Kovács K. Zoltán egész életét a haladás szolgálatába állította. Magyaróvári mezőgazdasági tanulmányokat folytatott. A„félbemaradt" vagy inkább félbeszakított „reformkor” nemzedékéhez tartozott. Mély katolikus meggyőződéssel azok között találta meg helyét, akik a társadalmi reformot a modern kereszténydemokrácia tisztességes politikájával kívánták megvalósítani. Az 1947. augusztus 31-i választáson az országgyűlés legfiatalabb Barankovics-párti képviselője lett. A proletárdiktatúra elől 1949-ben menekülnie kellett, máig hűséges élete párjával. Előbb Salzburgban Barankovics István titkára volt, akihez haláláig mély intellektuális barátság fűzte. Az amerikai évek után az emigrációban is megtalálta azt a helyet, ahonnan „hazaküldhette” a kitartásra, jövőépítésre szóló tájékoztatást. Zoltán Károly néven évtizedeken keresztül a Szabad Európa Rádió munkatársa, a mezőgazdasági kérdések szakértője, a Paraszt Népfőiskola szerkesztője volt, s egyben a magyar kereszténydemokrácia képviselője is. A rendszerváltozás után hazatért Magyarországra. Itthon újra megtalálta helyét, hivatását. Azt a szellemi háttérmunkát, amire a legnagyobb szükség volt a diktatúra évtizedei után. Megteremtette a Barankovics Alapítványt, mely kiadványaival, előadásaival igyekezett átadni azokat a történeti, szociológiai, politikatudományi alapokat, amelyek nélkül nem lehet hiteles kereszténydemokrata politikát folytatni. Küzdött a KDNP megmaradásáért, majd új indulásáért. Az alapítvány motorja, végül tiszteletbeli elnöke volt. Segítette a fiatalabbakat, és amikor gyengülni érezte erőit, hittel tudott felkészülni a végső útra. Mint aki mindig megtalálta és betöltötte hivatását. Isten adja meg neki a jó és igaz emberek örök jutalmát!
