Mily kedvesek a te hajlékaid, Uram!
Fotó: Borsodi Henrietta

 

Ugyanezen a napon délután a főpásztor az öntésmajoriak Szent Pál-templomát is megáldotta. A főbejárat fölött két évszám hirdeti a kapuvári nagytemplom „életkorát”. Mióta értem a számokat, sokszor kimondtam magamban: 1808 és 1884. Az viszont sokáig ismeretlen volt számomra, hogy pontosan mit is jelentenek ezek az évszámok. Azóta persze tudom már: az első az építés dátuma, a második pedig az az év, amikor a templom – jelentős átépítés és bővítés után – elnyerte mai formáját, és fölszenteltetett. Több mint 75 évig ugyanis „benedikálva van, nincsen konszekrálva”, ahogy egykori plébánosunk, Zsebedics József helytörténeti krónikájában olvassuk.
Egy korabeli naplóban szerepel a következő: „1884-ben épült meg Szent-egyházunk. Október 12-én nagy fénnyel lett felszentelve Zalka János püspök Ő excellenciája által. Tizenkét kispap, két karmester, két kanonok és két udvari pap jött a püspökkel. Azon kívül vidékről is igen sokan jöttek papok. Negyvenen voltak.”
135 év telt el azóta. Most újra október 12-e van, s mi összegyűltünk, hogy hálát adjunk a templomunkért. Veres András a szomszédos Öntésmajorból érkezett Kapuvárra. Ott a szintén az ehhez a plébániához tartozó és szintén megújult Szent Pál-templomot áldotta meg, s együtt ünnepelt a maroknyi közösséggel.
Október lévén, a Szent Anna-templomban a mise előtt rózsafüzért imádkoztak a hívek, valamint a Páli Szent Vince Iskolaközpont diákjai és tanárai, s velük együtt a főpásztor is. A gyerekek, mint minden októberi estén, most is sokan, lelkesen és összeszedetten vettek részt az imádságban, előimádkozva az Üdvözlégyeket.
A rózsafüzér után egy kisfilmet tekintettünk meg: képes tudósítást a hét év során elvégzett munkákról és a megújulás folyamatáról. A kántori szolgálatot ellátó Bognár Dávid által készített összeállításban az ünnepi misén olyan képek villantak fel, melyeket talán már el is felejtettünk. Mintha igaz se lett volna, oly rég volt, amikor például a falak víztelenítése érdekében több mint másfél éven át hiányzott a vakolat legalább két méter magasságban. A külső-belső újravakolás és újrafestés után a tető felújítása következett, az utóbbi három év pedig a festmények restaurálásával telt. A több mint 76 millió forint összköltségű munkát a hívek adományaiból, az egyházmegye és az önkormányzat támogatásával finanszírozták. Hét év – a templom életében rövid, a közösség és az egyes emberek életében hosszú idő. Mennyi kegyelmet és ajándékot kaptunk, mennyi örömet, ünnepet és mennyi fájdalmat, veszteséget éltünk meg azóta ebben a templomban…
Az ünnepi szentmise a templom megáldásával veszi kezdetét. Veres András megyéspüspök a templom bejáratánál mondott könyörgés után kívül-belül meghinti szenteltvízzel a falakat, melyek ezen az estén is zengenek az ünneplők énekétől.
Az évközi 28. vasárnap evangéliumi szakasza azt a történetet tárja elénk, amikor Jézus meggyógyít tíz leprást, de közülük csak egy tér vissza hozzá, hogy hálát adjon neki. Homíliájában a püspök arra biztat, hogy gondolkodjunk el, a mi magatartásunk vajon milyen: nekünk is nagyobb gondunk van-e minden másra, mint a hálaadásra? Hiszen talán az a kilenc sem volt hálátlan, csak az értelmük vezette őket, s előbb mindent el akartak intézni, azután hálát adni. Kivétel volt az az egy, a szamaritánus, akit a szíve vezetett, és rögtön visszafordult, hogy mindenekelőtt hálát adjon a gyógyulásáért.
„Kérünk, kérünk, alkuszunk, de a hálaadással hajlamosak vagyunk késlekedni, vagy esetleg el is feledkezünk róla” – figyelmeztet a főpásztor. S mindennek szemléltetésére egy, a szülőföldjéről származó szép legendát is elmesél. A máriapócsi templom falának egyik mélyedésében évszáza­dok óta méhek élnek. A hagyomány szerint egy nagykállói zarándok a gyógyulásáért egy méhcsaládot ajánlott fel a Szűzanyának. A kért kegyelmeket elnyerte, a méheket mégsem adta, mondván, semmi egyebe sincs. A méhek aztán maguktól odaköltöztek a Szűzanyához. Mindent, amit kapunk, Isten szerető gondoskodásának kellene tekintenünk – hangsúlyozza Veres András. – Ma hálaadásra gyűltünk össze, hiszen összefogással, sok áldozat árán megújulhatott ez a templom. Mindenekelőtt és mindenekfölött Istené a hála. Adja Isten, hogy a hálaadás öröme megerősítse a hitünket, valamint az Istenhez és az Egyházhoz tartozásunkat – kívánja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.
Valóban, erről szól ez az ünnep: ahogyan az az egy, aki visszatért Jézushoz, mi is leborulunk ma az Úr elé, hálát adni kedves templomunkban.
Jó együtt lenni, együtt imádkozni és énekelni az Úr házában, a hűséges Isten házában. Aki akkor is hű marad, ha mi hűtlenné válunk, ahogyan a szentleckében hallottuk Szent Pál tanítását.
Jó megnyugodni, elcsöndesedni, együtt ünnepelni a szentmisét, s közben rá-rácsodálkozni a harmóniára, ami ezt a templomot uralja. E fényes színekben pompázó, derűs templomot, amely a mesés jelzőt is méltán viselheti, hiszen mesék íródtak róla. E templomot, melynek szentélyéből az emmauszi mezőkre nyílik kilátás. E templomot, melynek mennyezetére föltekintve lélekben ráléphetünk a damaszkuszi útra, s legnagyobb, égre kinyíló kupoláján át pedig végső és legfontosabb utunkra, célunkra szegeződhet a tekintetünk. E templomot, melyben a valaha élt hívek egyesülnek az istendicséretben a ma élőkkel: népviseletben, festményen megörökítve vannak itt közöttünk.
Jó érezni ismét, hogy jobb az Úr házában egy nap, mint ezer máshol. Jó leborulva hálát adni a templomunkért, s mindazokért, akikkel egységben, összetartozásban újra és újra együtt ünnepelhetünk itt.
A szentmise végén Radó Tamás plébános mond köszönetet a főpásztornak a templom megáldásáért, valamint azért, hogy újra és újra eljön közénk, és velünk ünnepel. A záróáldásban Veres András azért könyörög, hogy Isten templomává és szent hajlékává legyünk, hiszen a mennyei Atya valamennyi gyermekét egyszülött Fiában akarta összegyűjteni. Biztatásként vagy talán parancsként, útravalóként pedig ezt kapjuk: „Őrizzétek a bennetek lakó Istent.”
A szentmise után a megyéspüspök átadja a Szent Anna-emlékplaketteket. Az elismerést minden évben a templomszentelési évforduló ünnepén vehetik át azok, akik áldozatos munkát végeztek az egyházközségért.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..