Kivilágított kocsik – mintha ember nélkül – csak a tárgyi jelen képei, de végül szimbólumok, amelyek kifejeznek magányt és összetartozást, közeledést és békés távolodást megtévesztő napoktól. Mintha Szőnyi képét látnám, az Esti vonatot.
Az egyensúly tán bennünk lehet. Kiléphetünk tér-szabta helyünkről, hogy elfogadjuk: a lélek mindennél nagyobb, túllép a korlátokon, „saját szférája felé tart” – a végtelen felé.
Kibillent világ ingája leng, egyre inkább hiánycikk a benső szabadság, a minden- mulandó dologtól független, mely megnyithatja a látást az isteni szépségre. Ez a szabadság az alapja az örömnek: „korrigálja” a bánatot, csüggedést, mivel Isten – a szabadságajándékozó – öröm és szeretet; a kettő sohasem távolodik el az embertől, súlyos időszakokban sem, amikor az élet próbája elviselhetetlennek tűnik.
Gyűlölet, mindent cinikusan „felülről” kezelő közömbösség, lelketlenség, a gyilkosságokba szinte belemerevedett ridegség önti el az ember-tájat. Konferenciákon, könyvek, filmek áradatában keresik az ellenszert pszichológusok, társadalomtudósok, és még annyi más tudományt művelő szakemberek, de arra a legérdemesebb figyelni, aki azt mondja: mindegyikre szükség van, azonban csak annyit tehetünk, hogy „bizalommal elfogadjuk »Isten cselekvését«”. Tekintetünk pihenjen meg a „szeretet kútfőjén”, aki hatalommal irányítja a tűnő-múló életet, s úgy illeszti egymáshoz a jelenségeket, ahogyan megfelelnek szeretettel szőtt tervének. Hit-lelkülettel lehet tőle elfogadni, ami nemegyszer elképesztő áldozatot követel. Péter apostol, amikor örömre szólít, a távlatát is érzékelteti; azt a mélységet, amely mint forrás örök csillagot ringat, a megváltott derűét: „(…) ne ütközzetek meg azon a tüzes kohón, amelyen próbaképp kell átjutnotok, mintha hallatlan dolog történnék veletek, hanem örvendjetek, ha részt vehettek Krisztus szenvedéseiben, hogy dicsősége kinyilvánulásakor is szívből örvendhessetek.” Túlmutat ez a mulandó örömökön, keresztény egzisztenciális felszólítás, Isten Szava, megfejthetetlen titka.
Távlatok a hitben: a hideg ellenére is ígéretes palást. Az irodalomtudós Northrop Frye a Biblia irodalmi és irodalmon túli értékeit kutatva írja, hogy az élet gyakori ellentmondása benső párhuzamok találkozása is, nemes osztozás. A rizikók, nehézségek vállalása legtöbbször érthetetlen, ijesztő, így aztán belenyugszunk a változtathatatlanba. Vannak, akik erőszakos megoldásokat keresnek, s ritkán jut eszükbe az az osztozás, amely isteni ajándék, a bűn ellen a szeretet fegyvere; elfogadva emelkedhetnek fel érzéseink az „egyensúlyát vesztett” világ fölé.
Más lehetőség nincs.
