A köztünk lévő viszony (lelki) atyai-fiúinak, barátinak volt nevezhető, bár én többet kaptam tőle, mint amit adni tudtam. Ha egy ideig nem mentem hozzá, nem korholt, mindig szeretettel és derűvel várt. A figyelmével tisztelt meg, amely nagy kincs ebben a rohanó világban.
Életkorunkat tekintve közel hatvan év választott el bennünket. Nyolcéves kisgyerekként ismertem meg. Nagyon értett a gyerekek nyelvén, szeretett minket, bármilyen rosszak is voltunk a hittanórán. Vele ministráltam először, tőle tanultam meg, hogyan kell Istennek tetszően térdet hajtani. Egyszer megkérdezte tőlem: „Tamáskám, mondod-e a rózsafüzért?” Félszegen azt feleltem, tizedeket mindennap mondok. Ekkor kaptam tőle a ma is féltve őrzött „tizedes rózsafüzért”. Aztán fiatal felnőtt fejjel sokat kérdeztem, ő válaszolt, amikor kételkedtem, ő rábólintott, mondván, a kétely nem szégyen, mert nincs jó és rossz döntés. Csak döntés. És miközben a választott úton igyekszünk következetesen végigmenni, óhatatlanul eszünkbe jut, hogy mi lett volna, ha…
Ahhoz a szerzetesi nemzedékhez tartozott, amely a regulát betéve tudta, és nemcsak tudta, de aszerint is élte szerzetesi életének minden napját. Szerette az embereket, megértette gondjukat, bajukat, mindennapos küzdelmeiket, hiszen ő a „való” életből jött: könyvtárosként, majd gyári munkásként, később sekrestyésként élt egészen 1989-ig.
Tudom és hiszem, hogy a kármelita templom sekrestyéjében továbbra is ott ül és várja szeretett híveit Ferenc testvér, akit törékeny alkat, mély hit, derű, finom szellemesség, a közösség iránti igény, szolgálatában hűség és megbízhatóság jellemzett. Örömmel, készséggel és alázattal szolgálta Istent, szerzetes- és embertársait. Nagyon fog hiányozni szinte észrevétlen, csendes, de kitartó szolgálata a győri kármelita közösségből. Abból a közösségből, melyet 1989. június 30-án a kármelita szerzetesek Győrbe való visszatérésekor a semmiből kellett újraépítenie három rendtársával, Szabó Pállal, Nagy Jeromossal és szeretett testvérével, Galambos Balázzsal együtt.
Búcsúról szó sem lehet. Nem is lehetne, hiszen látom, ahogy felemeli kezét (melyben szinte mindig a rózsafüzért tartotta), és éppen arra int, ne feledjem: a földi lét véges, de az Úr házában sok hely van, ott biztosan találkozunk.
Kedves arca, tekintetének derűje hiányozni fog a győri kármelita kolostorból és templomból. Köszönöm a Jóistennek, hogy ismerhettem, barátja és tanítványa lehettem.
Szeretett Ferenc testvér, nyugodj békében!
