet – ennek egyéb feltételei is vannak –, de a képzés elvégzését igazoljuk. A későbbiek folyamán alakul ki majd az a követelményrendszer, amely alapján fel tudjuk állítani a vizsgarendszert.

Ha valaki önként vesz részt egy kurzuson, remélhetőleg nem pusztán valamilyen papír megszerzéséért, hanem az ügy szolgálatáért jelentkezik.

Tehát nem államilag is akkreditált képzésről van szó.

– Egyelőre nem. Arra törekszünk, hogy képzéseinkkel gyakorlati segítséget nyújtsunk. Később persze akkreditációs módon is lehet ezt intézményesíteni. Maga az intézet is úgy született, hogy már hatodik éve képzek liturgikus munkatársakat, illetve nyolcadik éve diakónusokat. Ez intézményesült most, s szélesedett ki felnőttoktatási intézménnyé. A következő évek során kristályosodik ki a képzési rend, a tanmenet, készülnek majd megfelelő jegyzetek, s így formálódik a követelményrendszer.

Kétévente gondoltam indítani az egyes képzési formákat, de szeptemberre ismét meghirdetjük az irodavezető-képzést, éppen a megnövekedett érdeklődés miatt.

Kik oktatnak a Kanter Károly Felnőttképzési Intézetben?

– Az előadói kar kialakítása most folyik. Az irodavezető-képzésre meghívtam a főegyházmegye főkönyvelőjét és belső ellenőrét, valamint az egyházmegyei adminisztráció senior munkatársát. Konfliktuskezelésben járatos szakember is tartott tréninget. Pillanatnyilag nincsenek állandó munkatársak, de igyekszem bevonni a különböző képzésekbe az egyes területek szakembereit. Tervezzük például pályázatíró kurzus indítását, ahová ebben járatos munkatársakat, jogászokat kívánok meghívni.

Önként jelentkeznek-e a hallgatók, vagy küldik őket?

– Azt kérem, a jelentkezőket a plébánosok jelentsék be. Nem szeretnénk olyan önjelölteket képezni, akik aztán valamiféle papírt lobogtatva kérnek maguknak helyet a plébániákon. Először a plébános találjon magának olyan munkatársat, akivel szívesen dolgozik együtt, akiben megbízik, s őt küldje hozzánk.

Mit remél távlatilag a képzésektől?

– Bízom abban, hogy néhány év alatt egyre több olyan ember lesz az egyházmegye területén működő plébániák munkatársai között, akik nemcsak a konkrét feladatokat ismerik jól, hanem együttműködnek az egyházmegyei hatósággal, s egymással is kapcsolatban állnak.

Egyházmegyei alapítású az intézet, de fogad-e másokat is?

– Az ideit próbaévnek tekintem, de a későbbiekben – bíboros úr egyetértésével – nyitottá tesszük más egyházmegyék számára is. Fontos lenne együttműködnünk legalább a szomszédos egyházmegyék között, hogy ne párhuzamosan tartsunk képzéseket, mert erre nincs már időnk, emberünk: hatványozott gyümölcsöt teremne az együttműködés.

Az intézet nyitottan fogadja a jelentkezők képzési igényeit, otthont ad az egyház életében felvetődő valóságos szükségleteknek. Semmi olyat nem szeretnék megvalósítani, amire nincs szükség, és mindenre nyitott vagyok, amire valóban igény mutatkozik az egyházmegye, a plébániák, a magyar egyház életében.