– Hogyan jut egy mai festő ilyen megbízáshoz?
– A főegyházmegyei művészeti tanács írt ki egy meghívásos pályázatot, amelyre többek mellett engem is felkértek. Erre vártak terveket, leírást, makettet. Pályázatomban jeleztem, hogy az én kompozícióm Rembrandt A három kereszt című rézkarca alapján készülne.
– Miért erre a műre esett a választása?
– A középkorban a Golgota-ábrázolásokon még középre került Krisztus keresztje, az utóbbi évszázadokban azonban – például Munkácsy Mihály ismert képén is – a művészek már oldalt helyezték el. Szerintem Jézus Krisztusnak egy ilyen festményen középen kell állnia, ezért fordultam Rembrandt művéhez.
– Merített esetleg máshonnan is?
– Természetesen tanulmányoztam azokat a képeket, amelyeken ezt a témát festették meg. Kedvenc művészeim – például Diego Velázquez, Anthony Van Dyck, Rubens vagy Caravaggio – megoldásaira is támaszkodtam. Képemen mindenki reális, Jézus arcát viszont nem szerettem volna élő személyről mintázni, az ő alakját Velázquez Megfeszített Krisztus című műve ihlette. Caravaggiótól a fényállást vettem, hiszen Rembrandt művének a fényviszonyait nehéz lett volna modellezni.
– Hogyan készült el a kép?
– Én realista festő vagyok – embereket is ritkán festek, legtöbbször csak a családtagjaimat –, vagyis mindig azt festem le, amit látok. Mivel a keresztre feszítést nem láthattam, ezért egyrészt azokból az alkotásokból tudtam meríteni, amelyek ezt a jelenetet ábrázolják. Az ember fejében lehetnek fantáziaképek, és le is festheti azokat, de a teremtett világ mégiscsak gazdagabb az elképzelt dolgoknál. Még 2010-ben részt vettem egy negyvennapos zarándokúton Csíksomlyón. Itt megismertem egy zarándoktársamat, aki mesélt a kétévenként megrendezett budaörsi passiójátékról. Felvettem a kapcsolatot az egyik szervezővel, Ritter Imrével, a helyi német önkormányzat vezetőjével, és megkértem, álljanak modellt a képhez ott, ahol a passiójátékot elő szokták adni. A budaörsi hegy sziklás talaja amúgy is megfelelő alapot adott a képemhez.
A festmény felett három ablak van, ez is meghatározta a kompozíció egészét. Ráadásul ezeken az üvegablakokon sárga fény áramlik be, ehhez is alkalmazkodni kellett. Nem használhattam például kék színt, mert abból a vásznon zöld lett volna. Azt is figyelembe kellett vennem, hogy ez a templom a húszas évek neoromán stílusában épült. A festmény nyolcszor négy és fél méteres, ezért nem tudtunk hozzá megfelelő méretű vásznat szerezni. Ezt úgy oldottuk meg, hogy több darabból varrtuk össze. A kép egy műteremben készült, a helyszínen nem lehetett volna megfesteni. Külön feladat volt a keret rögzítése, ahhoz ugyanis, hogy mindig feszes maradjon, rugókat használtunk.
– Az alakok egy része nagyon mai. Lehet ez eszköze annak, hogy a festő aktuálissá tegyen egy régen történt eseményt?
– Természetesen. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy bármilyen történelmi témát festünk is meg, azt nem lehet elszakítani a mű valós idejétől. Mindig tudható, hogy mikor készült a kép. Caravaggio azt a technikát használta bibliai témájú képein, hogy portrészerűen festett. Az alakok mindegyike más jellem – a katonák közül is van, aki csak feltekint Jézusra, van, aki sír, és akad, aki letérdel előtte –, így mindenki mással azonosíthatja magát.
– A bal oldalon álló emberek közömbösek, míg a természeti világ sötétségbe borul…
– Krisztus keresztre feszítésekor vihar, földrengés és napfogyatkozás volt. Az előbbieket nem lehet ábrázolni, de 1999-ben magam is tanúja voltam annak a napfogyatkozásnak, amit Magyarországon is látni lehetett. Fent az ég sötétkék, a horizont délutáni fényben dereng. A bal oldalon a vitatkozó, cinikus figurák és a közömbös katonák állnak, míg a jobb oldalra a pozitív alakok kerültek. A centrális térben a százados, Szent János és Szűz Mária látható.
– Krisztus alakja magára vonja a tekintetet, ám később az elöl álló két ember sötétbe burkolózó, sajátos figurája is feltűnik…
– Ez egy csoportfűzési elem, a teret – Rembrandthoz hasonlóan – így lehet jól ábrázolni. Ők, mivel közelebb vannak hozzánk, nagyobbnak is látszanak. A hátrébb elhelyezkedő alakok fényességét is kiemeli az ő sötétebb formájuk. A szakadék is Rembrandt képe alapján készült. A horizonton – persze nem látható módon – ott van Budapest.
– Miért látunk sugarakat Krisztus felett? Ez már nem a feltámadás felé mutat?
– Ez is egy olyan elem, melyet Rembrandt képéről emeltem át. Az Atya isteni fénye árad le Fiára. A Passió című filmben egy esőcsepp szolgál az ég és a föld közötti kapcsolat vizuális megjelenítésére. Itt a fénysugárnak van ilyen szerepe.
– Miért Krisztus baljára kerültek a pozitív szereplők?
– Ikonográfiailag nem egyértelmű, hogy egy festményen melyik a bal, és melyik a jobb lator. Sok ábrázoláson láthatjuk azt, hogy a nekünk jobbra lévő kereszten függő alak kevésbé szenved. Én egyébként – szemből nézve – bal latorként vagyok látható a képen, mert nem szerettem volna másra róni ezt a feladatot.
– A mai vizuális kultúrában milyen szerepet játszik a festészet?
– A festészet nagyon nehéz helyzetbe került az utóbbi száz évben. A festők túlélőpályán próbálják megtalálni a helyüket. A vizuális kultúra elterjedése sajátos módon éppen a festészettől vette el a teret. Sok festőt képeznek az egyetemeken, ám csak kevesen tudnak megmaradni ezen a pályán. Nálunk ráadásul kortárs festőket bemutató tárlatok sem igazán vannak. Az biztos, hogy az a mű, ami elkészült, nem veszti el a színét és az anyagminőségét. Szerintem egy-kétszáz év múlva utódaink ezeket az alkotásokat láthatják majd, mintegy korunk üzeneteként, és nem a digitális printeket.
– Egykor minden kép témája valamiképp a szent volt. Ön szerint időszerű a szakrális festészet?
– Annyi biztos, hogy az az igazi szakrális műalkotás, ami funkcionál, vagyis szerepe van a szentmisén, vagy helyet kap a liturgikus térben. Számít az is, hogy az alkotó hozzáértő legyen, de egy naiv festménynek is lehet létjogosultsága, ha ki tudja fejezni a lényeget. A múzeumokba került szakrális témájú képek esetében nagy kérdés, hogy vajon milyen célból készültek. Azt kijelenthetem, hogy bár festeni mindenképpen nagyon jó, egy szakrális festményt elkészíteni különlegesen felemelő feladat.
Fotó: Kissimon István
