A tárlat már a második volt a sorban. Az elsőt ugyanezen a címen rendezték meg Rómában. Mint korábban, most is egy amerikai tudományos magángyűjtemény – angol, svájci, olasz és vatikáni közreműködéssel – állított ki számtalan különleges Bibliát. A Green-gyűjteményt 2009-ben hozták létre, és mára negyvenezer Biblia és bibliatöredék alkotja. Az anyag a tervek szerint a 2017-ben Washingtonban megnyíló Biblia Múzeum törzsanyagát adja majd.
Nincs az a Magyarországon felnőtt könyvrajongó, nyelvész, írások történetét tanulmányozó paleográfus vagy egyszerűen csak otthoni könyvespolcán Bibliát is őrző érdeklődő, aki ne ámult volna el a kiállított tárgyak láttán. A kétszáz különlegesség közül itt csak a legérdekesebb, legszebb, leghíresebb bibliaemlékeket áll módunkban röviden bemutatni.
A Bodmer-papiruszok a III. század végén keletkeztek, és 1952-ben találták meg az összesen huszonkét lapból álló, ó- és újszövetségi részeket tartalmazó le leletegyüttest. A papirusz az írásra alkalmas anyagok közül az egyik legelterjedtebb volt az ókorban. Mivel növényi rostokból préselték, könnyen törött, hajtogatni nem lehetett. A kiállított lapokon a Zsoltárok könyvének legrégebbi görög változata olvasható, többek között Krisztus „hetedik szava” a keresztfán: Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.
Climacus Szent János kódexe – abban a formájában, ahogyan a látogató a kiállításon megtekintheti – a IX. századból való. A szerző a Sínai-hegy Szent Katalin-monostorának apátja volt, A Paradicsom lépcsője című, görög nyelven írt műve számtalan latin, szír és szláv változatban is fennmaradt. Az írnoknak azonban, aki a szír nyelvű szöveget másolta, az írás megkezdése előtt el kellett távolítania a pergamenről egy már meglévő szöveget. A pergamen – a kikészített állatbőr, amelyet hosszas eljárás során tettek írásra alkalmassá – nagyon sokba került. Épp ezért elterjedt gyakorlat volt, hogy a régi szövegeket a bőrről horzskővel eltüntették, s így új szöveget tudtak ráírni. Bár zsinati határozat is védte a régi szent szövegeket, és tiltotta megsemmisítésüket, a szükség mégis újra és újra rávitte a scriptorokat, hogy ezzel a módszerrel jussanak hozzá az alapanyaghoz. Az így keletkezett kódexeket palimpszesztnek, azaz újraírtnak nevezik. A Climacus-kódex eredeti szövege a VI. században íródott, s görög nyelvű evangéliumi részleteket tartalmazott. Amikor 1890-ben egy skót tudós házaspár Kairóban megvette ezt a kötetet, és magával vitte Cambridge-be, nem is sejtette, hogy egyszer majd a modern technikának köszönhetően egy speciális megvilágítás révén kiderül, hogy nem egy, hanem két szöveget rejtenek a lapok.
Míg az újabb és újabb szövegek terjesztése érdekében a Sínai-hegyi írnokhoz hasonlóan szerte Európában rendszeresen tüntették el a pergamenlapokról a szent szövegeket, addig a Szent Katalin-monostortól nem is olyan messze, Kairóban, a Ben Ezra-zsinagóga mellett működő gezrában, azaz irattárban ezer éven keresztül gyűjtötték a megrongálódott, kifakult, használhatatlanná vált tekercseket, könyveket, iratokat. A zsidó hagyomány szerint ugyanis azokat a szövegeket, amelyekben Isten neve szerepel, nem szabad kidobni, és megsemmisíteni is csak szertartás keretében lehet. Az 1800-as évekig folyamatosan működő könyv- és irattár anyagába tartozott valaha a legrégebbi héber nyelvű Biblia, és az Újholdimákat tartalmazó, XII. századi karaita imakönyv is. A kairói gezra huszonötezer darabos gyűjteménye utóbb szétszóródott, ma Oxfordban, Cambridge-ben, Manchesterben és New Yorkban lehet fellelni az ezeréves gyűjtemény emlékeit.
Bár 1454-ben már megjelent az első nyomtatott könyv, Gutenberg Bibliája, amelynek egyik lapja két hasábbal és negyvenkét sorral szintén látható volt a kiállításon, a díszes, kézzel írt könyvek, a kódexek nem tűntek el egyik napról a másikra. Szerepük egyre inkább a műtárgyakéhoz vált hasonlóvá, a leggazdagabbak rendeltek maguk számára ilyeneket. Az 1490–1500 körül készített adventi és húsvéti himnuszokat és zsoltárokat tartalmazó kódex egy híres milánói műhelyben, Antonio de Monzáéban készült. A szöveget körülvevő díszítésnél a reneszánszban divatos groteszk minták használták az 1400-as években Rómában feltárt Néró-palota falait festették ki ebben a stílusban a Római Birodalom fénykorában.
Az 1500-as években aztán a reformáció és a könyvnyomtatás mind szélesebb körű elterjedése nyomán egyre-másra jelentek meg a nemzeti nyelveken kiadott Bibliák. Az azóta eltelt évszázadok alatt a világon beszélt hatezer-kilencszáz nyelv közül öt száz ti zen háromra fordították le a teljes Bibliát, míg kétezer-háromszáznégy nyelven olvashatók a Szentírás bizonyos részei. Szövegét ma már több mint százmillió ember nem is könyvből, hanem okos telefonján olvassa. Ezeket az adatokat sokan megtalálhatják, azt azonban kevesen tudják, hogy a Szentírás a Holdra is eljutott: Edgar Mitchell, az Apollo 14 asztronautája 1971. február 5-én a mikrofilmre rögzített Bibliával lépett a Hold felszínére. Magával vitte abban az egészen kis csomagban, amelyet a NASA a legszemélyesebb tárgyak számára engedélyezett.
