A porlepte üveg mögött halványfehér foltok: hópelyhek. Kábán villogó műanyag fenyő, oldalán a zsibbasztó felirattal: karácsonyi vásár. Kínos utalás az elkerülhetetlenre, a bevásárlási láz kezdetére. A csillámporral teleszórt tűzpiros betűk a növekvő munkanélküliség, az eladósodás hétköznapi tényei közepette különös üzenetet hordoznak. Apokaliptikus vészjeleknek tekinthetők, amelyek a pénzügyi válságnál mélyebb bajokra is utalnak: jelen helyzetünkben a túlhajtott fogyasztásra idomított ember eltévelyedésére figyelmeztetnek.
Azt mondják a mai gondolkodók, filoszok (jobb híján így is nevezhetjük őket, bár a szó a bölcsesség kedvelésére, tehát egy korábbi korszakra utal), hogy az emberiség számára eljött a befelé fordulás ideje, és azt is hozzáteszik: ha megértjük korunkat, a válság még javunkra is válhat. De nem késtünk el ezzel kissé? A zavar, a rendetlenség közepette, viszonyítási pontok nélkül tudjuk-e, érezzük-e még, hogy hol van a belül? Talán éppen ez az, amit újra meg kellene keresnünk, ahova vissza kellene találnunk. Még megtehetjük, akár a szürkülő Belvárosban is, időt szakítva egy régóta halogatott baráti beszélgetésre, vagy egy imára a templom csendjében: úton a riogató káprázatok világából az igazi karácsony örökmécseséhez.
