Merítsünk az élő vízforrásból!

E világtalálkozón a ministránsok megtapasztalhatják, hogy szolgálni öröm, és a szolgálat összefűz minket Jézus oltára körül. A Szent Péter téren lesznek a közös programjaink. Első nap luxemburgi és svájci ministránsok adnak műsort. A második napon közös audiencián vehetünk részt, amelyen a Szentatya köszönti saját nyelvükön a megjelent zarándok ministránsokat. Ezenkívül egyházmegyénként saját programjaink is lesznek. Lesz közös magyar misénk is, amelyen az összes magyar ajkú ministráns részt vesz, határainkon innen és túlról egyaránt. A nyári találkozó válogató versenyét a múlt szombaton tartottuk az esztergom-budapesti főegyházmegyében. A ministránsok számot adtak liturgikus és hittanbeli ismereteikről, és szóbeli beszélgetésen is részt kellett venniük. A válogató versenyre kilencvenhárman jelentkeztek, és rajtuk kívül még többen jelezték, hogy „utófelvételit” kérnek, mert nem tudtak eljönni. Reméljük, hogy akik eljönnek velünk az Örök Városba, gazdagodni fognak mind egyház-, mind hitélményekben. Imádkozzunk együtt, hogy a találkozó valóban zarándoklat legyen!

a szerző esztergom-budapesti ministránsreferens

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.