– Elsősorban milyen műveket énekel az együttes?
– Mindent, ami a liturgiához vagy a különféle egyházi eseményekhez, ünnepekhez köthető, bizánci hagyományú liturgikus zenéhez tartozik. Vallási szempontból a bizánci kultúrkör örököseinek tekintjük magunkat, ennek sokszínűségét szeretnénk megmutatni. Ez a muzsika mintegy kétszáznyolcvanmillió ember kultúrája Finnországtól Ózdig, Vlagyivosztokig, illetve a Közel-Keletig. Ezen a területen „keletiként” mindenki ugyanazt imádkozza, akár ortodox, akár katolikus keresztény vallású. A keleti hagyomány mellett igyekszünk bemutatni a Kárpát-medencei bizánci kultúrát is a különféle népcsoportok együttélésében.
– A Kárpát-medence mely részeire jellemző a bizánci kultúra?
– Elsősorban a keleti régióban: Erdélyben, a Partiumban, Kárpátalján és Kelet-Szlovákiában, illetve Románia déli területein van jelen. A Baltikumtól Sajkásgyörgyéig (Gyurgyevo) csaknem tízmillió görögkatolikus ember jelenti a „mezsgyét” a római, nyugati és az ortodox világ között. Lembergben él az ukrán érsek metropolita, de március második felében Ferenc pápa megalapította a Hajdúdorogi metropóliát, ami nagyon nagy változást jelent a Magyarországon élő görögkatolikusok számára.
– Kik énekelnek a Szent Efrém férfikarban, és milyen gyakran próbál az együttes?
– Az induláskor, 2002-ben még voltak nem zenei végzettségű énekeseink is. Ám ahogy szélesedett a repertoárunk – a bizánci muzsika mellé felvettük többek között Bartók, Kodály és Liszt műveit is –, úgy alakult át a tagságunk is. Ma már kizárólag képzett zenészek alkotják a kórust, de a régi tagokkal is jó kapcsolatot ápolunk. Hetente egyszer tartunk háromórás próbát, de számtalan egyéb alkalommal is gyakorolunk az egyes fellépéseket megelőzően.
– A műsorukon szereplő darabok bemutatásához szükséges-e a hagyományostól eltérő hangképzés?
– A szláv anyaghoz nem, mert az nagyon közel áll az európai belcanto énekléshez. (Ezeknél a műveknél a nyelvre kell nagyon odafigyelni.) A közel-keleti, a görög, az égei-tengeri dallamok viszont sokkal közelebb állnak a népzenei – vagy nevezhetjük úgy is: a természetes – hangképzéshez. A szólista és az őt kísérő úgynevezett iszón technikát (tartott hangos kíséret – a szerk.) alkalmaz, ahogyan a liturgia és a népzene is. A mediterráneumban a folklór és az egyházi zene a mai napig szorosan összefügg, korábban nálunk sem vált szét e kettő. Az együttes egyik legutóbbi, világhírű vendégművésze, Abeer Nehme libanoni énekesnő ugyanúgy előad például popslágert, mint a maronita keresztény liturgia dallamait. Nekünk, európaiaknak szokatlan lehet, hogy ennyire közel áll a mindennapi zene a klasszikus, a folk vagy a popzenéhez.
– A liturgikus zene megszólaltatásán kívül milyen koncerteket ad még a kórus?
– Évente nagyjából ötven koncertünk van. Ebből harmincötnek a bizánci zene a témája, a további előadásokon pedig magyar zenét adunk elő. Jelenleg Liszt Ferenc férfikari műveinek összkiadásán dolgozunk – Liszt több mint hatvan férfikari művet komponált, melyek kevésbé ismertek. Nyolc évig tartott, mire feldolgoztuk Bartók Béla férfikari műveit. Bartók hat művet írt férfikarra, ezeket idén május 1-jén fogjuk bemutatni. A hanganyag Szokolay Dongó Balázs közreműködésével készült el, ő tárogatón, dudán, hosszúfurulyán és tilinkón játszik. A kórus által énekelt (nép)dalok eredeti hangzásukban is megjelennek, illetve megpróbáljuk életre kelteni a felvidéki kocsma hangulatát is… Kíváncsi vagyok, lesz-e igény a hallgatóság körében erre az eddig teljesen ismeretlen Bartók-arcra. Emellett kortárs szerzők műveit is előadjuk. Sokan szereznek zenét a számunkra, például Sáry László, Dukay Barnabás, Zombola Péter, Sáry Bánk és mások. Mára már azt mondhatjuk, hogy létezik olyan kortárs magyar zene, amelynek valamilyen módon ihletője a bizánci dallamvilág.
– Hogyan fogadja a közönség a Szent Efrém férfikart?
– Sokféle emberből áll a hallgatóságunk. Állandó közönségünk elsősorban a görögkatolikus hívők közössége. Kevés kórus mondhatja el magáról, hogy több mint kétszázezer fős háttere van. Ez persze komoly felelősséget is ró ránk. Egyházi bázisú kórusként folyamatosan együttműködünk a püspökséggel, az érsekséggel. Ugyanakkor most már van a hallgatóságunknak egy olyan rétege is, amelynek tagjai nem vallási vagy érzelmi alapon kötődnek hozzánk, hanem a férfikari hangzás vagy az általunk megszólaltatott darabok miatt járnak el az előadásainkra, hallgatják otthon a hanglemezeinket. A legtöbb koncertünk teltházas, ami nagyon szép eredmény egy kórus életében. A szó hagyományos értelmében nem is vagyunk kórus, inkább kamarazenei csoportosulásnak, zenei műhelynek nevezném magunkat. A közönség igényli azt a zenei megformálást, amely jellemző ránk, de tény, hogy a szó szoros értelmében mi nem szórakoztatunk. Ez a zene nem szórakoztató műfaj. Stravinsky azt mondja, hogy minden zene szakrális. Ha ezt komolyan vesszük, akkor azt is megtapasztalhatjuk, hogy a zene mindig kapott „gellereket”, amelyek távolították a szakralitástól. Manapság az emberek azt gondolják, a zene arra való, hogy felvidítsa, felvillanyozza a hallgatóságot. Ez azonban csupán egyike a lehetséges funkcióinak. A zene másik fő célja, hogy intelligens, boldog emberek legyünk általa, és kiragadjon a hétköznapok taposómalmából. A szertartások zenéjének egyáltalán nincs szórakoztató jellege, annál sokkal nagyobb mélységek uralják. A minket kedvelő közönség erre a mélységre érzett rá. (Ezt persze bármilyen más szimfonikus zenében is meg lehet találni, nem vagyunk kivételesek.) Azért jönnek el a koncertjeinkre, hogy maguk mögött hagyják a problémáikat, ahogyan Aranyszájú Szent János liturgiájában szerepel a felajánlási énekben: „Tegyünk félre minden földi gondot.” A világ szekularizálódásának része az is, hogy elvetjük azokat a szertartásokat, amelyeket idejétmúltnak tartunk, majd más rítusokat hozunk létre magunknak helyettük. Véleményem szerint vannak olyan pop események is, ahol „kvázi- liturgia” folyik, szakralitás nélkül. Nem véletlen az sem, hogy a maori, a tűzföldi és a magyar zsoltározós ima is ugyanaz. Ez nem bizonyíték a rokonságra, pusztán egyfajta ősi alapmozdulat az ember lelkében, ahogy Istenhez fordul a zenén keresztül. Szerencsére Magyarországon is egyre bővül azoknak a köre, akik úgy gondolják, hogy a zenének nagyon fontos tulajdonsága a szakralitás, amit érdemes megmutatni, átadni.
– Egy kulturális szervezet működéséhez kellő anyagi háttér szükséges, nem csupán a meghívott előadók, a turnék finanszírozásához, hanem a hétköznapi tevékenységhez is. Hogyan járult hozzá a Magyar Fejlesztési Bank a férfikar működéséhez?
– Három évvel ezelőtt az egyik Orientale Lumen koncert után odajött hozzám egy férfi, gratulált és átadott egy névjegykártyát azzal, hogy ha segíthet valamiben, hívjam föl. Csak otthon láttam, hogy Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank akkori elnök-vezérigazgatója tisztelt meg bennünket a felajánlásával, aki maga is rajongója az ortodox egyházi zenének. Örömmel alapoztuk meg az együttműködésünket az intézménnyel. Ennek köszönhetően világhírű vendégművészeket tudunk meghívni Magyarországra, például Jevgenyij Nyesztyerenkót vagy a Moszkvai Patriachátus Ortodox Kórusát, jövőre pedig a szentpéterváriak látogatnak el hozzánk. Nemrég jelent meg a második, ezúttal dupla Orientale Lumen CD, amely szintén ennek a támogatásnak köszönhető. Nem túlzás azt állítani, hogy e segítség nélkül nem tudnánk úgy működni, ahogy jelenleg.
– Melyek a közeljövő feladatai?
– Május 1-jén és 2-án tartjuk a Bartók-lemezünk bemutatóját a Bartók Béla Unitárius Egyházközségben, Ferencvárosban, abban a csodálatos zengésű templomban, ahol egyébként az ifjabb Bartók Béla volt a templomgondnok. Csányi Tamás meghívására szintén májusban ellátogatunk Szentimre-városba, ahová a Bizánci Mozaikok című műsorunkat visszük el. Tavasszal Szolnokra is elutazunk az ottani női kar invitálására, illetve hivatalosak vagyunk a Filharmónia hazai szervezésű, hatalmas „Con spirito” elnevezésű bizánci fesztiváljára is. Május végén bizánci jellegű műsorral zárjuk az Orientale Lumen sorozatot, az Amadinda ütőegyüttessel közös koncerten. A nyári külföldi turnéink közül csak az albániai utunkat említem. A Kapcsolatok a két világ között című fesztiválon fogunk fellépni. Az elnevezés az albániai keresztények és muszlimok együttélésére utal. A vallási együttélés a kóruson belül is kiválóan működik. Az egyik református felekezetű kontrabasszus kórustagunk szokta mondani: „Ha fölhúzzuk ezt a gúnyát, azzal mi is szolgálatot teszünk a bizánci egyháznak.”
