Nincs egy éve, hogy boldoggá avatták Kubában Ollalo Váldes testvért, ez év októberében pedig bajor földön, Eustachio Kuglert emeli a követendő szentéletűek körébe XVI. Benedek pápa. Ma is, köztünk is vannak olyanok, akik a betegek szeretetszolgálatára éreznek hívást. Azokhoz jönnek, akik – Kozma Imre irgalmasrendi atya szavaival – „a szegények között a legszegényebbek, hiszen a betegnek nincs semmije, csak az, ha én odamegyek hozzá”. Az egészséges, dolgozni még tudó lelkek legtöbbször félnek, irtóznak már csak a gondolatától is a kórháznak. Mi, akik kilenc éve itt töltjük mindennapjainkat, úgy tapasztaljuk, a kórház szent hely. A szenvedők között szent titkok ismerőivé válhatunk, miközben Isten kiformálhatja bennünk az ő irgalmas arcát. A Budai Irgalmasrendi Kórházban, Istenes Szent Jánost követve arra törekszünk, hogy a betegek a teljes gyógyuláshoz, az egészséghez segítő otthonos helyre találjanak. Az orvostudomány eszközei mellett, különlegesen gyógyító erejű, ha meghallgatnak, ha felolvasással, vigasztaló beszélgetéssel enyhítik a magányos órák fájdalmait. Ha az Oltáriszentségben eljön a betegágyhoz Krisztus, ha a szentségek vétele újra összekapcsol az Atyával.
A kórház lelkigondozó szolgálatában a hivatásos lelkigondozókon kívül önkéntes munkatársak, az Irgalmas Segítő Testvérek is részt vesznek, kiknek szeptemberben újabb csoportjai alakulnak, megnyílva más intézmények önkéntesei felé. Almási Miklósné, aki több mint öt éve tagja a közösségnek, így vall szolgálatáról:
„Az önkéntesekhez való csatlakozásomat a megtisztelő felkérés mellett egy személyes élményem segítette. Ez egy megrendítő esemény volt az életemben. Harmincöt évesen nagyon súlyos betegséggel a karácsony előtti napokban kerültem kórházba. Az állapotom és a közelgő ünnep miatt – amikor is nem lehettem együtt a négy-, öt-, illetve kilencéves gyermekeimmel – mély szomorúságban és elhagyatottságban voltam. Szenteste kinyílt a kórházi szoba ajtaja, és belépett rajta egy civil ruhás ember, aki megkérdezte: szeretne-e valaki áldozni? Másnap ismét jött az atya, és elhozta az Urat. Ekkor 1976-ot írtunk. Ma sem tudom, ki volt az a bátor pap, de az Úr Jézus eljött, és felkereste övéit a nehéz helyzetben. Akkor éltem át először, milyen sokat, talán mindent jelent egy-egy szentáldozás a betegágyon.
Az önkéntesek különböző feladatokat látnak el a kórházban a lelkigondozó szolgálat vezetőjének irányításával és szakmai felügyeletével. Beszélgetünk, szentmisére, istentiszteletre hívjuk az embereket, áldoztatunk, apró segítségnyújtással, szervezési, illetve háttérfeladatokkal veszünk részt a kórház gyógyító tevékenységében. A lelkigondozó szolgálat által tartott képzést követően, a megfelelő engedélyek birtokában 2004 tavaszától áldoztatói feladatot látok el. A szolgálat során nagyon mélyen megérint a betegek bensőséges istenkapcsolata és az a hála, amit részükről tapasztalok, amiatt, hogy nehéz helyzetükben találkozhatnak az Úr Jézussal. Az önkéntes szolgálat szépségét és erejét főként abban látom, hogy nem elszeparáltan, magányosan végezzük a feladatainkat. Mi, az Irgalmas Segítő Testvérek lelkes kis csapat vagyunk, akikre az irgalmasrend segítőtársként tekint. Nagyon nagy testi és lelkierőt ad az a tudat, hogy részt vehetek abban a munkában, amit Istenes Szent János rendje magára vállal.
Számomra a rend lelkiatyjának legfontosabb vonása, hogy egész életében Isten hívását követte. Nyitott volt arra, hogy felmérje, mi az, amit el kell hagynia, és mindig új területen keresse tovább élethivatását. Bátran és radikálisan döntött, amikor felismerte, hogy a szegényekhez, a betegekhez hívja Isten. Soha nem rendült meg, mindig Istenre hagyatkozott, és ezért különleges segítséget is kapott. Igyekszem hasonló lelkülettel nézni saját életem eseményeit, s be kell látnom – és boldogan belátom –, hogy a ráhagyatkozásban nagy segítséget kapok a megoldhatatlannak látszó problémák közepette. Isten különös ajándéka, hogy ebben a szolgálatban férjemmel együtt vehetek részt. Az önkéntes szolgálat keretet ad életünknek, fontos helyet foglal el a család mellett. Lelki feltöltődést ad, hogy rendszeresen együtt lehetünk a többi segítő testvérrel a képzéseken, esetmegbeszélőkön, lelkiségi alkalmakon. Számíthatunk egymás szeretetére, imáira, segítségére. Az összetartozásunk és elkötelezettségünk kifejezésére az utóbbi két évben ünnepélyes keretek között, Istenes Szent János ünnepén került sor, amelyen részt vesznek a kórház munkatársai is. A szolgálatot Isten kegyelme indította el bennünk, ő hívott és tart meg az önkéntes munkában Szentlelke által. Ezt a hangot halljuk szívünk mélyén, ezt követjük egész éven át, és erről teszünk tanúságot az ígérettétellel.”
Ha valakit Krisztus Lelke arra indít, hogy betegek segítésében vegyen részt, sokféle formáját gyakorolhatja a felebaráti szeretetnek. Mint gránátalmában a magok… Az Irgalmas Segítő Testvérek részt vesznek a Krisztustól kapott misszióban, tesznek társadalmunk lehetetlenségei ellen: emberek, akik idejüket és erejüket nem kímélve odalépnek azokhoz, akiket már senki sem akar, körülveszik azokat, akiktől mindenki menekül, meghallgatják azokat, akikre senki sem kíváncsi. Minden perc, amit akár a betegágy mellett, akár otthon imádkozva, akár plakátokat, írásokat készítve, akár más fizikai segítséggel töltünk, a szeretet építőkövei, nélkülözhetetlen téglák, amelyekből Isten országa épül. Ezért is fontos, hogy tegyük, ami ránk van bízva, és hogy egyre többen tegyük az egyre többet. A Budai Irgalmasrendi Kórház szeretettel várja azok jelentkezését, akik betegek szeretetszolgálatára éreznek hívást. Olyanok is csatlakozhatnak az Irgalmas Segítő Testvérek közösségéhez, akik más egészségügyi intézményben, akár vidéken tevékenykednek. A jelentkező önkéntesek a kórház több száz éves falai között, lelkiségi, közösségi forrásra, szakmai továbbképzésre találhatnak szolgálatuk végzéséhez. Az önkéntesek jelentkezését a lelkigondozó szolgálat irodai számán, a 438-8655-ös telefonszámon várjuk.
„Testvérek, legyetek jók magatokhoz, és tegyetek jót” – mondta Istenes Szent János. Ki az, aki meghallja a hívást?
a szerző a lelkigondozó szolgálat vezetője
