A tizenhét éves Tessa (Dakota Fanning) is hasonló feladat előtt áll, csak élesben, és mondhatjuk, meglehetős hátrányból indulva. Sosem jön jókor egy ilyen feladat, de kamaszkorban végképp nem. Listát készít, mi az, aminek még mindenképp meg kell történnie az életében. Jó pár dolog szerepel rajta, mellyel nem biztos, hogy feltétlenül egyetértünk, de ne ítéljünk túl hamar, legfeljebb aki járt már hasonló cipőben. Például szeretne még autót vezetni, de az egyik kardinális kérdés szüzességének elvesztése. Nem, valóban nem tipikusan „keresztény filmről” van szó, de sok igaz és szép pillanatnak lehetünk szemtanúi. Tessa tehát egy teljesen átlagos mai angol kamasz, aki a fenti „probléma” megoldásán is csak azért nincs túl már évek óta, mert tizenegy éves korától fogva leukémiás. Úgy tűnik, mindent végigcsinált már, amit az orvostudomány ajánlhat, az utolsó utáni kezelést is csak azért utasítja vissza, mert szeretné inkább hasznosan, emberhez méltóan eltölteni a hátralévő rövid időt. Annyit talán nem túlzás elárulni: végül is valahogy sikerül neki.
A téma nem igazán hálás, hiszen a végkifejlet kódolva van. De a megtett útért érdemes végignézni az egyszerre vidám, bájos és drámai történetet. Végső kérdéseket feszegető filmeknél nagy a kísértés a szentimentalizmusra és a patetikus feldolgozásra, de mindkettőt sikerült elkerülnie Ol Parker rendezőnek. Váratlan fordulatok és ötletes filmes megoldások teszik élvezhetővé és elgondolkoztatóvá a mozit. A drámát Dakota Fanning hiteles játékának köszönhetően élhetjük át. A lány családi háttere — mondhatjuk — átlagos, azaz romokban hever, feltehetően már jóval a betegség érkezése előtt elváltak a szülei. Eleinte úgy tűnik, a kisöcsin kívül senki nem képes felfogni és elfogadni azt, ami meg fog történni. Az alkotó Tessára és választottjára fókuszál, a többi szereplő elnagyoltan van kidolgozva, nagyrészt csak asszisztálnak a készülethez. A tét a szőke nagylány belső küzdelmén át végigélni a helyzetet, megérteni a megérthetetlent, az utolsó pillanatban még megtalálni azt, amire mindnyájan törekszünk, s ami nélkül nincs értelme az életnek. Lehetséges, hogy Tessa e széthullott családban gyakorlatilag szeretet nélkül nőtt fel. Különös listájának bekezdései is ezt az áldatlan helyzetet akarják megoldani. Idővel kiderül, extrém kívánságoknál jóval több kell, hogy képesek legyünk békében elhagyni a földet. Ha szeretni tudunk és szeretve vagyunk, akkor érezzük: most jó! Megéljük a pillanatot, nem aggodalmaskodunk a jövőn, és nem bánkódunk az elrontott dolgokon.
A film vállalása egyrészt szép, amit jól is teljesít, másrészt bátortalan, hiszen a Teremtőt egy az egyben kihagyja a játékból. Hogy talán mégis „van valami” odaát, azt a záró képek engedik sejtetni. Ezzel együtt becsülendő és fontos a téma felvetése. Hogy miért ajánlhatjuk szinte minden korosztály számára, akár hittancsoportoknak is ezt a mozit? Éppen ezért. A korhatár-besorolása „12 éven aluliak számára nem ajánlott”, tehát semmi drasztikus hatásnak nincs kitéve a néző. A téma viszont mindnyájunk számára aktuális. Hogy pontosan mikor? Az talány. „Jobb is így!” — szoktuk mondani. De fontos, hogy fejben tartsuk, igen, már kamaszként is. Feltételezhetjük, Don Bosco tudta, miért gyakorlatoztatja fiatal barátait.
(Most jó; angol filmdráma, 2012, 103 perc)
