A sekrestyések először gyanakodva néztek rá, de őszinte jámborságát látva később még templomkulcsot is adtak neki. Soha nem élt vissza a bizalommal. Ebben az időben történt, télvíz idején – már jócskán bent jártunk az adventben –, hogy egyszer lilára fagyva, dideregve pillantottam meg az egyik templomban, a kövön térdelt. A hidegre fordult időben nem is csoda, hogy átfagyott, hiszen decemberben is nagyjából ugyanazt az öltözéket hordta, mint nyáron. Aggódó kérdésemre, hogy miért nem öltözik fel jobban, azt válaszolta, a szociális otthon nem biztosít téli utcai öltözetet. Válasza logikusnak tűnt, hiszen miért is adtak volna, ha senki sem kényszerül közülük az utcára.
Csak ő, szegény – tettem hozzá gondolatban, azzal egy mozdulattal a tárcámhoz nyúltam – máig sem tudom, mi késztetett erre –, és kivettem belőle egy ezrest. Egy ezerforintost – hangsúlyozom –, ami papír fizetőeszközként azokban a hetekben jelent meg a forgalomban. Akkoriban négy-öt darab volt belőlük egy havi fizetés. Ruhára adom, mondtam. Hálálkodva tette el. Pár nap múlva, amikor újra találkoztunk, már fel volt öltözve, amit szépen megköszönt, és egy kockás papírlapot nyújtott át a templomlépcsőn. Rajta ákombákom betűkkel, sváb akcentussal, de magyarul ez állt: ety melek putyi, ety melek harisnya, ety pár mamusz, ety sál, ety gabát. Ez volt az elszámolás.
Nem sokra rá, még karácsony előtt Dombóváron jártam. A ministránsaimnak szándékoztam ajándékkönyveket és édességet vásárolni. A városközpont parkolójában álltam meg, és ahogy kiléptem a Trabantból, egy kitöltetlen lottószelvényt pillantottam meg a földön. Felvettem, és még ott, az autó tetején behúzgáltam rá az öt x-et, majd egy laza mozdulattal bedobtam az utcai postaládába. Pénteken este, vacsora közben, a rádiót hallgatva tudtam meg, hogy négyesem van. Nyolcvan-valahány ezret fizetett. Karácsony után ebből utaztam el a Szentföldre.
Persze, azóta sem gondolom – fejezte be mosolyogva a történetet pap ismerősöm –, hogy az isteni gondviselés efféle bedobós automataként működik, de azt szilárdan hiszem, hogy minden jó cselekedet kamatozik valahol.
