Matteo Ricci kínai lett a kínaiakkal, mert már évszázadokkal ezelőtt felismerte a missziós munka „inkulturációjának” fontosságát, vagyis azt, hogy a hitterjesztés nem jelentheti az európai kultúra más népekre erőltetését, a keresztény hitet a helyi kultúra világába ágyazva kell hirdetni. 1582-ben Macaóban kezdte tanulni a kínai nyelvet és megismerni az ottani kultúrát. Egyike lett az első európaiaknak, akik mesterei lettek a kínai nyelvnek. Közben rendtársával, Michele Ruggierivel többször utaztak Kantonba és Zaokingbe, ahol állandó jezsuita missziót alakítottak ki. Ekkor készítette első Kína-térképét, és társával elkészítették a portugál-kínai szótárt, az első európai szótárt, amely lehetővé tette a kínai szavak átírását latin betűkkel. A római jezsuita levéltárban 1934-ben megtalált szótárt 2001-ben adták ki először nyomtatásban. 1595-ben Nankingban alakított ki missziós és tudományos központot. 1601-ben a császár udvari matematikusává nevezte ki. Bejáratossá vált a császári „tiltott” városrészbe. Jelentős tudományos matematikai eredményei mellett Konfuciusz műveit is lefordította. Koreai kapcsolatokat is kiépített. Amikor Itáliában Galileo Galilei műve váltott ki vitákat, Pekingben Ricci a heliocentrikus világszemléletet taníthatta. A nagy tudós és misszionárius jezsuita társai csupán kétezer kínait kereszteltek meg. Eredménytelenek voltak? Nem, sikeres előevangelizálók. Utódaiknak a megkezdett úton kellett volna továbbhaladniuk, de még nagyon messze volt a felismerés az inkulturáció szükségességéről. Messze volt még a II. vatikáni zsinaton általánossá vált, teológiailag megalapozott missziós elv: „Ahogyan Krisztus megtestesülésével beleolvadt azoknak az embereknek társadalmi és kulturális környezetébe, akik között élt, az egyháznak is be kell illeszkednie minden közösségbe.”
