Emellett a Nagymarosi Ifjúsági Találkozót szervező csapat vezetője is vagyok – nem annyira a helyi plébános jogán, sokkal inkább mert az OLI igazgatója egyben mindig az MKPK Ifjúsági Bizottságának titkára is. Év végén pedig majd a 2013 januárjában sorra kerülő Országos Lelkipásztori Napok megszervezése lesz a fő feladatunk.
– E konkrét feladatok mellett milyen célkitűzései vannak a lelkipásztori intézetnek?
– Kiemelten fontosnak tartom a kapcsolatteremtést, a kommunikáció elősegítését – úgy gondolom, ez az OLI egyik fő feladata. Kinevezésem után felkerestem a püspököket, hogy megtudakoljam, szerintük mely irányba érdemes elindulnia a lelkipásztori intézetnek. Szeretném felvenni a kapcsolatot a környező országok rokon intézményeivel is, hogy megoszthassuk egymással tapasztalatainkat.
Az egyházmegyékben számos eredményes dolog történik, és bizony nagyon sokszor nem hallunk egymásról. Nagy szükség van arra, hogy „lámpatartóra” tegyük, ami valahol sikerült. És hogy tudjunk arról is, ha valami esetleg kudarcba fulladt, hiszen abból is lehet tanulni. Ezért meghívtam az egyházmegyék pasztorális helynökeit, referenseit, ugyanígy a lelkiségi mozgalmak vezetőit, képviselőit is, és rendszeresen szeretnénk informális találkozókat szervezni. Ilyen eddig is volt – most szorosabbra fűzve a kapcsolatot egyfajta közös útkeresésre hívnánk meg őket. Ugyanezen okból új lendületet szeretnénk adni az „Útkereső plébánosok” találkozóinak is. Félévente jelentetjük majd meg az OLI hírlevelét, amelyben a lelkipásztorkodásban felhasználható ötletekből terítenénk „svédasztalt” a plébánosok elé. Lényegesnek tartom, hogy minél szélesebb körben megismertessük az egyház társadalmi tanítását. Ahogyan azt is, hogy elősegítsük a társadalom peremére szorultak, a kisiklott életűek – a hajléktalanok, szenvedélybetegek, elváltak, az abortuszon átesettek, vagy akik öngyilkosságot kíséreltek meg – pasztorációját. Az OLI megteremtheti a kapcsolat lehetőségét azok között, akik ezeken a területeken dolgoznak, illetve közvetítheti a plébánosok felé az információt, kihez fordulhatnak, ha ilyen problémákkal küzdő emberekkel találkoznak.
– Az intézet munkájának megújulása összecseng az új evangelizáció elindításával…
– Sokan vannak a plébániákon, akik keresik, hogyan tudnának részt venni az evangelizációban. Tervezzük, hogy ősszel képzést szervezünk számukra, hogy közösen állítsunk össze egy eszköztárat e küldetéshez. Ősszel a Magyar Katolikus Családegyesülettel karöltve országos családcsoportvezető-képzőt is indítanánk. A hit évéhez kapcsolódva pedig szeretnénk létrehozni egy munkacsoportot, amely kidolgozna néhány ötletet, hogyan lehetne megélni ezt a tematikus évet a közösségekben.
A kommunikáció elősegítése mellett ez az OLI másik fő feladata: ötletekkel segíteni a lelkipásztorkodó papságot. Nem mi akarjuk megszabni az íróasztal mögül, mit csináljanak, hanem meg szeretnénk osztani az összegyűjtött ötleteket, hogy azután a helyi adottságokat felmérve mindenki azt használhassa fel, amit szeretne. Birtokunkban van a 2007-es budapesti városmisszió tapasztalata. Lényegesnek tartom, hogy ezt továbbadjuk az ország más településeinek, a vidéki plébániáknak is.
Egy hivatalnoki egyház nem vonzó – meghívó egyházzá kell lennünk, amely felkínálja: Isten megszólítható közöttünk. Ez azon múlik, hogy a helyi plébániai közösségek mennyire tudják megélni a krisztusi szeretetet, amely meghívó erejű mások számára.
– A vidék fontos területe a pasztorációnak. Mi a legnagyobb probléma, amellyel ma a kistelepülési plébániák küzdenek? S mennyiben lehet egy városi tapasztalatból meríteni a vidéki lelkipásztorkodás során?
– A lakosság Budapesten kívül is egyre inkább a városokba koncentrálódik, így a kistelepülések templomai kiürülőben vannak. Én is voltam a Mátraalján négy falunak plébánosa, és megtapasztaltam: a fiatalok elköltöznek, a települések kiöregednek. Azért sem könnyű a vidéki élet, mert egy papnak három, öt vagy még több faluja van.
Ugyanakkor ha valamit szervezünk, érdemes regionális szinten tenni – így tudjuk vidéken is a lehető legjobban átadni, amit szeretnénk. Mintákat felmutathatunk, de helyben dől el, hogy egy adott faluban, plébánián hogyan találják meg a közösség szükségleteire adható válaszokat.
– A pasztorációban a világi híveknek is van feladatuk. Milyen területen tudnak a leginkább szerepet vállalni?
– Egy plébánosnak szüksége van lelkipásztori koncepcióra, tervre, ennek megvalósításában pedig elengedhetetlen szerepük van a világiaknak. Boldog II. János Pál pápa mondta: ha az egyház továbbra is a papra épül, nincs jövője. Az, hogy kevés a pap, a világiak ébredéséhez kell, hogy vezessen.
Egy plébánosnak nem kell mindenhez értenie. Egy karizmát azonban biztosan minden lelkipásztor megkapott: az egység karizmáját. Az a plébános feladata, hogy feladatokkal bízzon meg elkötelezett világiakat, majd egységbe kovácsolja őket.
Emellett fontos, hogy biztassuk a világi híveket: aktívan vegyenek részt a helyi közéletben. Ha elzárkóznak a politikai élettől, átengedik a helyet azoknak, akik nem az egyház által közvetített értékeket képviselik a társadalomban.
– Hogyan lehet megszólítani a passzív hívő réteget?
– Az Országos Lelkipásztori Napok idei témája önmagunk evangelizációja volt. Jövőre a téma a katolikus közösség evangelizációja, majd az utána következő évben a világ felé való evangelizáció lesz. E második évben keressük tehát erre a kérdésre a választ. Szeretnénk buzdítani a plébánosokat: tartsanak felnőttkatekézist. Világi hivatása területén mindenki képezte magát, ám sokak hittel kapcsolatos tudása nem került ezzel egy szintre. Semmiképpen sem szeretném csökkenteni az iskolai hittan fontosságát, ám látnunk kell: Szent Pál nem a gyerekeket, hanem a felnőtteket szólította meg. Ezáltal tudott élő közösségeket maga után hagyni, hiszen volt kire bíznia őket. Remélem, a hit éve segítheti a papságot, hogy megújítsa küldetését: a hit átadását, a gyerekeken és fiatalokon túl a felnőttek felé is.
Fotó: Kissimon István
