Mindent  a maga idejében

Már gimnazista voltam, amikor például Ady-verseket olvasva úgy éreztem, néhány részletet a Szentírásból is el kell olvasnom. Összességében mégis többet járnak a kezeim között a hagyományos magyar paraszti kultúra hitvilágáról szóló, annak imádságait vagy akár ráolvasásait, vallásos énekeit tartalmazó kötetek, mint a Biblia. Közelebb áll hozzám és jobban is értelmezhető számomra az a nyelvezet, amely az archaikus népi imádságokban, apokrif imákban, illetve vallásos népénekekben megszólal. Talán még nem értem meg a feladatra…

Így bizonyára nem meglepő, hogy legtöbbször a Biblia azon részleteit olvastam, hallgattam, melyek általában véve közérthetőbbek, például Pál apostol leveleit vagy a Példabeszédek könyvét. De mondhatnám a Prédikátor könyvét és az Énekek énekét is, melyeknek egyes részletei különösen kedvesek számomra.

Különös és kettős élmény koncert, előadás alkalmával imádságokat énekelni. Ilyenkor önkéntelenül igyekszem kizárni a színpadi szituációt, automatikusan behunyom a szememet, és imádkozom. És többnyire a közönség is így tesz. Ha ez zavartalanul megtörténhet, az gyönyörű, felemelő érzés.

Legfrissebb találkozásomat a biblikus irodalom szépséges költeményeivel Heidl Györgynek köszönhetem. Az általa vezetett Sator Quartettel kora középkori latin himnuszokat énekelek. Rendkívül megragadóak számomra e latin nyelvű imák. Ezek a Szent Ambrus által írt, illetve az ő írásainak mintájára született úgynevezett ambroziánus költemények tulajdonképpen éjszakai könyörgések, amelyek „bámulatos gondolati tömörséggel és drámai erővel fejezik ki a nyugodni térő, meghalni készülő ember szorongásait, félelmeit, s egyben világosság utáni vágyát, a feltámadásba, a megújulásba vetett reményét” – ahogy a szakember írja.

Azt mondhatnám, hogy mindezek által inkább mintegy közvetett, mintsem közvetlen kapcsolatban vagyok a Szentírással. De nem aggódom emiatt, hisz „mindennek megvan az órája és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt”.

 Fotó: B. Vértes Erzsébet