Fotó: News.va
Kedves testvéreim, jó napot kívánok! Hallottuk, hogyan reagáltak a vendégek a farizeus Simon házában: „Ki ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?” (Lk 7,49). Jézus épp egy botrányos cselekedetet hajtott végre. Egy asszony a városból, akit mindenki bűnös nőként ismert, belépett Simon házába, lehajolt Jézus lábához, és illatos olajat öntött a lábára. Az asztalnál ülők mind összesúgtak: ha Jézus próféta, nem szabadna elfogadnia ilyen tetteket egy ilyesfajta nőtől. Azok a nők, szegénykék, csak arra szolgáltak, hogy felkeressék őket titokban a férfiak, a nép vezetői is, vagyis pedig hogy megkövezzék őket. A kor gondolkodásmódja szerint világosan szét kellett választani a szentet és a bűnöst, a tisztát és a tisztátalant.
Jézus viselkedése viszont másmilyen. Galileai működésének kezdetétől ő közelébe megy a leprásoknak, az ördögtől megszállottaknak, minden betegnek és kirekesztettnek. Ez a viselkedés egyáltalán nem volt megszokott, olyannyira, hogy Jézusnak ez az elutasítottak és „érinthetetlenek” iránt tanúsított rokonszenve lesz az egyik olyan dolog, amely leginkább megbotránkoztatja kortársait. Ahol csak szenvedő emberrel találkozik, Jézus gondjába veszi, és magáévá teszi az illető szenvedését. Jézus nem azt hirdeti – a sztoikus bölcselők módjára –, hogy hősiesen el kell tűrni a bajt. Jézus osztozik az ember fájdalmán, és amikor bajjal találkozik, előtör belsejéből a kereszténységre jellemző viselkedésmód: az irgalmasság. Az ember fájdalmát látva Jézus könyörületre indul. Jézus szíve irgalmas, Jézus együtt érez az emberrel. Szó szerint (a héber kifejezés jelentése): Jézus úgy érzi, megindulnak a zsigerei. Az evangéliumokban lépten-nyomon láthatunk ilyen reakciókat. Krisztus szíve Isten szívét testesíti meg és tárja fel, és ahol csak szenved egy férfi vagy nő, ő azt akarja, hogy az meggyógyuljon, megszabaduljon, és teljes élete legyen.
Ez az oka annak, hogy Jézus kitárja karját a bűnösök felé. Sokan vannak, akik ma is beleragadva élnek elhibázott életükbe, mert senki sem hajlandó más módon nézni őket: Isten szemével, sőt inkább Isten szívével, vagyis reménnyel tekinteni rájuk. Jézus viszont meglátja a feltámadás lehetőségét abban is, akit rengeteg hibás döntés terhel. Jézus mindig ott van, nyitott szívvel; kitárja a szívében rejtőző irgalmasságot; megbocsát, átölel, megért, közel jön: ilyen Jézus!
Olykor elfelejtjük, hogy Jézus számára nem egy könnyű, olcsó szeretetről volt szó. Az evangéliumok a Jézussal szembeni első negatív reakciókat épp akkor írják le, amikor megbocsátja egy ember bűneit (vö. Mk 2,1–12). Egy olyan férfiról van szó, aki kétszeresen is szenvedett: egyrészt mert nem tudott járni, másrészt mert „vétkesnek” érezte magát. Jézus pedig megérti, hogy a második fájdalom súlyosabb az elsőnél, s ezért rögtön felszabadító üzenettel fordul feléje: „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid!” (Mk 2,5). Felszabadítja abból a nyomasztó érzésből, hogy ő vétkes. És akkor néhány írástudó – azok, akik tökéletesnek hiszik magukat: arra a sok katolikusra gondolok, akik hibátlannak vélik magukat, és megvetik a többieket…, szomorú ez –, néhány ott lévő írástudó tehát megbotránkozott Jézus eme szavain, amelyek istenkáromlásnak hangzottak, hiszen egyedül Isten bocsáthatja meg a bűnöket.
Nekünk, akik hozzá vagyunk szokva bűneink megbocsátásának tapasztalatához – talán túlságosan is „jó áron” kapjuk –, időnként emlékeztetnünk kellene magunkat, mennyibe is kerültünk Isten szeretetének! Elég sok volt mindannyiunk ára: Jézus élete! Ő odaadta volna életét akkor is, ha csak egyikünkért kellett volna. Jézus nem azért jut keresztre, mert meggyógyítja a betegeket, mert a szeretetről beszél, mert a boldogságokat hirdeti. Isten Fia főleg azért jut keresztre, mert megbocsátja a bűnöket, mert az ember szívének teljes és végérvényes felszabadulását akarja. Mert nem fogadja el, hogy az emberi lénynek ezzel a levakarhatatlan „tetoválással” kelljen leélnie egész életét, azzal a gondolattal, hogy nem kaphat elfogadást Isten irgalmas szívétől. Jézus ilyen érzésekkel siet a bűnösök segítségére, amilyenek valamennyien vagyunk.
Így a bűnösök bocsánatot nyernek. Nem csak pszichológiai szempontból nyerik vissza derűjüket, azzal, hogy megszabadulnak a bűntudattól. Jézus sokkal többet tesz: egy új élet reményét ajánlja fel a bűnös embernek. „De, Uram, én már teljesen tönkrementem!” „Nézz előre, én új szívet adok neked!” Ez az a remény, amelyet Jézus nekünk ad. A szeretet jegyét magán viselő élet. Máté, az adószedő Krisztus apostolává válik: Máté, a hazaáruló, az emberek kizsákmányolója! Zakeus, a jerikói korrupt gazdag – ennek biztosan diplomája volt a csúszópénzek elfogadásából –, a szegények jótevőjévé válik. A szamariai asszony, akinek öt férje volt, most pedig egy továbbival él együtt, olyan „élő víz” várományosának érzi magát, amely örökre forrásozni fog benne (vö. Jn 4,14). Jézus így változtatja meg az emberek szívét, és így tesz valamennyiünkkel.
Jó arra gondolnunk, hogy Isten nem olyan társaságot, nem olyan embereket választott ki Egyházának kialakítására, akik sosem vétkeztek. Az Egyház bűnösökből álló nép, akik megtapasztalják Isten irgalmát és bocsánatát. Péter több igazságot megértett önmagáról a kakas megszólalásából, mint nagylelkű nekibuzdulásaiból, amelyektől hízott a mája, és felsőbbrendűnek érezte magát másoknál.
Testvéreim, mindnyájan szegény bűnösök vagyunk, rászorulunk Isten irgalmára, akinek megvan az ereje ahhoz, hogy megváltoztasson minket, és visszaadja reményünket, mégpedig nap mint nap. És meg is teszi! Azoknak az embereknek pedig, akik megértették ezt az alapigazságot, a világ legszebb küldetését ajándékozza, azaz a testvéreink iránti szeretetet, és annak az irgalmasságnak a hirdetését, amelyet ő senkitől sem tagad meg. Ez a mi reményünk! Így haladjunk előre, ezzel a bizalommal Jézus megbocsátásában, az ő irgalmas szeretetében!
Fordította: Tőzsér Endre SP
