Ezeken a programokon újra és újra megtapasztalhatom, milyen csodás ereje van a mesének. Sok példaértékű családdal találkozom, szülőkkel, akik mindent megtesznek gyermekükért, bármilyen áldozatot vállalva.
Rendszeres látogatója vagyok a Máltai Szeretetszolgálat weboldalának, ott olvastam Kozma Imre atyától egy mondatot, amely nagyon megragadt bennem: „Amikor nagyon nagy a baj, az ember sokkal többre képes.”
– A mesében ugyanazokkal a képekkel, személyekkel és orvosi műszerekkel találkoznak a gyerekek, mint a valóságban. A tapasztalatok szerint hogyan hat a könyvben alkalmazott módszer a kis betegekre?
– Jók a visszajelzések. A meséből már ismert valóságelemek felismerése a világban ilyen nehéz helyzetben különösen nagy örömmel tölti el a kicsiket, mert kapaszkodót jelent a számukra. Ezek a könyvek, amelyek egy-egy súlyos betegséggel küzdő gyermekhez szólnak, célzott segítséget igyekeznek nyújtani. De korábbi könyveimet is ugyanezzel az érzelmi hozzáállással készítettem, valamennyi mesémnek a szeretettel teli, megnyugtató hatás a lényege. Hauser doktor, az Őrzők alelnöke fogalmazta meg nemrég: „A könyv megjelenése igazi kuriózum a mesekönyvek között. Bartos Erika meséjének titka, hogy a gyermekekről szól, a kórházi mindennapjaikat eleveníti meg, úgy, ahogy az a valóságban is történik. Bemutatja a különböző beavatkozásokat, kezeléseket, így feloldható az ismeretlentől való félelem.”
– Mi jelentette a legnagyobb kihívást a könyv készítése közben?
– Voltak nehéz, álmatlan éjszakáim. Sokat gyötrődtem, és minden erőmmel azt kerestem, hogyan lehetne ez a könyv a leghasznosabb a gyerekek számára, hogyan csempészhetnék bele minél több biztatást. Ehhez a rajz kiváló eszköz – néhány vonallal olykor sokkal több érzelmet fejezhetünk ki, mint a szavakkal. Persze a szöveg is fontos. Az Őrzők Alapítványtól szabad kezet kaptam abban, hogy újabb részeket illeszthessek hozzá a szöveghez, ha szükségesnek találom. Éltem is ezzel a lehetőséggel. Néhol családi vagy meseszerű részletekkel lazítottam az orvosi szövegen.
– Kik segítették a munkáját?
– Nagyon sokan. Orvosok, nővérek, pszichológusok, egy játékterapeuta, aki az alkotás örömével gyógyít, nyomdászok, lektorok, önkéntesek és még sorolhatnám. Rengeteg szakemberrel kerültem kapcsolatba. Hosszú hónapokig tartott, míg az összes helyszínnel, műszerrel, vizsgálattal megismerkedtem, végigjártam sok-sok kórházat, hogy a rajzok hitelesek legyenek. Az Őrzők Alapítvány minden orvosi, szakmai támogatást megadott a kötet elkészítéséhez. A legtöbb levelet a könyvet kezdeményező édesanyával váltottam. Számtalan jó tanácsot és segítséget kaptam tőle. Az ő helytállását, végtelen türelmét és életszeretetét példaértékűnek, csodálatra méltónak tartom. A legszebb, amit írt nekem, ez a mondat:
„Ez a könyv egy kis csoda, mert árad belőle a szeretet. Ha valaki nagyon közel van ahhoz, hogy elveszítse azt, akit a legjobban szeret, rájön, hogy semmi sem fontosabb a világon a szeretetnél.”
– Édesanyaként hogyan élte meg a beteg gyerekekkel és szüleikkel való találkozást a munkája során?
– A betegség nem válogat. A családok, akiket megismertem, különböző társadalmi körülmények között éltek, különböző városokból érkeztek, más és más nehézségekkel küzdöttek, de a klinikán mindenkit ugyanaz a közös cél éltet: az, hogy a gyermek meggyógyuljon. Az Őrzők Alapítvány felkérésére a megjelent kötet első példányait magam adhattam át a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán fekvő kis betegeknek. Szép élmény volt. Megható, szívet tépő, minden érzelmi mélységet és magasságot bejáró találkozás, amelynek a hatása sokáig élt bennem.
