Ministránsokkal találkozott Erdő Péter bíboros
Fotó: Bors Katalin

 

A  bíboros szentségimádáson vett részt, majd szentmisét ünnepelt a szent­ist­ván­te­lepi hívekkel. Ezt követően – szokatlan csendben és megilletődöttségben – ministránsfoglalkozás kezdődött a szentistvántelepi plébánián. Az oltárnál szolgálatot teljesítő gyerekek, fiatalok kérdésekkel várták a főpásztort, aki válaszaiban segítséget és útmutatást adott a közelgő bérmálkozás előtt állóknak, majd felhívta a figyelmüket a nyári római ministránstalálkozóra, és arra buzdította őket, hogy készüljenek az Eucharisztikus Világkongresszusra. A ministránsokkal való találkozás végén, egy kérdésre válaszolva a bíboros megosztotta a fiatalokkal, hogy mi jelenti a mindennapokban megélt hit három alappillérét: naponta legalább egy oldal elolvasása a Szentírásból; rövid, tömör, de állandó reggeli és esti imádság; szentáldozáshoz járulás.
Erdő Péternek a szentmisén elhangzott homíliáját teljes terjedelmében közreadjuk.

Krisztusban Kedves Testvérek!

A templom megtisztításának evangéliumát hallottuk. Szent János evangéliumában ez a jelenet Jézus nyilvános működésének bevezető eseményei között foglal helyet. A kánai menyegző csodája után, amikor Jézus a régi szövetség vizeskorsóiba az érkező új szövetség borát tölti.
A többi evangélium Jézus nyilvános működésének végén ad hírt a templom megtisztításáról, így az a szenvedéstörténet nyitányát alkotja. Ezért halljuk a mai evangélium végén, hogy sokan hittek Jézusban, de ő tudta, mi lakik az emberben. Vagyis Jézus nem tévedésből ment fel Jeruzsálembe, nem gondolta azt, hogy ott majd a lelkes népre támaszkodva messiáskirályként ismerteti el magát. Jól tudta, hogy az a tömeg, amely most hisz, s amely pár nap múlva hozsannát kiált, szinte egy emberként fogja harsogni Pilátus előtt, hogy „feszítsd meg őt”.
A templom megtisztításának történetében ne azt vizsgáljuk, hogy mire utalnak az elbeszélés részletei – a kötél, az ostor –, vagy hogy kit és mit űzött ki Jézus tettleg a templomból. Fontosabb az esemény teológiai mondanivalójára figyelnünk. Ezt pedig az evangéliumok az ószövetségi utalásokkal érzékeltetik. Az első jézusi utalás: „Ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká.” Zakariás próféta szavai jutnak eszünkbe: „Ezt mondja a Seregek Ura: Féltékeny szeretettel szeretem Jeruzsálemet és Siont” (Zak 1,14). Jézus a Fiú, aki eljön Atyja házába, a templomba. A végső idő köszönt be ezzel. És mert ő a Fiú, rendelkezhet is a házban. Meg is botránkoznak rajta a körülállók, ezért is kérdezik, milyen jogon műveli mindezt.
Tovább mélyíti a jelenet megértését a másik ószövetségi utalás, a hatvankilencedik zsoltár szövege: „Buzgóság emészt el házadért” (Zsolt 69,10). A szenvedő igaz beszéde ez. A házért, a templomért, az Isten és ember találkozásának tisztaságáért való odaadás pedig tényleg elemészti őt. Krisztus nemcsak a kereskedők kiűzésével tisztítja meg a templomot, hanem Isten tiszteletét egészen újjá, tisztává teszi. A saját vérével tisztítja meg a népet.
De Jézus válaszol is a felelősségre vonásra: „Bontsátok le ezt a templomot, és én harmadnapra felépítem azt.” Nemhiába zúdul fel erre a hallgatóság. Hiszen Krisztus előtt 20-tól, illetve 19-től egészen Krisztus után 27-ig épült ez a templom. Friss volt még, amikor Jézus benne járt, néhány éve fejeződött be a helyreállítás. Büszkék lehettek rá. És persze nem értik meg, hogy saját testének templomára gondol, pedig ez válik világossá a feltámadás fényében. Isten és ember találkozásának kitüntetett helye már nem a kövekből épült templom, hanem Krisztus teste; itt egyesül igazán Isten és ember.
A mai első szombati imaórát a magyar ifjúságért és a családokért ajánlottuk fel. Budakalász és ezen belül is Szentistvántelep szerencsés helyzetben van. Szép lakóházak épülnek itt. Fiatalabb családok költöznek ide, lehetőség van arra, hogy eleven közösségi élet alakuljon ki. De a katolikus közösség élete nem csupán barátkozás és kellemes időtöltés – az is, persze, mert a kegyelem a természetre épül –, hanem újra és újra alkalmat ad arra is, hogy találkozzunk Krisztussal, aki középpontja életünknek és az egész világmindenségnek. A jó katolikus közösségben mindig érezzük Krisztus jelenlétét, tanulmányozzuk tanítását, tudunk közösen imádkozni, közösen kérni a segítségét. És van okunk arra is, hogy együttesen, imádságban adjunk hálát neki. Az ilyen közösségek megújítják hitünket abban, hogy értelmes és szép dolog az emberi élet, hogy nem vagyunk egyedül a világban, hogy Jézus kísér minket életünk egész útján. De az igazán jó közösség segíti is tagjait, sőt, kilép a baráti együttlét köréből, megtalálja az utat a magányosok, a betegek, a rászorulók felé.
Azt szokták mondani, hogy egy jó ifjúsági közösségben nemcsak beszélgetni, énekelni, a szabadidőt együtt eltölteni tudunk, hanem közösen gondolkodunk azon is, hogy tetteinkkel miként fejezzük ki a krisztusi szeretetet a világban.
Erre különösen jó alkalom a nagyböjti készület ideje. Most kezdődik például az országos akció, amelyet püspöki karunk hirdetett meg. Hozzunk tartós élelmiszert a templomba a kijelölt gyűjtőhelyre! Segítsük ezzel is azokat, akiknek ma szükségük van adományainkra! Sokszor éppen az a legnehezebb, hogy megtaláljuk, ki mire szorul rá a környezetünkben, hogy megismerjük a körülöttünk lakó embereket, s nyitott szemmel és nyitott szívvel járjunk a világban. Ebben tudnak segíteni a plébániai karitászcsoportok, amelyek önzetlenül végzik munkájukat.
Induljunk hát mi is, igazán találkozzunk a nagyböjti időben Istennel! Vagyis utánozzuk, szemléljük Jézus személyét, életét, és vegyük magunkhoz testét az Eucharisztiában! Keressük az Istennel való találkozást Krisztus titokzatos testében, az Egyház közösségében is, az élő kövekből épült új templomban! Ámen.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..