Fotó: Cser István
A csapadékosra fordult időjárás sem szegte kedvét a Kárpát-medence különböző tájairól busszal, vonattal, autóval, kenuval, kerékpárral, gyalogosan vagy akár futva érkező zarándokoknak – a szentmise kezdetére zsúfolásig megtöltötték az ország legnagyobb templomát. Természetesen nem hiányozhattak a budapesti Pannonia Sacra iskola tanulói és szüleik sem, akik több mint háromszázan kerékpáron tették meg a Pilisen át oda- és visszavezető százharminc kilométeres utat.
Kisiskoláskoruk ellenére többen már az előző években is bizonyították kitartásukat, áldozatkészségüket, hiszen a kerékpáros zarándoklatot és az emlékmisén való részvételüket iskolájukért, közösségeikért, családjaikért, Magyarország lelki felemelkedéséért, Mindszenty József bíboros boldoggá avatásáért ajánlották fel.
Perczel József ötödik osztályos tanuló másodikos testvérével és édesapjával együtt tette meg a saját bevallása szerint fárasztó utat. „Megérte, mert az a sikerélmény, amelyet átéltem, kárpótol minden nehézségért” – mondja mosolyogva, mintha csak az imént tért volna vissza a játszótérről. Pedig valóban kisebb-nagyobb „szenvedésekkel” járt az út – jegyzi meg Kövesdy Tamás, a zarándoklatokban és kirándulásokban gyakorlott apuka, aki tíz és tizenkét éves kisfiával együtt már harmadszor vett részt a Mindszenty-zarándoklaton. „Az erőfeszítéssel együtt, ami az úton lévő ember sajátja, lelkesítő, a mindennapokban soha el nem érhető, kivételes közösségi élménnyel ajándékoz meg bennünket ez az együttlét. Amikor a megérkezés után bekapcsolódunk a szentmisébe, akkor megérezzük, hogy a mi kis közösségünk egy nagyobb, az ország minden részéből összesereglett, imádkozó közösség részévé válik. Az összetartozásnak egy olyan, semmi máshoz nem hasonlítható élményét élhetjük így át, amely erővel, hittel, biztonságtudattal tölt el mindnyájunkat. Egy zarándoklat tanulságos abból a szempontból is, hogy az élet igazán nagy dolgaitól mindig elválaszthatatlan az erőfeszítés, az összetartozás, az egymásért való kiállás. Mindezt együtt megtapasztalva ez az út óriási élmény nyújt számunkra évről évre. Nem csoda, hogy izgalommal várjuk az újabb kihívásokat.”
Mint az utóbbi négy évben mindig, az idén is csatlakozott a budapesti iskolások csapatához Szabó Tibor óbecsei fiatalember, aki kerékpáron tette meg a délvidéki település és Esztergom közötti utat. Vele tartott egyik barátja, Palotás Gergely is, aki most először jutott el a királyi városba. Lelkesítette őket a sok „csillogó szemű” kisgyermek látványa, akik „szinte fáradhatatlanul tekertek, tekertek. Őket nézve én is új erőre kaptam, azóta is csak mosolygok és boldog vagyok. Mindezt az élményt hazaviszem magammal, és elmondom mindenkinek, hogy csak együtt vagyunk képesek megcselekedni a nagy dolgokat” – fogalmaz meggyőződéssel Tibor.
„A fővárost elhagyva az első tíz-tizenöt kilométer után láttam, hogy egy »Budapest Maraton« feliratú pólóban fut el mellettem valaki – veszi át a szót Gergely. – Eszembe jutott, hogy odahaza én is gyakran szoktam futni, mi lenne, ha itt, a zarándoklaton is megpróbálnám? A gondolatot tett követte, és Esztergomig lefutottam a maratoni távot. Ezzel is csatlakoztam vendéglátóim felajánlásához” – újságolja Gergely, miközben heves integetésére az imént említett futótárs csatlakozik hozzánk. Szabó Csaba is családjával együtt vágott neki a zarándokútnak. „Nekem nincs bringám, s mivel rendszeresen sportolok, úgy gondoltam, hogy két kerék helyett két lábon futva is időre odaérek a szentmisére.” Útközben a gyerekeknek is segített fölkapaszkodni az emelkedőkön. „Föltoltam őket” – jegyzi meg mosolyogva. A városhoz közeledve az utolsó tizenöt kilométert szakadó esőben kellett megtenniük, de végül mindnyájan szerencsésen megérkeztek Esztergomba.
A szentmisére menet négy csehimindszenti iskolással és kísérőjükkel találkoztam. Ők Légler Gyula igazgatóhelyettes kíséretében, a falugondnokság buszával, rajta öt kerékpárral indultak el a bíboros szülőfalujából. A szentmisére azonban már a tanár úr nélkül érkeztek meg. Budaörstől kerékpáron tették volna meg az Esztergomig vezető utat, de a cél előtt néhány kilométerrel „Gyula bácsi” balesetet szenvedett, és vállsérüléssel az esztergomi kórházba került. Tanítványai érte is imádkoztak a szentmisén. Imáikat nemcsak falujuk szülöttje, Mindszenty bíboros boldoggá avatásáért ajánlották fel, hanem tanáruk mielőbbi felépüléséért is fohászkodtak.
A templomba lépve egy nemzetiszínű szalaggal díszített, szép koszorút szorongató hölgyre lettem figyelmes. Kissné Polyák Ilona a három éve alakult Mindszenty Bíboros Koszorúja Alapítvány képviseletében Felsőpetényből érkezett a szentmisére. Elmondta, hogy fogságának helyszínén minden évben megemlékeznek a főpap 1956. október 30-i kiszabadításáról. Az alapítvány célja, hogy valamilyen módon – emlék- vagy zarándokhely létrehozásával – megőrizzék és hasznosítsák a településen található Almássy-kastélyt, ahol fogva tartották a hercegprímást.
Miközben mindezt megtudom, a templomot megtöltő zarándokok – soraikban Boross Péter volt miniszterelnök, Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság elnöke, valamint a kormány, a politikai, a társadalmi élet számos képviselője és a diplomáciai testület tagjai – között bevonul a főpapság, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jelen lévő tagjai, a szentmisét bemutató Erdő Péter bíboros, Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergomi érsek, Majnek Antal kárpátaljai és Orosch János nagyszombati megyés püspök, valamint a szentbeszédet mondó Ternyák Csaba.
Az egri érsek homíliájában Mindszenty bíborosnak papjaihoz intézett szavait idézi: „Nem lehetünk olyanok, és nem viselkedhetünk úgy, mint akiknek nincs reményük és hitük” – vagyis van értelme hittel és reménnyel tekinteni a jövőbe, mert a remény természetfölötti hiten nyugszik. De engesztelésre van szükségünk, mert sokszor hűtlenné váltunk az imádságban és embertársaink szeretetében. „Engesztelő zarándoklatunk célja, hogy a remény és a hit emberei legyünk. Mindszenty bíboros erre int bennünket, és erre mutat példát halála után negyven évvel is” – hangoztatta az érsek. A zarándoklat során a bíboros személyes apostoli elkötelezettségére emlékezünk, amellyel az egyházat és népét szolgálta, és hálát adunk Istennek, hogy rendíthetetlen pásztort ajándékozott nekünk – fogalmazott az érsek.
A szentáldozás után a szentmise résztvevői közös imát mondtak Mindszenty bíboros boldoggá avatásáért, majd az imát követően, miután a koncelebráló püspökök és papok koszorút helyeztek el és mécsest gyújtottak a negyven éve elhunyt főpásztor sírjánál, a hívek is meglátogathatták az altemplomban található, virágokkal övezett sírhelyet.
A szertartást követően a Szent Adalbert-központban tartott fogadás keretében adták át első alkalommal a Mindszenty József-életműdíjat, melyet a hercegprímás által 1972-ben alapított, Vaduzban bejegyzett Kardinal Mindszenty Stiftung és a budapesti székhelyű Magyarországi Mindszenty Alapítvány – Erdő Péter bíboros főpásztori jóváhagyásával – közösen hozott létre. A vándordíjat elsőként Adriányi Gábor és Mészáros István professzorok, a Mindszenty-kutatás doyenjei, a bíboros szellemi öröksége továbbadásának hiteles fáklyavivői vehették át.
Az élethossziglan birtokolható kitüntetést egyszerre legfeljebb heten tudhatják magukénak. A díjat a két alapítvány együttes kuratóriumi ülésen meghozott, egyhangú döntés alapján adományozza az egyházi, a tudományos és a közösségi életben Isten Szolgája Mindszenty József bíboros tiszteletének előmozdítása terén kimagasló érdemeket szerzett, hatvanöt év feletti, keresztény vallású, az életműdíjra személyes életvitelükkel is méltóvá vált személyeknek. A díj odaítéléséről latin nyelvű adományozólevél készül, és a kitüntetettek ünnepélyes keretek között vehetik át a boldog emlékű főpásztor bronzból készült álló szoboralakját, amely Hermann Zsolt alkotása.
A fogadás után a Sötétkapu város felőli oldalán, az 1956-os forradalom esztergomi áldozatai emlékművének szomszédságában felavatták a hercegprímás új köztéri szobrát. A bronz alkotás korunk egyik legjelentősebb orosz szobrászművésze, Vlagyimir Szurovcev műve.
A szoboravatón Romanek Etelka, Esztergom polgármestere hangsúlyozta: Mindszenty élő mécsesként mutatott utat egy reménytelennek tűnő korszakban. Nem hagyta, hogy eltérítsék a Szent István-i úttól, és a szabadság, a hűség és a helytállás örökségét hagyta ránk – fogalmazott a városvezető
Vlagyimir Szurovcev, a szobor alkotója arról beszélt, hogy a mű létrehozása során vezető motívuma az a Mindszentytől vett idézet volt, amely a szobor talapzatán olvasható: „Imádkozom a szeretet és a béke világáért.”
A szobrot az orosz Békességszerzők és Béke Alapítvány állíttatta, amelynek célja, hogy megemlékezzen mindazokról, akik Európa-szerte áldozatául estek a kontinens harcainak. A szervezet elnöke, Mihail Lavrinyenko nyugalmazott katonatiszt elmondta, hogy az alapítvány támogatásával nemrégiben egy első világháborús emlékművet állítottak Tokodon, ahol több száz orosz katona halt meg kolerajárványban. Beszélt arról is, hogy a szervezet több ferences diákot ösztöndíjjal támogat.
Andrej Csizik, a Békességszerzők és Béke Alapítvány kuratóriumának elnöke a szoboravatón Mindszenty bíboros és Tyihon pátriárka között vont párhuzamot: mindketten a lelkiség jelképei voltak, akiknek hite letartóztatásuk és rabságuk ellenére is megingathatatlan maradt.
A beszédeket követően az emlékművet állító alapítvány tagjai, a szobrászművész, Esztergom képviselői és a Magyar Királyi Szent László Lovagrend tagjai közösen leplezték le a szobrot, majd Erdő Péter bíboros megáldotta a műalkotást. Ezután a Békességszerzők és Béke Alapítvány, Esztergom város vezetői, valamint az 56-os Szövetség Komárom-Esztergom megyei elnöke megkoszorúzták a szobrot.
