Emlékszem, milyen nagy hatással volt rám, amikor Afrikában láthattam, hogy bűnbánati táncot jártak a vasárnapi misén a lányok, vagy hogy a négy órán át tartó karácsonyi éjféli mise után az asszonyok a betlehemi jászol előtt örömtáncot lejtettek. Lassan húsz éve már, emléke megfakult, de ma is fel tudom idézni az élményt. Noha előre meghatározott mozdulatok követték egymást, azok mégis mind egyediek és személyesek voltak, és a táncukban Istenhez közeledésük személyes vágyát jelenítették meg. De vajon ez csak afrikai testvéreink kincse lenne?
Úgy tűnik, itt, Európában is kezdünk ráébredni, hogy hajdan birtokában voltunk hasonló kincseknek, s néhányakban él a vágy, hogy ezekre rátaláljanak. Európa-szerte, így Magyarországon is már jó ideje reneszánszukat élik a táncházak, ahonnan jóleső fáradtsággal, kipirulva, örömmel indulnak haza fiatalok és érettebb korúak. Nemcsak a gyökerek, a kulturális gazdagodás keresése hajtja a táncolni vágyókat, hanem a táncok mélyén valami mással is találkoznak, valamivel, ami mélyebben él bennünk, ami ősi, és amit nagyrészt elvesztettünk. Megtapasztalják, hogy a tánc felszabadít, gyógyít és – különösen a körtánc – láthatatlan szálakkal összekapcsol minket. Minden nép ősi táncaiban megtaláljuk a körtánc elemeit, és éppen ezekben, az összekapaszkodás számtalan módjában fejeződik ki az a tapasztalat, hogy közösségben vagyunk. Többek közt ezt is felismerte Bernhard Wosien (1908-1986) balettmester, táncpedagógus, aki a színpadi tánctól a táncpedagógiáig vezető útján kidolgozta a tánc spirituális és gyógypedagógiai összefüggéseinek alapjait.
B. Woisen egy alkalommal úgy fogalmazott, hogy a táncmeditáció, miként a tradicionális európai néptáncok is, spirituális közösséget teremtenek, ám ezekben az emberek az „egy Föld, egy Emberiség” együvé tartozásának érzésével találkoznak. A B. Woisen által vetett magokból mára terebélyes fa nőtt, megteremtődött – vagy inkább csak nevet és formát kapott valami egészen ősi – a táncmeditáció, mint egy sajátos módja az imának. A táncmeditáció során a közös teremtett voltunk, közös gyökereink felfedezésében, a Teremtő felé és lelkünk rejtett mélyébe pillantásban lehet részünk. A lépésekben, mozdulatokban szavakba nem önthető érzések, hangulatok, lelkünk mélyén rejtező titkok öltenek formát. „Még ajkamon sincs a szó, te már érted”- írja a zsoltáros. Mire az érzések gondolatokká, a gondolatok szavakká formálódnak, hosszú utat tesznek meg bennünk. Gyakran élünk azzal a kifejezéssel, ha valami erősen hat ránk, hogy bensőnkben egészen „megmozgat” minket. Ez a mozgás, a lélek belső rezdüléseinek, a nevenincsnek, a megragadhatatlannak az útja bennünk. A tánc során ebből az útból valamit átélve megtapasztaljuk, hogy mennyire sokszínűen, gazdagon és árnyaltan juthatnak kifejezésre azok a valóságok, amelyekre nehéz lenne szavakat találnunk. Persze, az sem véletlen, hogy a táncmeditáció táncai körtáncok, melyekben soha nem a táncos kerül a középpontba. A középpontban mindig egy szimbólum – gyakran gyertya – áll, amely Isten jelenlétére utal, arra, hogy Isten az életünk középpontja. A tánc, az élet tánca körötte forog, mindig őt keressük, hozzá térünk vissza, rá szegezzük tekintetünket. Együtt, egyszerre, ugyanazokat a lépéseket és mozdulatokat táncoljuk, gyakran egymás kezét fogva, jelezve, hogy nem egyedül járjuk Istenhez vezető utunkat, útitársak vagyunk. A táncmeditáció, telve gazdag szimbólumrendszerrel, egy közös, mégis egyéni ima: szüntelen befelé figyelés, melyben megnyílunk arra, hogy a másikra is figyelni tudjunk. A táncmeditáció során egyre mélyebbre hatolunk a belső csendbe, ahol lehetővé válik, hogy lélekben összeszedetté váljunk, és gondolataink elcsituljanak. Itt, megnyílva Isten előtt, engedjük, hogy a Lélek szavakba nem önthető sóhajtozásai más módon is utat találjanak bennünk Isten felé.
Modern korunk egyik velejárója, hogy nem tudjuk megteremteni a harmóniát a gondolatok, érzések és azok kezelése között, hogy ezek nincsenek bennünk egységben. A tánc lehetőséget ad arra, hogy újra megteremtődjön a harmónia a lélek, szellem és test között, így segítve, hogy mindinkább valódi önmagunkra találjunk, arra, akivé Isten teremtett bennünket.
(Július 19. és 24. között az angliai Lorraine Pratt Sacré Coeur-nővér, táncpedagógus tart foglalkozásokat tolmácsolással a Sacré Coeur Nővérek Forrás Lelkiségi Központjában (Budapest XII. kerület, Mese u. 11.). Jelentkezési határidő: július 10. További tájékoztatás: 30/476-9671, 1/200-1873; rscj.mese @gmail.com).
