Méltó, hogy a jeles papnevelő, a hittudományi kar egykori dogmaprofesszorának emlékét – aki 1927-ben az épület falai között hunyt el – ekképpen is őrizze a szeminárium. Ebben az évben április 8-án emlékeztünk Széchenyi István halálának 150. évfordulójára. Mózessy Gergely püspöki levéltáros, a konferencia elnöke elmondta: nem kerülhette meg az egyik legnagyobb egyházi személyiség, hogy leírja vélekedését a legnagyobb magyarról. Kőrösiné Merkl Hilda, a Prohászka Gimnázium igazgatója és a Széchenyi Emlékbizottság elnöke idézte fel Prohászka Széchenyiről írt gondolatait: „Széchenyi Istvánnak volt érzéke e felsőbb világba való behatolásra, s éppen gyakorlati érzéke volt összhangban a szellemi életnek azzal a sajátos tendentiájával, amit vallásnak hívunk. Az ilyen gyakorlati embereknek a vallásossága nem absztrakt világnézetek kialakításában, nem filozófiai elmélyedésben s tanoknak rendszerbe foglalásában áll, hanem az élő Istennel való eleven kapcsolatban, hozzá való gyakorlati magatartásban, tehát eleven életben.” Szabó Ferenc jezsuita szerzetes előadásának témája Prohászka történelemszemlélete volt, melyben mindig Isten tervét és az idők jeleit kereste. Ő hívta fel a figyelmet a teológiának és az egyháznak a történetiségére is, a történelemben való alakulására, amelyet később a II. vatikáni zsinat tanításában találunk meg. Orvos Levente plébános az egyházias érzület mibenlétét fejtegette Prohászka műveiben, egy XIX. század végi, a cölibátus ellen intézett támadás kapcsán. A nagy püspök az egyik leginkább egyházias gondolkodású főpapja volt a magyar egyháztörténelemnek. Az 1900-as évek elején zajlódó „katolikus reneszánsz” gyümölcseit a közelmúlt egyháza is élvezhette, amely Prohászka lelkiségéből és papnevelői tevékenységéből táplálkozott – összegezte az előadó. Végezetül Barlay Ö. Szabolcs atya szólalt fel a Prohászka-kutatócsoport tagjai közül. Az elmúlt esztendőben öt kötetet jelentetett meg az úgynevezett jubileumi sorozatában, melyben többek között munkatársával, Felsővályi Ákossal sajtó alá rendezte Horváth Kálmán adatgyűjtését Fehérvár püspökéről. A vasútvidéki plébános az ötvenes években szólaltatta meg a visszaemlékezőket, személyekhez kötve megőrizve így egy anekdota-kincsestárat Prohászkáról. Az emlékezésekből a püspök emberi arca tükröződik vissza. Bemutattak néhány kevéssé ismert dokumentumot is, amely az adatgyűjtés keletkezésének történetét világította meg. A megemlékezés szentmisével zárult az Egyetemi templomban, ahol a nagy szónok, lelkivezető az utolsó beszédét mondta. Spányi Antal székesfehérvári püspök a szentmise elején méltatta püspökelődjét, akinek lángoló hite, szociális érzékenysége, lelkiereje ma is példamutató, és nagy szüksége van társadalmunknak erre az útmutatásra. Kuminetz Géza rektor szentbeszédében hangsúlyozta: Prohászka megvalósította a katolikus életeszményt, nemcsak erényei és értelme, hanem Isten ereje inspirálta tevékenységét. Szívvel és lélekkel, minden erejével a katolikus egyházért dolgozott. Programját így foglalhatnánk össze: Krisztushoz kell visszavezetni a népeket, hiszen nincs más út, csak Krisztus útja. A szentmise végén a szeminárium udvarán felállított szobornál sokan imádkoztak együtt Spányi Antal püspök vezetésével, és helyezték el a megemlékezés koszorúit. Prohászka püspök szellemi hagyatékának elevenségét jelzi, hogy évről évre sokan érkeznek a konferenciára, és töltik meg az Egyetemi templom padsorait, hogy emlékezzenek a nagy formátumú püspökre.
