Mindszenty bíboros húsvétja

Ezt a kirakatpert sok hasonló követte a kereszténység kétezer éves történelme során, hazánkban a legtöbb a XX. századi kommunista egyházüldözés idején. A magyar kirakatperek sorából kiemelkedik Isten Szolgája Mindszenty József hatvan évvel ezelőtti meghurcoltatása, melyet szerte a világon már akkor sokan fehérvértanúságnak neveztek.

Fiatal pap volt, amikor az I. világháború idején szeretett édesanyja és családja helyett hontalan lengyel hadifoglyokkal töltötte a karácsonyi és húsvéti ünnepeket. A kisebb-nagyobb lemondások, a vezeklés különböző formái és az állandó szeretetszolgálat végigkísérték életét. 1919 húsvétját börtönben töltötte, a tanácsköztársaság foglyaként. 1944-ben hasonló indokokkal, a zsidóság és a háború sújtotta Dunántúl védelmében kifejtett bátor fellépése miatt vetették fogságba a nyilasok is. Mindszenty József ekkor már veszprémi püspök volt.

Életszentségének környezetére gyakorolt hatását jelzi, hogy a fogságba ez alkalommal elkísérték papjai és kispapjai. A börtönélet közös élménye kitörölhetetlen volt minden résztvevő számára: a püspök mély imaélete, a környezete iránti figyelmessége, hűsége és felelősségvállalása, a csak neki felajánlott kedvezmények – jobb elhelyezés és étel, mentesség a kötelező munkák alól – elutasítása, és mindezek felett a katakombai környezetben ünnepelt karácsony páratlan emléke.

1945-ben Mindszenty József éppen húsvétkor szabadult ki nyilas fogságából, hogy esztergomi érseki kinevezésének elfogadásával magára vegye a magyar történelem egyik legnehezebb hercegprímási szolgálatát, amit akkor XII. Piusz pápa rábízott: az istenellenes hatalom túlerejével szemben megvédeni a magyar egyház szabadságát.
Eközben szervezte az éhező főváros megsegítését, a lesoványodott gyermekek átmeneti vidéki befogadását és fölerősítését, a kitelepítettek, a bebörtönözöttek és a hadifoglyok érdekvédelmét, családtagjaik gyámolítását.
Máig nem dolgozta fel a történetírás, hogy milyen komoly szerepe volt a magyar és világegyháznak a hazai újjáépítésben, és nem csak az anyagiak, de a szellemiek-lelkiek terén is.

A krisztusi sors 1948-49-ben teljesült be a hitvalló magyar főpap életében. Az engesztelés az újabb, immár harmadik bebörtönöztetés évei alatt, majd 1956 néhány szabad pillanata után a követségi félrabságban folytatódott.
1971-ben VI. Pál pápa kérésére szeretett hazáját elhagyni kényszerült és lelkipásztori szolgálatát a számkivetett magyarság körében folytatta.

Utolsó lelkipásztori körútja alkalmával ezt az életprogramot adja a hitvalló magyar főpap:
„A mi szívünk megremeghet a nehéztől, a lehetetlennek látszótól, Isten azonban az egyének és nemzetek jövőjét sokszor a lehetetlennek látszó holnapba rejtette el; nekünk kell nekilátnunk, hogy azt előhozzuk. A megmaradt kevésből újra kell építenünk a hazát! Ez a dolgunk ezen a világon. Tegyétek félre a versengést, a mértéktelen személyi nagyravágyást! Mindenki ott tegye meg a magáét, ahova az élet állította. Amit e sorokkal lelketekre akarok kötni, ezért éltem, ezért élek és imádkozom itt és az örökkévalóságban.”

Összecseng e szavakkal az idei, Magyarországért engesztelő május 2-ai esztergomi Mindszenty-zarándoklat mottója: „Nem tekintem magamat egyébnek, mint népem szolgálattevőjének.”