Fotó: Thaler Tamás
A megjelenteket köszöntve Györök Tibor plébániai kormányzó elmondta, hogy a Keresztelő Szent Jánost ábrázoló egykori oltárkép megújulásának szimbolikus üzenete van: Az Istenbe vetett hit fénye talán megkopott, de nem veszett el. Az Úr kegyelméből újra felragyoghat.
Erdő Péter bíboros a szentbeszédében hangsúlyozta, hogy Jézus korában a „Dávid fia” kifejezés a Messiás elnevezése volt. Sokan azt gondolták róla, hogy győztes hadvezérként fog megjelenni. A vak Bartimeus, Timeus fia (Mk 10,46–52) is Dávid fiaként szólítja meg Jézust, és azt kéri tőle, hogy láthasson. Ő nemcsak Messiásnak tartja Jézust, hanem megérzi benne a prófétát, és hittel fogadja a benne közeledő Istent. Jézus pedig azt mondja neki: „a hited megmentett téged!”
Erre a megmentő hitre van szükségünk nekünk is – hangsúlyozta Erdő Péter bíboros. – Nekünk is Jézus nyomába kell szegődnünk, úgy, ahogyan azt a már látó Bartimeus tette.
„Szólni is kell hozzá. Föl is kell állni, és eldobni az egyetlen vagyontárgyunkat, a köpenyt, otthagyva az út mellett vak létünkre, hogy esetleg sose találjuk meg, és elindulni felé, megtenni azt a néhány lépést. És ki kell mondani, hogy mit kérünk tőle.”
De hogyan követhetjük Jézust? – tette fel a kérdést a főpásztor. – Leginkább úgy, hogy a bűntől megtisztulva élő szeretetkapcsolatra lépünk vele. Ehhez pedig meg kell újítani az életünket – fejezte be szentbeszédét Erdő Péter bíboros.
Ezt követően a főpásztor megáldotta a felújított Keresztelő Szent János-képet. A szentmise után a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói bemutatták a kép restaurálásának folyamatát.
*
A Keresztelő Szent János-templom régi főoltárképéről 2015-ig sokan azt sem tudták, hogy létezik még egyáltalán. A tetőszerkezet felújítása során Kalász István plébános talált egy tekercset, amelyről első pillantásra kiderült, hogy régi festmény – feltehetően a korábbi oltárkép – lehet.
Kalász István a visegrádi Mátyás Király Múzeum egykori igazgatóját, Szőke Mátyást hívta segítségül, aki – látva, hogy a kép milyen rossz állapotban van – azt javasolta, csak gondos előkészítés után kezdjék meg a restaurálását. Kalász István a Keresztelő Szent János Visegrád Alapítványt bízta meg a munkálatok szervezésével. A felújítást – amelyet a Magyar Képzőművészeti Egyetem restaurátorhallgatói végeztek el – elsősorban adományokból finanszírozták.
A szakemberek először az egykori dokumentumokat kutatták fel. Ezekből kiderült, hogy a festmény valóban a templom főoltárképe volt; első írásos említése 1756-ra datálható, de valószínűleg már 1732-ben is megvolt. A kép korának pontos meghatározása ugyanakkor még várat magára. A szakemberek levéltári kutatásokat végeznek annak megállapítására is, hogy ki lehet a festő. Jelenleg úgy tűnik, egy osztrák mester.
Az is világossá vált, hogy a kép eredetileg nem Visegrád jelenlegi, hanem korábbi – ma iskolaként működő – templomának a főoltárképe volt, innen került át az új templomba a XVIII. század végén.
A festmény 1934-ig volt a templom főoltárképe, ekkor érkezett a helyére a budai vár Zsigmond-kápolnájából az a kép, amely jelenleg is a templom oltára felett látható. A csere oka valószínűleg az lehetett, hogy a régi festményt egy sokkal kisebb térbe szánták, míg az új oltárkép igazodott a templom belső méreteihez. A régi oltárképet ezek után kihelyezték a templom előcsarnokába, innen került fel az 50-es években a plébánia padlására.
A festményt olyan rossz állapotban találták meg, hogy azt sem lehetett megállapítani, hány alak látható rajta. Mindössze egy 1909-ben készült képeslap állt a restaurátorok rendelkezésére, ez alapján kezdték el a feltárást. A kép felső része szinte teljesen megsemmisült, ezért ezt a részt pótolni kellett.
A hosszú restaurálási munka után a festmény díszkeretet kapott, így helyezték fel a visegrádi Keresztelő Szent János-templom szentélyének oldalfalára.
